Címe: 2822 Szomor, Vörösmarty u.Búcsú: szeptember 29., vagy az azt követő vasárnap. Szentségimádás: február 21. és augusztus 17.
Bajóti Espereskerület
Ellátja: Szomori Szent Mihály Plébánia
Szomor ősi település, a neve is Árpád-kori eredetű. Szomor és környéke ôsidôktôl kezdve lakott terület volt. A római korban Szomor-Somodor fontos hadiút mentén feküdt, bár nem számított jelentős helységnek. (Ennek egy részét a múlt század végén Szomor híres régésze, Kézdi-Vásárhelyi Imre megtalálta Szomor és Gyermely között.) A kereszténység felvételével Esztergom városa lesz az első érsekség központja, s Esztergom vármegye központi szereppel rendelkezik az egész középkoron át. Szomor-Somodor a veszprémi püspökséghez tartozott, de egy fontos út vezetett át Szomoron: az Esztergomot Székesfehérvárral összekötő. Szomoron - akkori nevén Zumuron - királyi szolgálónépek éltek - lovászok, vincellérek - , de élt itt 17 kisnemesi család is, köztük Besenyei Moch is, akit az oklevelek külön is megemlítenek. Egy 1275. évi oklevélben szerepel, hogy Izabella királyné a szigeti apácáknak adja itteni birtokát, de birtokkal rendelkezett a fehérvári káptalan, a XIII. század végén pedig az esztergomi káptalan is. A tatárjárás pusztításai után újjáépült a falu. Szomor még a török idôkben benépesült református magyarokkal. A XVIII. század közepén gyökeresen megváltozott a falu lakosainak vallási és nemzetiségi összetétele, ugyanis az addigi református magyar földesúr, a Pázmány-család egyik tagja, elcserélte Szomor birtokjogát. Az új tulajdonos a Habsburg-párti Sándor Mihály báró lett. Ô elkergette a református magyar jobbágyokat, és helyükbe katolikus svábokat telepített a környezô településekrôl. Ekkor Bajna filiája, önálló plébánia 1759-ben lesz. Ôsi (Árpád-kori) templomának romjai még a múlt század végén láthatók voltak. A mai templomot 1747-ben, a református lelkész halála után veszik vissza a katolikusok a kálvinistáktól. A XVIII. század végén kapja meg mai külsejét és nagyságát (111 m2) e műemlék jellegű templom. Az I. világháborúig szépen gyarapodott a falu lakossága: míg 1768-ban csak 48 jobbágy, 20 zsellér és 6 iparos volt a faluban, addig 1828-ban már 690, 1850-ban 698, 1869-ben 741 ember élt itt. Az elsô világháborúban - az akkor 893 lelket számláló községből - 37-en halnak hősi halált. 1946-ban a község 90%-át, 164 családot kitelepítenek. Az 1960-as években következett az összevonás Gyermellyel, amely 1990-ig fennállt. Műemlék jellegű a neobarokk Nepomuki Szent János szobor és a copf stílusú temetôkápolna.
Fotó: Ligeti Edina
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Bízd Rá Magad
Összes folyóirat
Az oldalon
Főegyházmegyei papok
Plébánia keresése
A főegyházmegye intézményei