Isten világában élünk, érte tanulunk, érte élünk

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye fenntartásában működő 22 katolikus iskolából, a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság három iskolájából, a Szalézi Intézmény Fenntartó két iskolájából, valamint a Hajdúdorogi Metropolitai Egyház, a Boldogasszony Iskolanővérek, az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja, a Piarista Rend Magyar Tartománya, a Zirci Ciszterci Apátság, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány és a Krisztus Légiója Kongregáció iskoláiból gyűltek össze diákok és pedagógusok a tanévkezdő ünnepi szentmisére.
A bazilika előtti tér már délutánt megtelt: iskoláik ünneplő ruhájába öltözött diákok örültek újra egymásnak, és kérték a kegyelmet az előttük álló tanévben rájuk váró feladatokhoz.

Ünnepélyesen a bazilika lépcsőjére vonultak az intézmények zászlóival az erre felkért diákok. Harangzúgás töltötte be a teret, amire a több ezer résztvevő elcsendesedett. „Veni, Sancte Spiritus” – szólt az ének a bevonulás alatt.
A Veni Sancte szentmisén, mely egyben a Budapesti Katolikus Intézményfenntartó Központ (EKIF) közoktatási intézményeiben dolgozó pedagógusok tanévkezdő szentmiséje is volt, részt vettek a főegyházmegye újonnan átvett intézménye, az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola tanulói és tanárai is.

Koncelebráltak a főegyházmegye segédpüspökei, Mohos Gábor, Fábry Kornél és Martos Levente Balázs; továbbá számos pap és a szerzetesrendek elöljárói, köztük Zsódi Viktor SchP tartományfőnök, Berhidai Piusz OFM tartományfőnök és Hardi Titusz OSB, a Pannonhalmi Főapátság oktatási főigazgatója. Együtt ünnepeltek velük a közoktatásban szerepet vállaló női és férfi és a szerzetesrendek képviselői.
Jelen volt Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára; a Katolikus Pedagógiai Intézet részéről Barcsák Marianna intézetvezető és Szenthe-Tormássi Anna intézetvezető-helyettes, továbbá az EKIF vezetősége és dolgozói Gyetván Gábor főigazgatóval.

Erdő Péter bíboros a szentmise elején köszöntötte az egybegyűlteket: „Nagy örömmel kezdjük el az új tanévet. Kérjük a Szentlélek Úristen segítségét egész évi munkánkért. Imádkozunk a pedagógusokért, tanítóinkért, szüleinkért, mindazokért, akik iskoláink munkáját eredményessé tehetik.
Tudjuk, hogy az igazi eredmény a Szentlélektől függ, ezért kérjük, hogy legyen mindig velünk, adjon kedvet, éleslátást és erőt, elevenítse fel bennünk a keresztség és a bérmálás ajándékát.”

Erdő Péter homíliáját az alábbiakban teljes terjedelmében olvashatják.

Kedves Iskolások! Kedves Pedagógusok! Kedves Szülők! Kedves Atyák!
1. Új tanévet kezdünk állami és egyházi iskoláinkban egyaránt. Katolikus iskoláink közös tanévnyitóján a Szentlélek Úristen különleges segítségét kérjük az idei tanévhez. Ezért is nevezzük a tanévnyitó szentmisét Veni Sancténak, hiszen ilyenkor azt énekeljük: „Jöjj, Szentlélek Úristen.”

2. A mai evangéliumban Jézus is tanít, nem ugyan modern értelemben vett iskolában, de a názáreti zsinagógában. Márpedig a zsinagóga Krisztus korában, de később is inkább a Szentírás tanulmányozásának, mint a nagy liturgiáknak a színhelye volt. Nem templom, nem az áldozatbemutatás helye, hanem inkább iskola. Ezt őrizte meg a zsinagógák középkori elnevezése is, a sul vagy sül, ami éppen erre a sajátos feladatra utal. Ott és akkor, a názáreti zsinagógában Jézus volt a tanító, ő magyarázta Izaiás próféta szavait, amelyek a messiásról szóltak. A szent szakasz pedig úgy kezdődött, hogy „Az Úr lelke rajtam”. Hát ezért hívjuk mi is a Szentlelket segítségül minden tanév kezdetén.

3. Mire jó az iskola? Főleg arra, hogy a kultúrát közvetítse! De mire való a kultúra? Arra, hogy megmagyarázza, értelmes, kerek egészként rendezze be körülöttünk a világot. Szóval, hogy derűsen, bizalommal, értékes célokat kitűzve éljük az életünket. Végső soron arra jó, hogy boldogok legyünk.
Az a kultúra, amit a katolikus iskolák átadnak, megmutatja, hogy a világ nem a véletlen szüleménye, hanem az Isten alkotása. Hogy értéke, érelme, célja van az életünknek. Hogy ebben az életben szeretnünk kell egymást. Szóval beleállítja a mindennapjainkat a teljes valóság nagyobb összefüggésébe.

4. Hogy értéke van a tetteinknek, az alkotásainknak, arra a minap egy régi fénykép láttán figyeltem fel. Valaki előkereste ugyanis azt a fényképemet, amely első osztályos általános iskolás koromban, még valamikor ősszel készült.
Ezen a képen egy nyitott olvasókönyv van előttem. Egyik kezemmel a tábláját fogom, másik kezemmel pedig a sorokat mutatom. Nézve a képet eszembe jutott, hogy akkor én még nem tudtam olvasni. Csakhogy iskolai fényképezés volt. Jött egy profi fényképész, aki minden gyereknek beállította a képet, és olyan jó fekete-fehér felvételt készített, amit kemény kartonpapírra ragasztva el tudott adni a szülőknek. A szülők pedig, ahogy régen szokás volt akár az esküvői képek esetében is, bekereteztették a fényképet. Ez a kép is ott lógott évtizedeken át édesanyám ágya fölött.

Ha belegondolok, hogy ma képek százait készítjük könnyűszerrel telefonnal vagy akár jobb gépekkel, és küldözgetjük egymásnak, akkor feltűnik a nagy különbség. Ezek az újak tömegcikkek. Mindenki úgy tartja a telefonját, ahogy tudja, és a rengeteg kép közül később talán egyet sem lesz ideje újra megnézni. Az a régi iskolai fényképész művészi fotókat készített. Talán ezért is tarthatta meg az iparengedélyét, és maradhatott önálló vállalkozó az 1950-es években. De jó lenne, ha mi is tudnánk hozzáértéssel és gondosan végezni a feladatainkat, igazi értéket teremtve.
De feltűnt nekem még valami azon a képen. Ez pedig a csíkos pulóverem volt. Hogy is volt ez? Amikor 1956-ban szétlőtték a lakásunkat, csak a ruha maradt, ami rajtunk volt. De aztán télen megérkeztek a külföldi segélycsomagok a budapesti városházára. Mi pedig mentünk sorba állni és ruhát próbálni. Megvolt, hogy ki mennyit vihetett. Akkor találták a szüleim valamelyik csomagban ezt a pulóvert. Úgy gondolták, hogy ez nekem éppen jó lesz. Jó is volt egy pár évig.

Szerettem azt a pulóvert, mert arra gondoltam, hogy olyan valakitől jön valahonnan messziről, aki nekünk, magyaroknak segíteni akart. Egyébként nem voltunk valami jól öltözöttek az osztálytársainkhoz képest, de nem is a legelhanyagoltabbak. Voltak az osztályban olyan gyerekek, akiknek nem azért volt piszkos vagy szakadt a ruhájuk, mert nem tudott volna a család másikat szerezni, hanem mert a szülők nem törődtek velük.
Szóval egy tréningruha vagy egy pulóver is lehet a szeretet megnyilvánulása. A gondosan kezelt tárgyakon is rajta lehet az emberi szeretet üzenete. Mindent, amit mondunk vagy teszünk, igyekezzünk figyelemmel, gondosan megfogalmazni vagy elkészíteni, mert ez is a szeretet kifejezése lehet. Isten világában élünk, érte tanulunk, érte élünk. Érte tudunk őszinte igyekezettel értéket alkotni. Ő segít a tanulásban, ő igazít el az életben. Ő legyen velünk az új tanév minden napján. Ámen.

A szentmise végén Erdő Péter bíboros átadta az EKIF igazgatói kinevezéseit. Megbízást kapott Friedrich Attila, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola igazgatója; Käfer György, a Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója; Sillye Gergely, a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója; Udvardyné Pásztor Ágnes, a Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója; Hajdu Dalma, a Salkaházi Sára Katolikus Iskola igazgatója; Kondás Balázs, a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója és Kürti Zoltán, az újonnan a főegyházmegyéhez került Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola igazgatója.

Fotó: Lambert Attila
Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír