Kőbánya Pongrác úti Föltámadott Krisztus Templomigazgatóság

Képgaléria
Templomigazgatóság

Cím: 1101 Budapest, Pongrácz út 17/d./Kistorony park 6.
Területi beosztás: Pesti-Középső Espereskerület
Területileg illetékes plébánia: Budapest-Kőbányai Szent László Plébánia

Lelkipásztorok

Ellátja: Budapest-Kőbányai Szent László Plébánia

Templomigazgató: Repcsik Gyula

Templom

Címe: 1101 Budapest, Pongrác út 17/d, / Kistorony park 6.
Búcsú: Húsvét 2. vasárnapja
Szentségimádás: február 9. és augusztus 9.

Történet

Az első világháború után elsősorban az Erdélyből áttelepült családok számára alakították ki a Pongrác úti lakótelepet. Péterfi József erdélyi pap kezdeményezésére Bacsó Andor és Martsekényi Imre tervei alapján épült a templom. Menekültek nemzeti könyörgő temploma néven. 1925. november 15-én Zadravetz István tábori püspök szentelte fel Krisztus Feltámadása titulussal, amely elnevezés tudomásunk szerint Magyaroszágon egyedülálló. A templom egyetlen, aszimmetrikusan elhelyezett tornya és árkádos főhomlokzata az erdélyi, kalotaszegi templomokét idézi. Oldalhomlokzatát két márvány dombormű díszíti, egyik Jézus megkeresztelését, a másik Krisztus keresztről való levételét ábrázolja. A háromhajós kis templom főoltárán a feltámadt Üdvözítő szobra áll. Két mellékoltára van, a bal oldali Szent József, a jobb oldali Szűz Mária tiszteletét hirdeti. A bejárattól jobbra Feszty Masa Szent Filoménáról készített festménye látható. A színes üvegablakokat Palka József készítette, az adományozók nevének feltüntetésével. A szentély ablakain Szent István és Szent László alakját örökítette meg alkotójuk, a templomhajó ablakain is nagyobbrészt magyar szenteket látunk: Szent Erzsébet, Szent Margit, Szent Imre, valamint Szent Márton, Szent Mihály és 1-1 székesegyház képe az elszakított területekről. A templom előtt áll Árpád-házi Szent Erzsébet mészkőszobra, amelyet halálának 700. évfordulóján, 1931-ben helyez-tek itt el a volt erdélyi menekültek. 2006-ban sor kerül a templom teljes külső tatarozá-sára és a fűtés korszerűsítésére. Atemplomban rózsafüzér csoport és karitász működik.

 

Fotó: Thaler Tamás

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2024/3. szám
Esztergom-Budapest 2024/2. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt