Erdő Péter bíboros: Ferenc pápa bár távozott, nem hagyott el minket

Ferenc pápa temetésének másnapján, az isteni irgalmasság Szent II. János Pál pápa alapította ünnepén Erdő Péter bíboros, prímás a római Santo Stefano Rotondóban celebrált szentmisét.

A bíboros homíliáját teljes egészében közöljük.

Krisztusban Kedves Testvérek!

A mai szentmise válaszos zsoltárában azt olvassuk, hogy: „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mivel irgalma örökké megmarad”. Szent II. János Pál pápa nyilvánította húsvét 2. vasárnapját az irgalmasság vasárnapjának. Az idén pedig ezt a vasárnapot a jubileumi Szentév keretében ünnepeljük. Mikor Ferenc pápa meghirdette a szentévet, nem gondoltuk, hogy ez lesz a földi életből való távozásának éve is. Bár tudtuk, hogy nagyon beteg, húsvéthétfőn mégis váratlanul ért halálának híre. Tegnap az egész bíborosi testület és a hívők népes gyülekezete imádkozott temetési szertartásán. Hálát adtunk Istennek pápaságának sok szép és értékes gyümölcséért. Érezzük, hogy bár távozott, nem hagyott el minket, mert örökségének valamiképpen mindnyájan letéteményesei vagyunk. A társadalmi igazságosság, az élet peremére sodródott emberek szeretete, a teremtett világért érzett felelősség olyan gondolatok, amelyek eljutottak az egész emberiség szívéhez. A temetés alkalmából az ő számára is kértük Isten irgalmát és az örök üdvösséget.

1. Mit is jelent az irgalmasság? Azt halljuk a mai evangéliumban, hogy a Feltámadott találkozik a tanítványokkal. Békességet kíván nekik, ami nemcsak üdvözlés, hanem azt is jelenti, hogy kibékítette az embert az Istennel. Hogy megváltást szerzett számunkra halála és feltámadása által. Ez a legnagyobb irgalom, ami Isten részéről az embert érhette. Mert irgalomról, irgalmasságról beszélünk a bűnbocsánat értelmében. És valóban, Jézus érdemeire tekintettel Isten megbocsátja a bűneinket. De irgalomról beszélünk akkor is, amikor az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit említjük. Olyan ajándékok, olyan jótétemények ezek, amelyek az igazságosság alapján nem járnának senkinek. De mégis, szeretetből, irgalomból tudunk adni annak is, akinek nem jár, tudunk többet adni, többet tenni, mint ami a szó szoros értelmében járna valakinek. Maga Isten is így kezel bennünket. Többet ajándékoz nekünk, mint amit mi kiérdemelhetnénk. Jézus érdemeire tekintettel teszi ezt. És a legnagyobb ajándék, igen, a legnagyobb ajándék is megjelenik a mai evangéliumban: ez maga a Szentlélek.
2. A Szentlélek kiáradásának történetét különböző szavakkal, különböző módon találjuk az Újszövetség lapjain. Az is egy különleges állomása ennek a csodálatos folyamatnak, amit a mai evangélium beszél el, hogy Jézus rálehel tanítványaira, és azt mondja nekik: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, meg lesznek bocsátva, akinek megtartjátok, meg lesznek tartva” (Jn 20,22–23). Rájuk lehel? Igen! Azt olvassuk az ember teremtésének történetében a Biblia lapjain, hogy az Úr lelket lehelt az emberbe. Orrába lehelte az első embernek az élet leheletét, ezzel tette az élettelen anyagot elevenné, értelmessé, lelkes lénnyé, emberré. Ez a lehelet jelenik meg most újra. Új emberré teszi a tanítványokat. De nemcsak őket, hanem azt akarja, hogy rajtuk keresztül a föld minden népéhez eljusson az örömhír és a Szentléleknek ez a megújító ereje is.
Ez az a nagy ajándék, ez az a nagy irgalom, amit a húsvét fényében tőle kaptunk. Tehát a Szentlélek a feltámadás gyümölcse, a húsvét kiáradása, immár az egész világra. Ha tetszik: a feltámadt Krisztus erejének örök velünk-maradása. Hiszen ő ígérte meg a Szentlelket, azt mondta, hogy majd más Vigasztalót küld, „az Igazság Lelkét, aki megtanít mindarra, amit mondtam nektek” (Jn 14,26).

3. De ott rejlik ebben a történetben az irgalmasság legnagyobb összefoglalása is. Mert azt is megtapasztaljuk, hogy nekünk hogyan kell válaszolnunk Isten irgalmasságára. Ezt pedig éppen a hitetlen Tamás esete mutatja, azé a Tamásé, aki nem hisz az apostolok elbeszélésének, nem hiszi el, hogy Jézus, aki már felüláll e világ törvényein, mégis, személyes testi valóságában megjelent. Hogy lehet az, hogy nem úr rajta a halál, hogy ki tud törni a zárt sírból, hogy be tud lépni a lezárt terembe, és eszik a tanítványokkal, sőt megtapintható lenne a sebhely is az oldalán? Tamás nem akarja ezt elhinni. És nyolc nap múlva – húsvét nyolcadát ünnepeljük most vasárnap –, nyolc nap múlva megjelenik Jézus ismét, és felszólítja Tamást, hogy győződjön meg róla. Győződjön meg arról, hogy ő nemcsak álomkép, nemcsak látomás, hanem valódi, anyagi valóság is, de evilági, anyagi létünknél magasabb rendű. Különleges anyagi valóság a feltámadt Krisztus teste.

4. És Tamásról azt halljuk, hogy meglátja ezt, hogy Jézus felszólítása megrendíti őt, nem halljuk, hogy valóban odatette-e a kezét Jézus oldalsebébe. Azt halljuk, hogy mit mondott, hogy látta és hitt. Mert ő tette a legnagyobb hitvallást, amikor azt mondta Jézusnak: „Én Uram, én Istenem” (Jn 20,28). Ez pedig több, mint amit életében Jézusról bárki mondott. Mert a Feltámadottról Tamás, az úgynevezett hitetlen Tamás teszi a legtisztább, a legszebb hitvallást. Elismeri őt Messiásnak, elismeri Úrnak, ami Isten neve volt. Elismeri Őt Istennek. Ezzel túllép minden korábbi elképzelésen, meglátja Krisztusban azt az erőt, ami csak az Istené. Ezt a hitet, ezt a nyitottságot kérjük a magunk számára is!

5. Ebben a hitben adjunk hálát azért az irgalmasságért, azért a nagy ajándékért, amit a Gondviselés Ferenc pápa személyében ajándékozott az Egyháznak. Adjunk hálát az idei szentévért is, zarándokoljunk el a szent helyekre, járuljunk szentgyónáshoz és szentáldozáshoz, imádkozzunk a mindenkori szentatya szándékára! Kérjük a Szentlélek világosságát és útmutatását a pápaválasztó bíborosi testület számára! Legyünk szóban és tettben tanúi Isten segítő szeretetének és szabadító irgalmának a körülöttünk lévő világ felé! Ámen.