Fecske Orsolya szociális testvér, festőművész beszéde a Slachta Margit szoborpályázat eredményhirdetésén

2018. március 7.; Zuglói Civil Ház

Tisztelt Hallgatóság, Kedves Egybegyűltek!

Szeretettel köszöntök mindenkit ezen a kiállításmegnyitón, ahol Slachta Margit szociális testvér késői rendtársaként ér az a megtisztelő feladat, hogy az emlékére kiírt szoborpályázat kapcsán néhány szót szóljak róla.

Figyelmesen megnézve a pályaműveket, feltűnik, hogy ezt a nagy egyéniséget, a magyar Országgyűlés első női képviselőjét, szerzetest és szónokot, emberjogi aktivistát, melegszívű női sorstársat, hány oldalról lehet megragadni, és jellemének igazságából egy-egy szikrát hány oldalról lehet visszatükrözni.

Nézegetve a terveket, megjelenik előttem a tanító, a modern gondolkodó, a szociális reformer, a szenvedélyes hazafi, a struktúrákat, szervezeteket, mozgalmakat építő, tág látókörű vezető. A nő, az embermentő, akinek arcán ezer meg ezer anya arca tükröződik vissza, ezer fiatalé és öregé, és sok ezer meghurcolté, akinek arca maga is meghurcolt lesz, s megannyi méltatlan ütés szabja majd barázdákba. Olyan ember arcát látom, aki mer szembeszállni az embert megvető, Istent nem ismerő arcátlan ideológiákkal.

A leghívebben mégis számomra egy sietős léptű, aktáit a szíve alá szorító apró bronz figura idézi őt föl. Szinte megelevenedik előttem alacsony termete, energikus, és céltudatos, ám szelíd, és szerény alakja. Egy közülünk, elveszik az utca forgatagában, de a fény rá vetül, és vele együtt világosságra kerül sok ügy, ami valamiképpen mégis egy: az Ország ügye, de ez az ország az Isten Országa. Az az ország, amely 2000 éve épül szerte a világon, idővel Kárpát-medencénkben is. Az az Ország, amely a maga tökéletességében odahaza vár ránk, ahol életünk célba fut, de amelynek építőkövei itt kerülnek egymás mellé, és nem mindegy, hogy egymás mellé kerülnek-e. Margit testvér, ha szabad ebben a közegben is így hívnom őt, tudta, hogy –idézem őt- „Az Úristen az utolsó ezredtörtig maga a Valóság. Ő csak valóságokra, és valóságokat épít, de amit épít, az nagy alkotás…” Hogy ő maga az út, és rajta kívül nincs igazság sem élet. Hogy mindennek az értékét az szabja meg, hogy végső soron mi lesz belőle, hogy „az egész világgal szemben meg tudjuk lelkünk boldogságának várát őrizni, ha belekapaszkodunk a Szentlélek kegyelmének erejébe, és nem adjuk át lelkünk kulcsait az ellenségnek.”

Tudta, és embert próbáló, vészterhes időkben vetette papírra:
„embernek ember, szervezet, állam nem birtokosa,
ember, embernek, szervezetnek, államnak nem tulajdona,
Isten ellen nincs érvényes törvényhozás,
Az Ő szent akaratával szemben bűn a jogfosztás,
Ember nem engedheti meg, amit Isten nem akar,
földi hatalom meg nem tilthatja, amit Isten megenged,
nem parancsolhatja, amit Isten tilalom alá vetett!”

Vallotta:
„hogy az erkölcsi törvény szent és sérthetetlen,
hogy a bűn rosszasága rettenetes,
hogy az igazság kérlelhetetlen és alkutlan,
de az isteni irgalom határtalan.”

Hitt „JÉZUS KRISZTUSBAN:
Aki nemcsak az egyének megváltója, hanem a társadalomé és az államéleté is.”

Talán mindebből kitűnik, hogy bár megnyilvánulásai a politika színterén játszódtak, Slachta Margit nem volt politikus. Számtalan parlamenti felszólalásának, az általa létrehozott megannyi műnek, a neki köszönhető reformoknak, az általa alapított, ma is működő, időközben nemzetközivé táguló szerzetesközösségnek, egész életének tőkesúlya Isten akarata, és dicsősége volt, és ő tudta, hogy Isten dicsősége az élő ember, és életét e dicsőség szolgálatába állította. Tanúságtevő volt, aki apostoli küldetéstudattal állt ki e felismert igazság mellett.

Egy ügye volt tehát, ott a kezében, a szíve alatt, azzal sietett, amíg tehette. Mi pedig elgondolkodhatunk majd a készülő szobor láttán, ott, a Thököly úti forgatagban: elkerüljük-e, mellé állunk-e, vagy épp a nyomába szegődünk?

Fecske Orsolya SSS