2022. november 20. vasárnap

Erdő Péter bíboros a Krisztus Király-templomban: A mi királyunk a keresztre feszített Istenember

November 20-án, Krisztus Király ünnepén a budapesti, rózsadombi Krisztus Király-templomban Erdő Péter bíboros mutatott be szentmisét Depaula Flavio Silvio templomigazgató és Gyurász Krisztián érseki titkár, szertartó koncelebrálásával.

„Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat” – hangzott fel a templombúcsú szentmiséjén az ének a bíboros és az asszisztencia bevonulásakor. Depaula Flavio templomigazgató köszöntötte a Főpásztort a Budapest szívében lévő kis templomban, idézve Erdő Péter bíboros Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, a Kossuth téri szentmisén mondott beszédéből, kiemelve, hogy a kongresszus lelkülete tovább kell hogy éljen a szívünkben.

Erdő Péter, megköszönve a templomigazgató szavait, kifejezte örömét, amivel ehhez a kis közösséghez jött. Mint mondta, Krisztus Király ünnepe az egyházi év vége. 

Az idő figyelmeztet minket, hogy az életünk haladás Krisztus felé, aki nem zsarnok, nem e világi uralkodó, hanem olyan király, aki szeret minket, aki még az életét is kész odaadni

– mondta.

 

 

Depaula Flavio atya a szentmise végén beszámolt egy meghatározó, sok évtizeddel ezelőtti élményéről, amit a józsefvárosi templomban élt át. Három ismeretlen fiatal ment be a templomba, rácsodálkoztak arra, amit ott láttak. Egyszerű volt az egyik, kicsit szinte ellenséges a másik, de a harmadik már nyitottan kérdezte: miért van ez?

A bíboros ma bemutatta számunkra, miért fontos az eucharisztia, miért fontos a gyónás, az, hogy a krisztusi üdvösségre vezető utat megtegyük minden nap.

Erdő Péter bíboros kifejezte: látszik, hogy a hívő közösség szokott együtt imádkozni, énekelni, szeretettel, tisztelettel és áhítattal ünneplik a szent liturgiát.

 

 

A szentmisén az orgonával kísért és a cappella énekelt gregorián művek mellett gitáros ének is elhangzott, valamint olyan klasszikus kórusművek, mint Palestrina Jesu Rex admirabilisa vagy Beethoven Isten dicsősége című négyszólamú műve.

A Krisztus Király-templom a Rákócziánum, azaz az egykori Érseki Katolikus Gimnázium és Konviktus kápolnája volt, mely Árkay Aladár tervei szerint 1926-ra épült fel. A családias hangulatú kis templom az Országúti Szent István Első Vértanú Plébánia (a budai ferencesek) fíliája. Az odajáró családokra hosszú évtizedekre visszamenően jellemző, hogy összetartó közösségként vesznek részt a liturgiában és a zenei szolgálatban.


Az alábbiakban Erdő Péter bíboros homíliája teljes terjedelmében olvasható:

 

Krisztusban kedves Testvérek!

Krisztus Király ünnepe a liturgiában még nem is olyan régi. Olyan időben jött létre, amiről azt is gondolhatnánk, hogy a királyság intézményének valamiképpen a védelmére kelhet az ünnep, hiszen Krisztust is mint királyt állítja liturgikus tiszteletünk középpontjába. Igen ám, csakhogy a királyság, Krisztus királyságának a motívuma nagyon ősi, az Egyház kezdetétől ott működik, sőt a Messiás királysága az Ószövetségben is előttünk áll. Mióta az emberek között létezik ez a fogalom, hogy király, mióta az emberi közösség elérte a szervezettségnek azt a fokát, hogy egyes emberek nagyobb területet is teljes uralmuk alatt össze tudtak fogni, azóta

az uralkodásnak, de akár a gondoskodás kötelességének is jelképe a király.

Nem véletlen, hogy a választott nép, saját Istenéről gyakran úgy beszél, mint királyáról. Ezért is okozott nehézséget, amikor földi királyt is kellett a nép élére állítani. Emlékszünk, hogy Saulnak a fölkenése előtt milyen nagy gondot jelentett ez. Királyt kért a nép a maga számára.

Királyként tisztelik az Urat, nemcsak mint a saját népüknek az Urát, hanem úgy is, mint az egész világmindenség Urát. Ugye visszaköszön minden alkalommal, ha a szentmisét bemutatjuk, az az ősi, zsidó liturgikus fordulat, amelyet a felajánláskor mondunk a kenyérre és a borra. „Áldott vagy Urunk, mindenség Istene…” Eredetiben az úgy hangzott, hogy „áldott vagy, Urunk, Mindenség Királya (Melek haólam)”.

Nemcsak a választott népnek, hanem az egész világmindenségnek, nem is csak az egész emberiségnek, az egész világmindenségnek az Ura az az Isten, akit Izrael saját Istenének ismer.

És királyként várják a Messiást is, királyként, aki Dávid fia lesz, a legdicsőségesebb uralkodó, aki a népet megszabadítja. És amikor Jézus működése során előtérbe kerül a felismerés, hogy ő az, hogy ő a Messiás, akkor királlyá akarják tenni. Királlyá tenni a saját elgondolásuk szerint. De Jézus elmegy közülük. Ezt a szerepet így nem vállalja. Az ő szerepe sokkal nagyobb.

A keresztre feszítés motívumában, amint az evangéliumban hallottuk, ott áll előttünk a legtisztábban, hogy mit is jelent Krisztus királysága. Ha tetszik, a gúnynak és a lebecsülésnek az útján lépésről lépésre, lépcsőfokról lépcsőfokra haladunk a mélységek felé a mai evangélium elbeszélésében.

 

 

Először is maga az a tény, ahogy az ő királyságát a körülállók felfogják. Úgy gondolják, hogy ő lesz a Messiás Király, vagy azt hitte magáról, hogy ő az, egy karizmatikus vezető, aki majd a népet megszabadítja az idegenektől. Már ez a fogalom is lebecsülése annak, aki Jézus valójában. Már ez is azzal a szereppel játszik, amit ő elutasított, mert ilyen király ő nem akar lenni.

De még mélyebbre hatol a megaláztatás mélységébe a gondolat sora, amikor az arra járók azt mondják: szabadítsa meg önmagát, ha ő az Isten választottja. Nem hogy a népet nem tudta megszabadítani, még saját magát se tudja megszabadítani, nem tud leszállni a keresztről. Gúnyt űznek belőle, ecettel kínálják még a katonák is – ők persze a rómaiak gondolkodásmódja szerint. Zsidók királya, politikai, függetlenségi harcos. Hát nézzük akkor, hogyan szabadítja meg önmagát. De ugyanilyen gúny van a keresztnek a feliratában is. Ha valakiről nem azt írják, hogy a zsidók királyának mondta magát, hanem ő a király, és ott van közszemlére kitéve, felszögezve a keresztre, ez gúny azokkal szemben is, akiknek a királya az elnevezés szerint.

Jézus nemcsak idáig megy a megaláztatás elviselésében. Most következik a vele együtt megfeszítetteknek a gúnyolódása. Akiknek már nincs veszteni és nyerni valójuk, akik éppúgy szenvednek, mint ő. Akkor azt mondja neki a lator, hogy: nem te vagy a Messiás? Szabadítsd meg hát magadat és minket is. Ezzel még jobban, még közelebbről éri Jézust a gyalázat.

És akkor érkezhetünk el a mélypontra, hiszen a másik gonosztevő azt mondja: emlékezzél meg rólam, ha országodba mégy. Ez a mondat lehetne a gúnynak a legerősebb kifejezése. Még a jövőt is, még a reménységet is káromolja. De ez a mondat már őszinte. Ez a mondat már nem gúny, mert a vele együtt megfeszített – ahogyan az evangéliumban olvassuk – vitatkozni kezd a másik gonosztevővel: ebben a mondatban már igazi bűnbánat van. Talán utána, a halál után ott van valami abból, amit ő királyságnak, amit ő messiási küldetésnek hív. Nem tudja pontosan, mi az, de a jobb latornak már nincs vesztenivalója, hát ebben bízik, és erre kéri.

És ebből ragyog fel Jézus királyságának teljes tartalma, mert nemcsak olyan népet és embert szabadít meg ő, akinek a halálon túlra terjed a szabadító ereje, hanem ő a mindenség szabadítója; ő az, aki arról rendelkezik, hogy ki lesz a paradicsomban; ő az, aki megérdemelte, hogy egyszerre Dávid fiának nevezzék, és a földkerekség királyának isteni címét adják neki.

Itt foglalódik össze az összes reménység, amit az emberek nemcsak a Megváltó alakjához, hanem magához a szabadító Istenhez fűztek. Ilyen értelemben királyunk nekünk Krisztus, és ilyen Krisztus Királynak a szolgálata az, amit mindannyiunknak vállalnunk kell.

Mikor az Egyháznak több ezer egyházmegyéje, több százezer plébániája mint imponáló, bár nagy nehézségekkel működő szervezet jelenik meg előttünk, akkor sem gondolhatjuk, hogy Krisztus másféle király. Nekünk ez a Krisztus a királyunk, akinek az érdekében, akinek az irányítása alatt, aki mellett a mi tanúságtételünknek egyházi életünkben is működnie kell. Az a keresztre feszített Istenember, aki a halálon túl ígéri, hogy még ma velem leszel a paradicsomban; ő, akinek az
uralma sokkal több, mint amit a földi uralmak jelentenek. És egészen más is ez az uralom. Méltán mondhatjuk, hogy ő az irgalomnak, a megbocsátó szeretetnek a királya.
Így kérjük a segítségét ma, Krisztus Király ünnepén, hogy valóban, belül, magunkban is elismerhessük az ő teljes uralmát. Ámen.

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: Zuggó Zsolt

Képgaléria

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2022/4. szám
Esztergom-Budapest 2022/3. szám

Összes folyóirat

Eseménynaptár

szeptember 6. szerda

további események megtekintése »

 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

Partnereink:



Új Ember bolt