2020. június 13. szombat

Papszentelés az esztergomi bazilikában 2020. június 13-án

Erdő Péter bíboros négy fiatalt szentelt

Erdő Péter bíboros ma négy fiatal diakónust szentelt pappá az esztergomi bazilikában:

Harangi Tibor (Gyöngyös, 1988. május 22.),

Gyurász Kristián (Besztercebánya, 1989. június 20.),

Máté János Kristóf (Budapest, 1993. január 22.),

Lőw Gergely (Budapest, 1993. május 13.) személyében.

 

A járvány miatt idén rendhagyó módon két külön időpontban ünneplik a pap- és a diakónusszentelést az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében. A június 13-i papszentelésen a családtagok szűk köre lehetett jelen az esztergomi bazilikában, mely pünkösdkor nyitott újra. A hívő közösség közvetítésen keresztül kapcsolódhatott be a szentelési szertartásba.

 

Az ünnepi szentmisén koncelebrált Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, valamint a főegyházmegye lelkipásztorai.


A papság, vagyis az egyházi rend a hét szentség egyike. Három fokozata van: a diakonátus (vagy más néven szerpapság), az áldozópapság és a püspökség. A diakónusok temethetnek, eskethetnek, keresztelhetnek és igét hirdethetnek, a papok pedig ezeken túl misézhetnek, gyóntathatnak és feladhatják a betegek kenetét is.

A leendő papokat a szeminárium utolsó évében diakónussá szentelik, majd általában egy év szolgálat után részesülnek az áldozópapság szentségében.

Rajtuk kívül - a II. vatikáni zsinat óta ismét - léteznek úgynevezett állandó diakónusok, akikből nem lesz áldozópap. Többnyire az ő feladatuk a peremen lévők segítése: ők szolgálnak a börtönökben, a kórházakban, a szegények és az úton lévők - zarándokok, menekültek - között. Az állandó diakónusok lehetnek családos férfiak, ebben az estben csak 35. életévük betöltése után szentelhetők fel.

A szentelés szertartása során a jelöltek ígéretet tesznek arra, hogy szolgálatukat Istennek tetsző módon fogják végezni, ünnepélyesen engedelmességet fogadnak a püspöküknek, majd a földre borulnak a teljes önátadás jeleként. A püspök ezután a fejükre teszi a kezét, átadva ezzel a papi hatalmat. Ezt követi a főpásztor szentelési imádsága.

A szentelési liturgiához hozzátartozik, hogy a püspök átadja az újonnan felszentelt diakónusoknak az evangéliumos könyvet, a papoknak pedig a szentmise ünneplésére előkészített kenyeret és bort.

Az újonnan felszentelt papok a szentmise további részében a püspökkel együtt miséznek. Az első újmisés áldást az új papok püspöküknek adják a szentmise végén, első miséjüket pedig általában azon a településen mutatják be, ahonnan származnak.

Bíboros atya szentbesszédét teljes terjedelemben közöljük:

Kedves Paptestvérek, Kedves Szentelendők, Krisztusban Kedves Testvéreim!

1. Holnap Úrnapja van, Krisztus testének és vérének ünnepe. De az Úr testét és vérét nem elvontan ünnepeljük, hanem az Oltáriszentségben. Ez a titok pedig szorosan összefügg a keresztény papság eredetével és küldetésével. A papszentelés különleges alkalom arra, hogy kifejezzük: Egyházunk büszke papjaira, szereti, megbecsüli őket, hálával ismeri el lelkipásztori munkájukat és életük tanúságtételét.

2. A papok nem csupán azért fontosak, amit tesznek, hanem azért, akik. Az egyházi rend szentségének kegyelménél fogva magát Krisztust jelenítik meg. A pap alter Christus. Megrendítő, hogy Krisztus személyében hirdetjük az örömhírt, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében bocsájtjuk meg a bűnöket, az átváltoztatáskor pedig egyes szám első személyben mondjuk ki: „Ez az és Testem… Ez az én Vérem”. A papság önazonossága, jelentősége és méltósága elválaszthatatlan az Eucharisztiától. Nagycsütörtökön az Oltáriszentség alapítását ünnepeljük. Ezzel függ össze, hogy ez a papság születésnapja is. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – ez a krisztusi akarat, ez a küldetés megváltoztatta azokat is, akik kapták. Nemcsak feladatot jelent, hanem kegyelmet is, képességet arra, hogy teljesítsük. De ez is mutatja, hogy létünk lényeges eleme maga a küldetés, amelyet Krisztus bízott ránk. Ebből pedig az következik, hogy el kell mélyítenünk kapcsolatunkat az Eucharisztiával, papságunk középpontjával. Mert a tanítás, az emberek megszentelése és a pásztori kormányzás, a közösség építése egyaránt az Eucharisztiából fakad, mely lelkipásztori munkánknak is csúcsa és forrása.

3. Éppen ezért fontos, hogy szívvel és értelemmel átéljük az Eucharisztiába vetett hitünket. A szentmisében felidézzük az utolsó vacsorát, Krisztus kereszthalálát és feltámadását, de nemcsak megemlékezünk, hanem jelenvalóvá tesszük áldozatát. És a kenyér meg a bor valóban Krisztus testévé és vérévé válik. Van, aki felületesen úgy gondolja, hogy ez csak valamilyen régimódi elképzelés, amit az Egyház ma már talán nem is vesz komolyan, vagy nem is egészen így tanít. – Nyugodtak lehetünk, egészen így tanítja. Így tanította tegnapelőtt, tegnap, és így tanítja ma is. Nem csupán jelkép az átváltoztatott bor és kenyér, nem csupán szép emléktárgyat vagy formaságot hagyott ránk az Üdvözítő. Ha Krisztus Urunk szavai, melyekkel az Oltáriszentséget rendelte, csupán jelképesek lettek volna, nem alapíthatnánk rájuk a hitünket. Az utolsó vacsora szavai azonban nem példabeszédek! Az első nemzedék Egyháza valóban felidézi, ismétli Jézus szavait és tettét. Tehát Krisztus szavát itt a szó szoros értelmében kell venni, különben semmi bizonyosat nem hihetnénk az Oltáriszentségről. A Megváltó szavainak saját jelentése és sorrendje is ezt fejezi ki. Mert amikor a kenyeret megáldotta, nemcsak azt mondta: „Ez az én testem”, hanem hozzátette: „amely értetek adatik”. Márpedig Jézus nemcsak valamilyen jelet vagy jelképet adott értünk, hanem a saját testét. Magát a teljes valóságot.

4. Ha viszont Krisztus áldozatát újítjuk meg, tesszük jelenvalóvá, akkor sajátos, különleges értelemben részesülünk az ő egyetlen papságából. Ez pedig egy egész életformát jelent. Ez a papi lelkiség alapja. Malakiás próféta könyvében olvassuk – az újszövetségi papság előképe gyanánt – a következőket: „nem rossz-e az – írja -, hogy vak állatot hoztok áldozatul? S ha sántát és beteget hoztok, nem rossz-e az? Ha elvinnéd a helytartódnak, vajon tetszene-e neki és örömmel fogadna-e téged?” (Mal 1,8). Ha az ószövetség világában a hibás, értéktelen állat felajánlása az Isten iránti tiszteletlenségnek, a hódolat hiányának a jele volt, nekünk is komolyan kell vennünk a szentmisét, amely Krisztus áldozata, a mi áldozatunk és az egész Egyház áldozata. „Áldozatom a bűnbánó lélek, az alázatos és töredelmes szívet nem veted meg” – olvassuk a zsoltárban (Zsolt 51,19). A bűnbánat és az Isten akaratának való teljes engedelmesség lelkületével kell részt vennünk az Eucharisztiában. Tehát sem a szórakozottság, sem a felületesség nem illik szolgálatunkhoz, hanem minden szentmisénknek és minden papi ténykedésünknek Krisztus és az emberek iránti teljes szeretetünket kell kifejeznie.

A járvány idején a nyilvános szentmisék szüneteltek. Mégis minden nap felajánlottuk a legszentebb áldozatot, mert hisszük és valljuk, hogy ez mindig Krisztus és az egész Egyház cselekménye. (CIC 899. k. 1.§) Akkor is, ha nem lehet jelen rajta a hívők népes gyülekezete. Minden egyes szentmisének végtelen az értéke. Hétköznap is áldást jelent, fontos nekünk és a ránkbízottaknak is, hogy bemutassuk a szentmisét. (CIC 904. k.; vö. PO 13)

Nem könnyű dolog ennek megélése, mert összeszedettséget kíván, olyan belső rendet a mindennapjainkban, amely tanúság mások számára is. Ebben segít a szívből jövő imádság és a zsolozsma lelkiismeretes végzése. Nem holt betű az és nem mechanikus gyakorlat. Ha rá tudunk hallgatni a zsoltárokból és a szentírási olvasmányokból szóló isteni hangra, akkor ez az imádság bevilágítja minden napunkat. Napról napra akár jó tanácsot is adhat életünk nehéz helyzeteiben.

5. A pap szolgálata nem magányos helytállás vagy küzdelem. Az áldozópapot latinul presbyter-nek hívják. Szentelésénél fogva tagja tehát az egyházmegye papi testületének. A papok közötti testvéri összetartás életformánk egyik alapja. Érvényes ez a munkára, a szolgálatra, de ugyanígy igaz a szabadidő, a pihenés, a művelődés ezer helyzetére is. Meg kell látnunk egymás munkájában az értéket, meg kell becsülnünk a régi papi nemzedékek helytállását, hitét, odaadását. El kell ismernünk lelkipásztori fáradozásuk eredményeit is. Azokat a jó hagyományokat és szokásokat, amelyeket egy-egy plébániai közösségben találunk. Ilyen szellemben adunk hálát az Istennek azoknak a paptestvéreknek a szolgálatáért, akik most jubileumukat ünneplik. Az idősebbek nem lehetnek még közöttünk, de reméljük, hogy a járványveszély elmúltával lesz alkalmunk a közös ünneplésre, talán már idén, augusztus végén, az olajszentelési misében is. Azért pedig különös szeretettel imádkozunk, hogy jövő szeptemberben az Eucharisztikus Világkongresszus igazi lelki megerősödést hozzon egész papságunknak és hívő közösségünknek.

Kérjük a most szentelendő testvérek és Egyházunk minden papja számára Isten áldását és a Boldogságos Szűz Máriának, a papok Édesanyjának közbenjárását. Amen.

 

A homíliát követően a szentelendők engedelmességet ígértek a főpásztornak és utódainak. Ezután a Mindenszentek litániájával folytatódott a szertartás; a jelöltek földre borulással fejezték ki a teljes önátadást, azt, hogy életüket Isten akaratának rendelik alá.

 

Erdő Péter ezt követően mint az apostolok utóda imádság és kézrátétel által átadta a Krisztustól kapott hatalmat és küldetést.

 

Miután az újonnan felszenteltek magukra öltötték liturgikus ruháikat, a főpásztor megkente az új áldozópapok kezét krizmával, majd átadta nekik szolgálatuk liturgikus eszközét, a kelyhet.

 

Az újmisések ezután csatlakoztak a főpásztorhoz az áldozat bemutatásában, a szentmise végén pedig újmisés áldásban részesítették Erdő Pétert.

 

 

Kapcsolódó anyagok

  • Papszentelés az esztergomi bazilikában (2020-06-13)

  • Keresés

    Az oldalon

     

    Főegyházmegyei papok

    Plébánia keresése

    A főegyházmegye intézményei

    Eseménynaptár

    szeptember 6. szerda

    további események megtekintése »

    Esztergom - Budapest Magazin

    Esztergom-Budapest 2020/1. szám
    Esztergom-Budapest 2019/4. szám

    Összes magazin

    Új Ember bolt