Gyászszentmise Bajzáth Ferenc lelki üdvéért

A főpásztor kiemelte: : aki megtalálta hivatását, akkor marad igazán hű önmagához és Istenhez, ha erejének fogyatkozásakor is kitart mellette. A papi hivatás – mondta – nem egyszerűen munka, hanem Krisztushoz kötött életforma, amely mindhalálig szól.
Ferenc atya életének meghatározó színtere a Józsefváros volt, ahol közel négy évtizeden át szolgált. A Regnum Marianum közösségének papjaként és a rászorulók felé forduló lelkipásztorként is maradandót alkotott. Szociális érzékenységét egyházmegyei karitászigazgatóként végzett munkája is bizonyította.

Erdő Péter bíboros homíliáját teljes terjedelemben közöljük:

Kedves Gyászoló Közösség!
1. „Tarts ki munkád mellett, lelj benne örömet, és öregedjél meg foglalkozásodban! Ne nézd csodálkozva a bűnös műveit, bízzál az Úrban, és maradj meg munkád mellett” – hallottuk az olvasmány szavait. Az az ember, aki megtalálta a hivatását, vagy akit megtalált a Gondviselés egy hivatás betöltésére, akkor lesz boldog, ha akkor is végzi, végezheti a munkáját, amikor már erői fogyatkoznak. Mondhatnánk, hogy ez az emberi tartás és a szép öregség útja. De a papi hivatás esetében ennél többről van szó. Amikor papok lettünk, magának Krisztusnak mondtunk igent. Vállaltuk, hogy különlegesen egyek leszünk vele, hogy hármas küldetését a felszentelésben kapott kegyelmi erővel folytatjuk. És mert a világnak magára Krisztusra van szüksége, nagy szüksége van ránk is. Mindhalálig.
De hogyan viszonyul mindez a mai, bérmunkára épülő szemlélethez, a teljes fizikai és szellemi erőnlét követelményéhez, a jól megérdemelt nyugdíj és pihenés természetes igényéhez? Ez is jogos és igazságos, de a pap küldetése mindhalálig szól. Érvényes a nyugdíjba vonulás után is. Ilyenkor kell tudni igazán kimondani: Itt vagyok, Uram, ami időm, erőm, képességem még van, azt mind Neked adom. Ez is a papi megszentelődés biztos útja.

2. Ferenc atya Kaposváron született, 1939. április 8-án, pappá Esztergomban szentelték 1962-ben. Ezután káplánként szolgált Esztergomban, a Szent Anna plébánián 1962–1963-ban, majd Kőbányán a Szent László plébánián 1963–1971-ig, 1971–1972-ben pedig a Tabáni plébánián. Innen már plébánosnak került Győr-Bácsára, ahol 1972-től 1976-ig szolgált, azután viszont kisegítő lelkész lett Budapest-Józsefvárosban 1976-ban, majd ugyanott plébánoshelyettes volt négy évig 1978–1982-ig, végül ugyanott plébánosként működött 1982-től egészen 2014-ben történt nyugdíjazásáig. Harmincnyolc év a Józsefvárosban! Ízlelgessük ezt a rövid mondatot! Azt hiszem, itt bontakozott ki Ferenc atya életműve. A Regnum Marianum közösségének papja volt. Regnumi atya. A plébánia épületében, ahol valamikor a Katolikus Szó szerkesztősége működött, regnumi atyák laktak. Szinte ez lett a mozgalom központja.
De Ferenc atya szeretettel fordult a Józsefváros hívő közössége felé is. Észrevette a szegényeket, a rászorulókat. Szociális érzékenységének elismerése volt, hogy ő lett 1992 és 1997 között az egyházmegyei karitász igazgatója. Persze az 1990-es évek „hőskorában” a karizmatikus lendület és a szervezett, intézményes működés még nem mindenben találta meg az összhangot. Munkásságát 2014-ben címzetes esperesi, 2020-ban pedig apáti címmel ismertem el.

3. Amikor a korhatár elérése után nyugdíjba került, arról beszélgettünk, hogy hol szeretne lakni. Úgy láttam, él benne a nosztalgia, és érzi magában az erőt, hogy még tovább szolgáljon, ha nem is feltétlenül olyan nagy és embert próbáló helyen, mint a Józsefváros. És néhány hét múlva hirtelen helyzet adódott. Egy paptestvérünk után árván maradt egy plébánia. Alkalmat kerestem a találkozásra Ferenc atyával. Megkérdeztem tőle, elvállalná-e. Ő pedig igazi, biztos hivatású, régi papként vállalkozott a feladatra. Tudtam, hogy rajtam keresztül az „igen”-t közös Gazdánknak, Krisztusnak mondta. Kész volt neki áldozni mindent, ami erejéből és életéből hátra volt. Ezután hat évig, egészen 2020-ig vezette az Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság plébániát. Mikor ereje fogytán onnan is nyugdíjba vonult, a közelben maradt, és kisegítőként látott el papi feladatokat. Még legutóbb is részt vett a nyugdíjasok karácsonyi ünneplésén az érsekségen. Az utóbbi években, amikor csak találkoztunk, összemosolyogtunk. Tudtuk, kinek hittünk, és kinek szolgálunk.
A Gazda pedig elfogadta a szolgálatot. Ferenc atya rövid betegség után került a Szent Erzsébet Otthonba. Még bevitték a ház kápolnájába. Szentmise közben érte a hazahívó szó. Nyugodjék békében, helytállása pedig erősítsen meg mindnyájunkat papi hivatásunkban! Ámen.

Fotó: Gyarmati Krisztián