Bérmálás Pestszentlőrincen

Erdő Péter bíboros, prímás homíliáját az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

Kedves Bérmálkozók!
Krisztusban Kedves Testvéreim!

A mai evangéliumi szakasz Jézus búcsúbeszédének egy részlete. Szenvedése és kereszthalála előtt búcsúzik Jézus a tanítványaitól. Ennek keretében adja nekik a békét.

Jézus kortársai békével köszöntek, és békével búcsúztak egymástól. „Shalom”-ot mondtak ha találkoztak, és ha elváltak. De ez a béke, amit itt Jézus hagy hátra, nem egyszerű elköszönés csupán. Arról beszél, hogy szeretetkapcsolat alakult ki közöttük. Azokkal, akik szeretik őt, akik megtartják tanítását. Azt ígéri, hogy lakást vesz náluk, és az Atya is hozzájuk költözik. Többes számban beszél. Sőt megígéri nekik a Szentlelket is. A mai evangélium a Szentháromság hitének egyik legszebb tanúbizonysága.

Tudjuk, hogy a Szentháromság hitigazságát az Egyház évszázadok alatt fogalmazta meg teljes világossággal. De az Újszövetség lapjain már több helyen is ott van – így a mai evangéliumban is – Jézusnak a Szentháromságról szóló kinyilatkoztató tanítása. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. És a Szentlélek az, aki Jézus tanítását emlékezetébe idézi mindenkinek.

Bérmálási szentmisére gyűltünk ma egybe. Bérmáláskor a Szentlélek ajándékait kapják a bérmálkozók. Meg is említjük majd a szertartás magyarázó részében a bölcsesség, az értelem, a tanács, a tudomány, a jámborság, az erősség és az istenfélelem ajándékát. Úgy, ahogyan azt az Ószövetségbe visszanyúló keresztény hagyomány feltárja előttünk.

Egyetlen ajándékról szeretnék most szólni, amiről keveset szoktunk beszélni, mert a magyar fordítása kicsit furcsán hangzik, ez pedig a „jámborság” ajándéka. A farizeusok, annak idején, éppenséggel nagyon jámbor, nagyon vallásos embernek tartották magukat. Mégsem fogadták el, amikor az Isten tényleg szólt hozzájuk.
Miféle jámborság az, amit a Szentlélek ajándékoz nekünk? Manapság – ha szabad ezt a szót használni – ebben a posztmodern korban, hajlamosak vagyunk arra, hogy vallásosak legyünk, de hívők ne. Hajlamosak vagyunk arra, hogy keressük a vallásos élményeket, a vallásos érzelmeket bárhol. Bármilyen felekezetnek, bármilyen közösségnek a művészetében, a zenéjében, a közösségi hangulatában, és jól érezzük magunkat. Jól érezzük magunkat akár a katolikus Egyház szertartásán is, de aztán elfelejtjük, mintha életünk számára semmit se jelentene. Tehát az érzelmi és szubjektív jellegű vallásosság nem a helyes jámborság, nem az, amire a Szentlélek tanít.

A Szentlélek olyan vallásosságot ad nekünk, amelyik megnyitja szívünket Jézus Krisztus tanítása felé. Képessé tesz bennünket arra, hogy ne úgy legyünk vallásosak, mint a farizeusok voltak, hanem ráfigyeljünk Jézus személyére és tanítására, újra és újra, nap mint nap.
Olvasva a Szentírást, ráemlékezve Jézus szavaira, személyes szóval imádkozva hozzá. Megkérdezve tőle reggel, hogy mi lesz ma az a helyzet az életemben, ahol az Ő akaratával szembesülök, ahol veszélybe kerülök, hogy bűnt követhetek el, vagy lehetőségem van rá, hogy valami különlegesen jót tegyek. És aztán esténként bizony – lelkiismeret-vizsgálatnak mondjuk ezt – megkérdezhetjük magunktól: hogy sikerült ez a nap? Tényleg hallgattam arra, amit Isten üzent nekem? Tényleg meg tudtam tenni azokat a lépéseket, amelyek talán nehezek voltak? Vagy bocsánatot kell kérnem a mai napért? Így napról napra, nem szűnve meg fáradozni azon, hogy az Ő akaratát keressük, így tudunk, igazán objektív módon vallásos és hívő, a hitben odaadó embernek lenni.

Ezt a fajta igazi vallásosságot ajándékozza mindannyiunknak a Szentlélek Úristen, mégpedig érzelmekkel és szeretettel, kedvvel és erővel, de mindig ennek az objektív igazságnak, Isten akarata fáradhatatlan keresésének a következetességével. Ámen.