Martos Balázs nagypénteken: A kereszt trónjáról szól hozzánk az irgalom

Martos Balázs homíliájának középpontjában Krisztus engedelmessége állt: az az engedelmesség, amellyel Jézus értünk vállalta a halált, mégpedig a kereszthalált. A püspök arra emlékeztetett, ez a titok olyan nagy, hogy az ember szinte csak lépésről lépésre mer közel kerülni hozzá. Ezért vezet bennünket a liturgia is fokozatosan, újra és újra ismételve ugyanazokat a mondatokat, hogy a szavak egyre mélyebben tárják fel előttünk a kegyelem igazságát.
A homília egyik legfontosabb gondolata az volt, hogy Krisztus engedelmessége nem pusztán erőfeszítés vagy erkölcsi teljesítmény. Nem egyszerűen egy hősies vállalás, hanem a Fiú legbensőbb szeretetegysége az Atyával: az a teljes nyitottság, amelyben mindent tőle kap, és mindent neki ad vissza. Ebben az engedelmességben nyerjük vissza mindazt, amit az ember az engedetlenség bűnével elveszített.
Martos püspök hangsúlyozta, Krisztus nem akármilyen halállal halt meg értünk. A kereszt gyalázatát szenvedte el, és így közösséget vállalt mindazokkal, akiket a mai napig megaláznak, megfosztanak emberi méltóságuktól, akik kiszolgáltatottságban, magányban halnak meg harctereken, kórházakban vagy olyan helyeken, amelyeket otthonnak nevezünk, de ahol az otthonosság alig-alig valósul meg. A kereszt így nemcsak a múlt eseménye, hanem a jelen szenvedő emberének valósága is.
A püspök szavai szerint Isten azért magasztalta fel Krisztust, mert általa akart gyógyulást adni az egész világnak, annak szinte kimondhatatlan fájdalmára. Krisztus fölemeltetése ezért a remény jele: mint a pusztában fölemelt rézkígyó, úgy áll előttünk ő is, hogy aki a halál, a fájdalom, a bűn mérgétől sebzetten él, nála gyógyulást remélhessen.
A homília megrendítő része volt az irgalmasság párbeszédéről szóló gondolat. A püspök Loyolai Szent Ignác nyomán arról az imádságról beszélt, amelyben az ember odatérdepel a keresztre feszített Krisztus elé, és végre kimondja mindazt, amit addig alig mert bevallani: a saját terheit, szégyenét, fájdalmát, vagy azt a szenvedést, amelyet a másik ember életében lát, mégis újra meg újra elfordítja róla a tekintetét. Krisztus ma is a kereszt trónjáról néz a világra, látja az emberi élet megakadásait, nehézségeit, fájdalmait, és onnan szólítja meg az embert az irgalom szavával.
Ebben a megszólításban ott van a megbocsátás, a vigasztalás és a meghívás is. Ott van az ígéret, hogy a szenvedés és a halál nem az utolsó szó. Ott van Krisztus szomjúsága is: szomjazza az ember szeretetét, a gyenge gesztusokat, a töredékes jó szándékot is. A kereszt ezért nem csupán a kínhalál eszköze, hanem a megváltás fája, a reménység forrása, az ég felé nyíló út.
Martos Balázs püspök nagypénteki homíliája elvezette a hallgatókat a kereszt misztériumának mélyére: Krisztus engedelmességétől az ember szenvedéséig, a világ fájdalmától az irgalom párbeszédéig, a kereszttől a reményig. Nagypéntek ünnepe ebben a megvilágításban nem pusztán a gyász napja, hanem annak a szeretetnek a szemlélése, amely a halálon át is életet ad.