Erdő Péter: Az utolsó leheletünkig papok maradunk

Áldozópappá szentelte szombaton Erdő Péter bíboros, prímás Bársony Árpád, Farkas Ferenc Ákos és Szűcs Bálint Géza diakónusokat, illetve diakónussá Faragó András és Héray Márton (FSO) akolitusokat.

A főegyházmegye jelentős ünnepén megtelt hívekkel a Nagyboldogasszony és Szent Adalbert-főszékesegyház, jelen volt számos egyházi méltóság, illetve több, szolgálatában jubiláló pap is – az egyházmegye papsága összetalálkozott a szentelési oltár körül. Az ünnepi alkalmon jelenlévők a papokért és papi hivatásokért is imádkoztak.

A pap- illetve a diakónusszentelés előtt mondott szentbeszédében Erdő Péter bíboros, prímás hálát adott Istennek a papságért, az egyházirend szentségéért, amelyet – mint fogalmazott – Krisztus Egyházának ajándékozott. „Hálát adunk” – folytatta a főpásztor – „egyházmegyénk új papi és diakónusi hivatásaiért. Azért, hogy a legnagyobb történelmi ellenszélben sem alszik ki az a láng, amit a keresztény hit első hirdetői és a szentségek első kiszolgáltatói hazánkban is fellobbantottak.”

A főpásztor köszönetet mondott a jubiláns papok szolgálatáért, akik közül többen ma is fontos papi feladatokat látnak el és „akár még nyugdíjasként is gyakorolják azt a szent rendet, amit valamikor a felszentelésben kaptak”.

Szentbeszédében Máté evangéliumából idézte a jézusi figyelmeztetést Erdő Péter azzal, hogy az „különösen is hozzánk szól”: senki nem szolgálhat két úrnak, Istennek és e világ szellemének. A Krónikák második könyve – folytatta a bíboros – arról beszél, hogy Júda és Jeruzsálem népe elhagyta Isten templomát és a bálványokat kezdte imádni. „Isten prófétákat küldött hozzájuk, de nem hallgattak rájuk. Ekkor lelke leszállt Zakariás főpapra. A főpapot ezért prófétai bátorság töltötte el. Kiállt a nép elé és szemükre vetette, hogy elhagyták az Urat. Emiatt a király parancsára megkövezték a templom udvarán.”

Erdő Péter hangsúlyozta: a hajdani főpap tudott választani és különbséget tenni jó és rossz között, Isten igazsága és világ elvárásai között.

„Krisztus mai papjainak is fel kell készülniük arra, hogy nem térhetnek ki hivatásuk prófétai feladatai elől” – figyelmeztetett, így folytatva: a papok nem szokványos, nem kényelmes, nem magától értetődő életre vállalkoznak. „Az örömhír pedig, aminek hirdetését Krisztus ránk bízta, ma is ostobaságnak és botránynak hangzik, akár csak Szent Pál idejében. Mert Krisztus feltámadását hirdetjük, és azt a biztos reményünket, hogy ha Őt hittel elfogadjuk és szeretettel követjük, akkor mi is az örök életre és az örök boldogságra jutunk.”

A papi hivatásról elmélkedve így folytatta szentbeszédét: sokszor provokatív módon „kérdezik tőlünk, hogy a mindennapi élet, a politika, a gazdaság egy-egy kérdésében mi a véleményünk, vagy éppen miért nem szólunk hangosabban. Mások testi orvost, pszichológust, vagy esetleg ideggyógyászt keresnek a személyünkben. Pedig a sok szép és fontos hivatás közül kiemelkedik az evangélium hirdetése a fölszentelésben kapott kegyelem segítségével, a Lélek erejében.”

Ha a „nagy zajban”, a „szűrt és nem mindig barátságos szempontok szerint ellenőrzött digitális világban” sürgeti valaki, hogy a papok miért nem „elég ügyesek, aktívak, rátermettek”, vagy legalábbis miért nem látszanak olyannak, akkor a válasz az: „fontos a kommunikáció legújabb eszközeit is használni, de a mi üzenetünk még nagyszerűbb. Feltámadt Krisztus. Örökké élhetünk és részesülhetünk az Ő boldogságában”.

Erdő Péter bíboros, prímás felidézte: hajdan a lelkivezetést, a tanácsadást szent életű remeték, szerzetesek végezték, akik gyakran nem is voltak pappá szentelve. A papok viszont, a presbiterek, a közösség vezetői, de egybegyűjtői, szervezői is, ők mutatják be Krisztus személyében az eucharisztikus áldozatot. Feloldozzák a bűnöket a szentgyónásban és valamiképpen tanításukkal is különleges kegyelmi erőt sugároznak, vagyis a prófétai küldetést teljesítik.

„Csodálattal tapasztalom minden pap személyében ezt a prófétai méltóságot. Idős vagy fiatal, pályakezdő vagy haldokló paptestvértől is kaptam már olyan eligazítást, amely számomra különös kegyelmet jelentett. Tehát mindig, az utolsó leheletünkig papok maradunk. Aki járt papi temetéseken az megtapasztalhatta, hogy egy-egy jó pap szinte még holtában is pasztorál” – fogalmazott Erdő Péter.

 A szentelés előtt állókhoz fordulva a főpásztor arról beszélt: az Eucharisztikus Kongresszuson „megéreztük, hogy a Szentlélek nem hagyta el az Egyházat, Krisztus életünk és reményünk középpontja”, a papi küldetés tehát nélkülözhetetlen a világ számára. Ez pedig – szögezte le – már itt a földön minden nehézség ellenére is nagy örömet jelent és képes arra, hogy „bennünket, papokat közösségé forrasszon össze. Ezért olyan fontos, hogy ilyenkor egyházmegyénk papsága összetalálkozik itt, a szentelési oltár körül. Tiszteljük egymásban a prófétát és Krisztus megjelenítőjét! Tartsunk össze baráti és testvéri szeretetben a mindennapokban is! És akkor megtapasztaljuk, hogy a krisztusi küldetésben ajándék és kegyelem az egész életünk” – zárta szentbeszédét Erdő Péter bíboros, prímás.

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Csapó József