Erdő Péter a szentkúti főbúcsún: Nem ideológia a hitünk, hanem élő, történelmi valóság

Vasárnap délelőtt esett az eső a hetek óta tartó szárazság és perzselő hőség után. Ennek ellenére a kegyhely legnagyobb ünnepén, a főbúcsú harmadik napján rengetegen jöttek el a szentmisére, melyet a bíboros mutatott be. Sokan behúzódtak a bazilikába, mások vállalták az elázást, így a szabadtéri oltárnál is megteltek az ülő- és állóhelyek.
„Ó, Nagyasszony – szólt a gyülekező ének –, mentsd meg nemzetünk!”

Harangszóra a bazilikába vonult Erdő Péter és Orosz Lóránt kegyhelyigazgató, elimádkozták a szentmise előtti imádságot, majd ünnepélyesen kivonultak a szabadtéri oltárhoz. Szép szakmári lányok vitték a Mária-szobrot népviseletbe öltözve, miközben felhangzott az ének a refrénnel: „Nem vagyunk árvák, van édesanyánk, ki a magas mennyekből gondot visel ránk, palástoddal takarj be, úgy vigyázz reánk.”

Erdő Péter a szentmise elején köszöntötte a zarándokokat, akik az ország minden részéből eljöttek az ünnepre, voltak, akik gyalog vagy kerékpárral érkeztek. Az eső egyre inkább eleredt, de a zarándokok teljes fegyelmezettséggel hallgatták a szentmise olvasmányait. A szakadó eső aztán a bíboros prédikációja alatt elállt.

Erdő Péter homíliáját teljes terjedelmében olvashatják.

Krisztusban kedves Testvérek!
Mostani szentmisénket a Nagyboldogasszony tiszteletére mutatjuk be, Szűz Mária mennybevételét ünnepeljük. Tudjuk jól, hogy hittételként csak XII. Piusz pápa hirdette ki azt az igazságot, hogy a Szűzanya földi életének vége után testestől-lelkestől felvétetett a mennybe, ahol az örök dicsőségben Szent Fiának jobbján ül. Ám vallották és hirdették ezt a dogma kihirdetése előtt is hosszú évszázadokon át. Különös módon ábrázolták Szűz Mária elszenderedését. Szépnek, harmonikusnak mutatták be azt a pillanatot, nem pedig úgy, mint a többi ember megkínzott haldoklását. Már a VII. század óta liturgikus ünnepet szenteltek augusztus 15-én a Szent Szűz mennybevételének.

Mária mennybevételének titkával is hasonló a helyzet, mint sok más hitigazsággal, amelyet az Egyház a történelem során fogalmazott meg egyre pontosabban. Ám ezek nem késői elméletekből fakadtak, hanem az egyházi közösségnek az apostolok és utódaik által elfogadott hitét és gyakorlatát fogalmazták meg pontosabban. Az igaz hitre érzékeny keresztény közösség sajátos hitérzékkel rendelkezik, amely szervesen illeszkedik a Szentíráshoz, a Szent Hagyományhoz és az apostoli igehirdetéshez. Méltán szól a teológia a hívők érzékéről (sensus fidelium). Ilyen értelemben beszél Szent John Henry Newman, akit az idén nyáron Leó pápa az egyháztanítók sorába iktatott. Hasonlóan gondolkodtak erről a régi magyar teológusok és hitszónokok is. A maga korában, a 18. században, modern gondolkodásúnak számított például Molnár János jezsuita atya. A korszellem azonban olyan volt, mint a vihar, nem elégedett meg a nyitottsággal, hanem az abszurdumig, az elfogadhatatlanságig túlozta a kezdetben helyesnek látszó felismeréseket is. Hiába számított tehát sok korabeli magyar szerzetessel együtt haladó gondolkodásúnak Molnár János, mégis előbb a saját rendjét, a jezsuitákat oszlatta fel az Apostoli Szentszék külső nyomásra, majd később II. József, a kalapos király majdnem az összes rendet betiltotta. Nos, ez a Molnár János írja Nagyboldogasszony ünnepéről, hogy Szűz Mária testi, lelki boldogságra jutott és a Mennyek Királynéja lett. Elismeri, hogy erről a Szentírásban vagy a zsinatokon nincs világos megfogalmazás vagy hittétel, mégis „ha ez ellen valaki száját merné tátani, azt széles e világ igaz püspökei, a templomoknak és a főiskoláknak tanító doktorai nyelvvel, tollal, könyvvel addig nyomnák és kergetnék, amíg meg nem vallaná azt, amit az egész kereszténység szokása vall, hirdet, prédikál”.

Mária mennybevételének ünnepe gyönyörűen példázza katolikus hitünk jellegét. A Szentírás, a Szent Hagyomány, a liturgikus élet gyakorlata, a hívő meggyőződés szerves egységben őrzi azt a gazdagságot, amit Isten Krisztus üdvözítő művével az emberiségnek ajándékozott. Nem íróasztalnál született elmélet, nem ideológia a hitünk, hanem szerves, élő, történelmi valóság, amely az Egyház közösségében él a Szentlélek indításai szerint.
Szerepe van ebben a tanúságtételben a képzőművészetnek, a zenének, a költészetnek, főképpen pedig magának a liturgiának, hiszen a közös istentisztelet szabálya egyben a hit szabálya is.
Szűz Mária közössége Szent Fiával valódi egység itt a földön. De ez nem szűnhetett meg a halállal sem. Jézus Krisztus Isten és ember találkozásának szentsége. Vagyis jele és megvalósítója is. De Szűz Mária sajátos szerepe jelzi a mi hivatásunkat is. Mert az egész Egyház Krisztus teste.

Mi, keresztények Krisztus tagjai vagyunk. Ő előttünk járt a halálban és a test feltámadásában, de minket is arra hív, hogy testileg-lelkileg részünk legyen az örök boldogságban. Hisszük a test feltámadását. Szűz Máriáról pedig azt valljuk, hogy már most, megdicsőült testében is Szent Fiával együtt részesedik az örök boldogságban.

Nem nagyon távoli mindez? Van ennek köze szétszórt mindennapi életünkhöz? Olyan közeli és távoli, mint bármelyik más korban volt a történelem során. Mert mindennapi gondok gyötörték az embereket régen is. Éhínség és háborúk, különböző betegségek, korai halálozás, intrikák és gonoszkodások. Csak távolról látszik nyugalmasnak a régi emberek élete. Ha pedig belegondolunk a mai körülményeinkbe, most sem kiszámítható az emberiség helyzete. Vannak ugyan folyamatok, amelyek tőlünk függenek. Óvhatjuk a teremtett környezetünket, kötelességünk is kerülni az értelmetlen pazarlást vagy a szennyezést. De a kozmikus erőknek Földünk is ki van téve. A természet nagy folyamatai közül sok van, amelyet nem tudunk befolyásolni. Nem is az adja az életünk biztonságát, hogy mindent eltervezünk és irányítunk a földön, hanem az, hogy az egész létünk célját és értelmét megtaláljuk.

Ez a cél pedig nem önáltatás, hanem a mindenható Isten nagyszerű terve, aki boldogságra hívott mindannyiunkat. Arra szánt, hogy egész lényünkkel átélhessük a vele való közösséget, vagyis eljuthassunk abba az országba, ahová a Boldogságos Szűz Mária már testestől-lelkestől felvétetett. Ezért Hol érezhetnénk meg ezt jobban, mint éppen itt, ahol annyi feltűnő imameghallgatás történt. Merjük kérésünket megfogalmazni. Merjünk valódi búcsújáróként tiszta szándékra, erősen és odaadóan imádkozni! Mennybe fölvett Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Béke Királynéja, könyörögj érettünk! Ámen.

*

A szentmise végén Erdő Péter aranymisés áldást osztott, majd kihelyezték az Oltáriszentséget; a körmenethez felsorakoztak a népviseletbe öltözött zarándokok és a hívek. Több tucatnyi gyönyörűen felvirágozott körmeneti kereszt haladt elöl, még Bécsből való is volt, majd a Mária-szobrok következtek és az Oltáriszentség.nagyhatalmú közbenjárónk ő, ahogyan a litániában imádkozzuk: nagyhatalmú Szent Szűz.

mk
Fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír