Erdő Péter bíboros Esztergomban mutatott be szentmisét virágvasárnap

Krisztusban Kedves Testvérek!

Hallottuk Jézus szenvedésének drámai történetét Szent Lukács írása szerint. Ennek a történetnek a nyitánya Jézus imádsága az Olajfák hegyén. Ebben az imádságban mintegy összesűrűsödnek azok az események, amelyek majd ténylegesen is lejátszódnak a következő napok során. Az Üdvözítő magányosan imádkozik, tanítványait is kéri, hogy imádkozzanak vele, de ők elalszanak. Látja maga előtt, átérzi a rá váró szenvedést, a megaláztatást, a fizikai fájdalmat. Verejtékének cseppjei, mint megannyi vércsepp hullanak a földre.

De Jézus nem csak a saját szenvedését és halálát éli át előre. Lelki fájdalmának mélyebb oka is van. Ránehezedik a világ minden bűne. Ahogy a költő fogalmazta:
”Mintha újra hallanók a pusztán
A lázadt ember vad keserveit,
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az első árvák sírbeszédeit” .
Látta az ókori birodalmak szörnyű vérengzéseit, Babilont és Asszíriát és minden világrész kegyetlen bűneit. Látta és átérezte a jövő szörnyűségeit is, az egyéni gonoszságokat és a világháborúkat, az atombombát, az Isten iránti gyűlöletet, vagy a sok káromlást és rágalmat, amellyel a történelem során majd az ő személyét illetik. Átérzett minden igazságtalanságot és elnyomást, minden pusztító önzést, minden bűnös lustaságot. Múltat és jövőt, olyan helyzeteket, amelyeket szóval nem is tudunk leírni. „Testében hordozta bűneinket” (1 Pt 2,24). Róla írta Izaiás próféta: „Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott.” (Iz 53,4)

Ránehezedtek a mi mostani bűneink is. Az ő átható tekintete behatol a mi életünkbe is. Ha vele virrasztunk, ha vele imádkozunk, ha ezekben a napokban követjük őt a keresztúton, ha nagycsütörtökön, vagy nagypénteken részt veszünk az imádásban vagy meglátogatjuk a szentsírt, akkor kifejezzük, hogy társai akarunk lenni, hogy nem akarjuk magára hagyni őt az értünk vállalt szenvedésben. De alkalom ez arra is, hogy valóban megvizsgáljuk életünket. A hétköznapjainkat, azokat a helyzeteket, amikor azt gondoljuk, hogy minden rendben van. Rá fogunk jönni, hogy mennyi önzés és szívtelenség maradt az életünkben. Most van ideje az önvizsgálatnak, a bűnbánatnak, a jó elhatározásoknak, a jó szentgyónásnak. Ne gondoljuk, hogy nem tudunk megváltozni. Az első keresztény vértanuk is Krisztus erejében viselték el a szenvedést. „Mindenre képes vagyok abban, aki erőt ad nekem” – írja Szent Pál (Fil 4,13). Megváltozni, Jézushoz szeretetben csatlakozni sohasem késő. A jobb lator már a keresztfán kéri Jézust, hogy emlékezzen meg róla. Ott, a közös szenvedés közepette vallja meg hitét Krisztusban, amikor azt mondja: „Emlékezzél meg rólam országodban.” (Lk 23,42). Jézus pedig ott, a kereszten mindenható úrként elfogadja ezt a hitvallást és megígéri neki az üdvösséget, mégpedig azonnal. Nemcsak az utolsó ítélet után, hanem „még ma” – a földi időszámítás szerint.

Legyünk hát társai Jézusnak a szenvedésben és a szeretetben. Ez már most földi életünkben célt, biztonságot, erőt ad nekünk. És megnyitja számunkra az utat az örök üdvösség felé.

Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot!

Fotó: Mudrák Attila