Szentbeszéd a czestochowai kegykép megkoronázása alkalmából

Budapest, Szent István-bazilika, 2017. június 30-án

Erdő Péter
bíboros, prímás
esztergom-budapesti érsek

  Örömmel koronázzuk meg a mai szentmisében a czestochowai Fekete Madonna képének másolatát, a lengyel egyház és állam képviselőinek és a zarándokok népes csoportjának jelenlétében.

  A Fekete Madonna híres kegyképe a Mária-képek egy különleges típusához tartozik: igazi szép, klasszikus hodegitria ábrázolás. Ez az egyik legkedveltebb bizánci madonnatípus volt. A Szűzanya bal karján tartja a gyermek Jézust, jobb kezével pedig tisztelettel rámutat. A karon ülő gyermek jobb kezét áldásra emeli, baljában pedig írást vagy könyvtekercset tart. A gyermek nem édesanyjára néz, hanem kissé balra fordul és akárcsak Mária, ő is a távolba tekint: a nézőre, vagyis ránk figyel.

  A hodegitria név arra utal, hogy a Szűzanyának ez a képe vezet minket az úton. Az eredeti bizánci tisztelet egy csodálatos forráshoz kapcsolódik, ahol a Szűzanya közbenjárására a vakok gyógyulást találtak. Az ő vezetőjük volt tehát a Szűzanya. De nem sokkal később, már III. Mihály császár (842-867) díszes templomot emelt azon a helyen, mely egészen 1453-ig állt, amíg a törökök el nem foglalták a várost. Ebben a templomban őrizték azt a Szűz Mária ikont, amely az egész birodalom hadi jelvénye volt. Mert mielőtt még a magyarok és más keresztény népek zászlójukra tűzték volna a Boldogságos Szűzanya képét, Bizáncban már a császárok hadjárataikra magukkal vitték ezt a szent ikont, és a győzelem után, a városba való ünnepélyes bevonuláskor Mária képét hordozták maguk előtt[1].

  Ilyen történelmi előzmények után nem csoda, hogy a lengyel királyok is ide zarándokoltak, sőt, Sobieski János 1683-ban, amikor a törököktől ostromlott Bécs segítségére sietett, a czestochowai Szűz Mária képe előtt imádkozott[2]. Márpedig azt a híres győzelmet 1683. szeptember 12-én Bécs alatt a katolikusok egyértelműen Szűz Mária közbenjárásának tulajdonították. Drámai idők voltak azok! A kortárs Csete István jezsuita 1691-ben leírta, hogy Bécs ostroma idején egyes magyarok gúnyosan azt mondogatták: „most segítse meg Bécset Mária, most vegyék hasznát a celli búcsúknak”[3]. Közben pedig Lipót császár és apostoli király éppen a Szűzanya segítségéért könyörgött. Amikor az egyesült európai keresztény hadak végül legyőzték a törököt, Sobieski János lengyel király első útja a loretói Szűzanya kápolnájába vezetett, mert kételkedés nélkül a Boldogságos Szűz Mária segítségének tulajdonította a győzelmet és a szabadulást. Erről megrendítő személyes beszámolót olvashatunk Szentiványi Márton (1633-1705) jezsuita atyától, aki Kolonics Lipót titkáraként az ostromlott Bécsben élte át ezeket a nehéz napokat. Ezt írja: „A felséges Lipót császár kenyéren és vízen böjtölt szombatonként, és úgy kérte Passau városában a Szűzanyát, hogy mentse meg Bécset. (…) Így történt, hogy a barbár sokaságot Szűz Mária születésnapjának nyolcadában, vasárnap, szerencsésen kivetették táborából és elűzték a város alól. Hadseregünk ezt Szűz Máriának tulajdonította, mert a városba bevonulva III. Jánossal, Lengyelország felséges királyával együtt a vezérek először is a loretói Szent Szűz templomába mentek, hogy hálát adjanak a győzelemért. Ennek a dolognak örök emlékezetéül szentatyánk, XI. Ince pápa az egész Egyházban előírta Szűz Mária nevének zsolozsmáját ezen a napon. Nagyot művelt tehát Mária karja erejével, szétszórta a (szívük szándékában) gőgösöket”[4].

  Nem sokkal ezután már a párkányi csata és Esztergom felszabadítása következett. Három évvel később felszabadult Buda a 150 éves török uralom alól, végül megszabadult az egész ország, visszatért a kereszténység és lépésről lépésre újjászületett az ország közepén a magyar kultúra is. Mindezt a nagy változások nemzedéke egyértelműen a Boldogságos Szűz közbenjárásának tulajdonította.

  Czestochowa a mi újjászületésünk és szabadulásunk kezdetét is jelentette. Mert voltak ugyan olyanok, akik a keresztény Európa összefogását a török ellen nem ismerték fel. Úgy gondolták, hogy a pogány hódítóval szövetkezve torolhatják meg sérelmeiket, de látványosan kudarcot vallottak. Szűz Mária tisztelete képes testvéri közösségben egybekapcsolni a szomszéd népeket. Anyai segítsége pedig ma is képes arra, hogy átvezessen bennünket minden történelmi akadályon és nehézségen. Fontos, hogy reális, igaz képünk legyen a saját múltunkról, népünk azonosságáról és jelenlegi értékeiről. Fontos, hogy tudatában legyünk annak is, hogy a magyar kultúra, amit ma ezen a néven ismerünk, nem valami homályos, pogány múlt maradványa, hanem éppen a keresztény hittel való szoros kapcsolatban fejlődött azzá, amit ma látunk. Ebből a hitből tudunk ma is erőt és ideálokat meríteni megújuló életünkhöz. Ez a hit nem az elzárkózás vallása, hanem a mások felé is megnyíló szereteté. Képes arra, hogy a különböző eredetű katolikusokat egyetlen közösséggé forrassza. Ebben a hitben és ebben a szeretetben alakult ki a török idők után az a kulturális és emberi közösség, amit ma magyarságnak nevezünk.

  Amikor ma ünnepélyesen megkoronázzuk Szűz Máriát és a karjaiban ábrázolt Kisjézust ezen az ősi kegyképen, akkor nyilvánosan megvalljuk hitünket Szűz Mária anyai pártfogásában. Elismerjük őt nagyasszonyunknak és királynőnknek. Kérjük a czestochowai Szűzanyát, hogy járjon előttünk a történelem útján, mutasson irányt egyéni életünkben, mentse meg, tegye nemesebbé, derűsebbé, gazdagabbá csalódástól, kivándorlástól, megosztottságtól megtépázott, sokat szenvedett népeink életét. Boldogságos Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Lengyelország Királynője, Keresztények Segítsége, könyörögj érettünk!

Ámen.

[1] Vö. SCHMUCK, N., Hodegetria, in Marienlexikon, hrsg. R. Baumer – L. Scheffczyk, III, St. Ottilien 1991, 220-221.
[2] WITKOWSKA, A, Czenstochau, in Marienlexikon, hrsg. R. Baumer – L. Scheffczyk, II, St. Ottilien 1989, 120.
[3] CSETE I, Panegyrici sanctorum patronorum Regni Hungariae, tudni-illik Nagy Asszonyról, magyar szentekről és az Országhoz tartozandó kiváltléppen való innepekre jeles prédikatziók, Karsán 1754, 87. old.
[4] (SZENTIVÁNYI MÁRTON), Quotidiana pietetis excercitia sacerdotis catholici pars secuna, continens Victorias Marianas et Scintillas Ignatianas singulis diebus utiliter legendas, Turnaviae 1752, 473-474.