Erdő Péter bíboros: Egyedül sem ezen, sem az eljövendő világon nem boldogulhatunk

Az Erdő Péter bíboros által vezetett imaóra kezdetén Horváth Zoltán, az Avilai Szent Teréz-templom plébánosa köszöntötte az egyházak vezetőit, a szolgálattevőket és a híveket. Úgy fogalmazott: a keresztények és zsidók közös imádságának most különös alkalma van: „a béke utáni vágy, amelyre nagy szükség van, és hisszük, hogy az Isten tudja megadni mindannyiunknak”. Horváth Zoltán azt kívánta, hogy az imádságos egy óra lelki épülésre, gazdagodásra szolgáljon.

 

 

Az első igehirdetést Erdő Péter bíborostól hallották az egybegyűltek. A főpásztor Mózes ötödik könyvéből olvasott fel részletet, amely – mint összefoglalta – a szegénység problémájával néz szembe. „A szegények segítése igen kedves cselekedet. Aki segíti a szegényeket, azt minden munkájában megáldja az Isten” – fogalmazott, kiemelve:

a Teremtőt tiszteljük meg akkor is, amikor a rászoruló emberen segítünk.

Erdő Péter bíboros kifejtette: ma különösen is időszerű, hogy összetartó közösségeket alkossunk, mert olyan világban élünk, amely igencsak távol áll hitünktől. „Ezért is olyan fontos, hogy az élet minden területén szeretettel támogassuk egymást, figyeljünk egymás örömeire és gondjaira, tudjunk áldozatot hozni egymásért”.

 

Az ember közösségi lény, „egyedül sem ezen, sem az eljövendő világon nem boldogulhatunk” – hozta példaként a főpásztor a hajléktalanok, az elmagányosodott szegények esetét.

„Isten is egyszerre tekint ránk személyesen és közösségként. Az ő népének, az ő családjának tudjuk magunkat. Ez a felismerés legyen összetartozásunk és kölcsönös szeretetünk alapja.” (Erdő Péter bíboros beszéde teljes terjedelmében cikkünk végén, vagy ide kattintva olvasható.)

Frölich Róbert főrabbi igehirdetésében a tíz csapásról beszélt és arról: minden, ami ezzel összefügg, az Isten keze, büntetése volt Egyiptom fölött. Felhívta azonban a figyelmet a tíz csapás körüli történések egy másik olvasatára, két világ, két világnézet, két habitus, két személyiség szembenállására: fáraó és Mózes küzdelmére. „Mózes, Isten embere és a magát istennek képzelő fáraó párharca volt ez” – mondta a főrabbi, aki szerint valamennyiőnknek tanulság, hogy a szelídség, a szerénység, a másokért való élet meghozza gyümölcsét: életet, szabadságot, „évezredes karriert”; míg a másik, amelyik csak önnön hatalmával törődik, pusztulást, csapásokat, halált hoz.

 

 

Az igehirdetések után imával szolgált Balog Zoltán református püspök, a zsinat lelkészi elnöke; Lackner Pál evangélikus püspök; Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke; Jaczkó Sándor görögkatolikus érseki helynök, paróchus; Papp János baptista egyházelnök; Khaled A. László metodista superintendens; Kriza János, a Magyarországi Unitárius Egyház püspöki helynöke; Ócsai Tamás, a Hetednapi Adventista Egyház unióelnöke; valamint Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a MEÖT főtitkára.

 

 

Az imádságokat áldás tette teljessé.

Az imaóra zárásaként a jelenlévők – lévén, az esemény egybeesett a magyar kultúra napjával – elénekelték a Himuszt.

Az imaórán közreműködött a Dohány utcai zsinagóga kántora, Rudas Dániel és Ferenczi Eszter orgonaművész. A taizé-i énekeket az Imperfectum együttes ének- és zenekara vezette. Az ökumenikus imahetet lezáró keresztény-zsidó imaórát a Keresztény–Zsidó Társaság és az Avilai Nagy Szent Teréz-plébánia szervezi 2012 óta.

 

Erdő Péter bíboros, prímás beszéde az alábbiakban teljes terjedelmében olvasható.

Kedves Testvérek!

A most felolvasott szentírási részlet a szegénység problémájával néz szembe. A szegénység végül is olyan állapot, amelyben az embernek hiányzik valami abból, amire pedig teremtett valóságunknál fogva nagy szükségünk van. Azt is mondhatnánk, hogy a szegénység, a szükség természetes hajtóerő. Találékonnyá tesz, olyan feladatok megoldására kényszerít, amelyekre másképpen nem is vállalkoznánk. Az éhség, a hideg, a betegség kínozták az emberiséget évezredeken át. És vándoroltunk, és civilizációt teremtettünk. Olyan közösségeket alkottunk, amelyekben a munkamegosztás lehetővé tette akár a javak bőségét is.

De közben újra és újra jelentkezett a természet egy-egy katasztrófával, vagy akár a klíma változásával. Szóval külső okból is újra meg újra megjelent a tömeges szegénység. Máskor mi magunk okoztuk a nyomort háborúkkal, mélységes társadalmi igazságtalanságokkal.

Erre reagál a Szentírás útmutatása. Ezért kell segíteni a szegényeknek. Ezért kell orvosolni az igazságtalanságokat.

 

 

Isten színe előtt a szegények segítése igen kedves cselekedet. Aki segíti a szegényeket, azt minden munkájában megáldja az Isten. Az emberek összetartása és kölcsönös segítsége tehát nagyon is a Teremtő akarata szerint való. A saját képmására alkotott minket. Őt tiszteljük meg akkor is, amikor a rászoruló emberen segítünk. Erről mondja Jézus: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). A szegény ember méltóságáról Nagy Szent Baszileiosz így ír: „közönséges és dicstelen vagy, szegény a szegények közül, bolyongó, hazátlan, gyenge, rászorulsz a mindennapi élelemre, reszketsz a hatalom birtokosai előtt, mindenki előtt meglapulsz alacsony sorsod miatt? … Ne hagyj fel minden reménnyel, hanem emeld fel lelkedet azokhoz a javakhoz is, amelyeket Isten már megadott neked és azokhoz, amiket a parancs által a jövőben készít számodra! Először is tehát ember vagy, az élőlények közül az egyedüli, akit Isten formált” (Ter 2,7).

Ma is megszólít minket ez az üzenet, különösen amikor nagy nemzetközi folyamatok miatt sokan anyagi nehézségekkel néznek szembe. Önvizsgálatra is indít minket Isten igéje: szervezhetjük-e úgy közös életünket, hogy a leggyengébbek terheit enyhíteni tudjuk?

 

 

Van azonban a felolvasott szentírási részben egy mondat, ami az Újszövetségben többször is erőteljesen visszaköszön. Ez pedig így hangzik: „Mindig lesznek szegények a földön” (Mtörv 15,11; vö.: Mt 26,11; Mk 14,7; Jn 12,8). Nincs ez ellentétben azzal, amit Mózes ötödik könyvében nem sokkal ez előtt a mondat előtt olvasunk, hogy tudniillik: „Nem lesz közted szegény, mert az Úr, a te Istened bőségesen megáld azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened örökrészül ad neked, hogy a tied legyen, ha valóban hallgatsz az Úr, a te Istened szavára” (MTörv 15,4-5)? Van, aki szerint azt jelenti ez, hogy ha a nép nem hallgat Isten szavára, akkor mindig maradnak szegények a soraiban. Mások úgy magyarázzák a látszólagos ellentétet: ha a nép Isten akaratát teljesíti, akkor csak más népek között lesznek szegények, ha azonban nem aszerint él, akkor az ő soraiban is. Az Újszövetségben is megtaláljuk azt a gondolatot, hogy különösen össze kell tartani azoknak, akik testvérek a hitben. A közösségen belül anyagilag is támogatni kell egymást, ha szükséges. Ez különleges tanúságtétel a világ előtt. De a segítő szeretet adott esetben még a közösség határain túlra is kiterjedhet. Ezért olvassuk a Galatákhoz írt levélben: „amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképpen pedig hittestvéreinkkel” (Gal 6,10).

 

 

Ma különösen is időszerű, hogy összetartó közösségeket alkossunk, hiszen olyan világban élünk, amely igencsak távol áll hitünktől. Olyan világban, ahol hívő embernek lenni sokszor azt jelenti, hogy kisebbséghez tartozunk gondolkodásmódunkban és életvitelünkben egyaránt. Ezért is olyan fontos, hogy az élet minden területén szeretettel támogassuk egymást, figyeljünk egymás örömeire és gondjaira, tudjunk áldozatot hozni egymásért.

Aki foglalkozott hajléktalanokkal, elmagányosodott szegényekkel, az tapasztalhatta, hogy az embernek a társas kapcsolatok iránti érzéke is súlyosan sérülékeny. Ezért, ha a nagy ellátó rendszerek jól működnek is, újra és újra megjelennek reménytelenül leszakadt emberek, akik sokszor a személyes környezetüket sem képesek rendezni. Ilyenkor érezzük igazán, hogy az ember közösségi lény, hogy egyedül sem ezen, sem az eljövendő világon nem boldogulhatunk. Isten is egyszerre tekint ránk személyesen és közösségként. Az ő népének, az ő családjának tudjuk magunkat. Ez a felismerés legyen összetartozásunk és kölcsönös szeretetünk alapja. Ámen.

 

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye – sajtó

Fotó: Prófusz Ádám / Esztergom-Budapesti Főegyházmegye