2021. április 16. péntek

Elérhető a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programja

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK) szervező titkárság elérhetővé tette honlapján a kongresszus hetének teljes programját, amelyet PDF formátumban is letölthetünk.

A szeptember 5. és 12. között megrendezendő kongresszus szervezői bíznak abban, hogy a járványhelyzet enyhülésével, a szükséges óvintézkedések betartásával személyesen vehetünk majd részt az eredetileg négyévente sorra kerülő találkozón. A szervezés a koronavírus-járvány árnyékában is töretlenül halad előre és zajlik a háttérben.

A kongresszus új programja már elérhető a honlapon, ahonnan PDF formátumban is letölthető minden érdeklődő számára.

A találkozó egyes napjait a Lélek ajándékainak dedikálják, így szeptember 5-én, az öröm napján délután 15 órakor a Hősök terén veszi kezdetét a kongresszus ünnepélyes megnyitója szentmise keretében. Az egyhetes találkozó programjai közül kiemelkedik továbbá a szeptember 8-ára, a türelem napjára tervezett bizánci rítusú isteni szent liturgia a Szent István-bazilikában délután 16 órai kezdettel. Ezen a napon, délután 17 órától Budapest plébániái várják a híveket, hogy együtt imádkozzanak a különböző nyelveken bemutatott szentmisék keretében.

A fiatalok számára szervezett kiemelkedő program a szeptember 10-én, pénteken este 19 órától, a hit napján sorra kerülő Forráspont a Papp László Sportarénában, amelynek keretében Ákos is a színpadra lép.

Szeptember 11-e a hűség napja, egyben a katekéták alkalma is lesz. Szombaton a családok számára a Margit-szigeten kínálnak programokat, majd 17 órától várják a híveket a Kossuth téri szentmisére, amelynek főcelebránsa Erdő Péter bíboros lesz. A szentmisét követően eucharisztikus gyertyás körmenetet tartanak a Hősök teréig.

A szeretet napján, szeptember 12-én vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik a kongresszus záró szentmiséje a Hősök terén, a szervezők reményei szerint Ferenc pápa részvételével.

A kongresszus kiemelt eseményei mellett érdemes figyelmet szentelni hétfőtől péntekig az egyes napok reggeli előadásaira is, amelyeket a Hungexpón tartanak majd reggel 9.30-tól, rövid imádságot követően. Minden előadást, katekézist tanúságtételek és fakultációk követnek majd.

A szervezők a program mellett elérhetővé tették az előadók és a meghívott vendégek névsorát is, sokukról egy-egy rövidebb ismertetőt is lehet olvasni. A meghívottak között találjuk többek között Angelo Bagnasco bíborost; Gérald Lacroix bíborost, Québec érsekét; Robert Sarah bíborost; Louis Raphaël Sako bagdadi érseket, a babiloni káld katolikus pátriárkát, illetve Barbara Heil katekétát.

A NEK programja, illetve az előadók teljes névsorával IDE KATTINTVA érhető el.

Forrás: Iec2020.hu






Adó 1%-a, Katolikus Egyház

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

Eseménynaptár

szeptember 6. szerda

további események megtekintése »

Esztergom - Budapest Magazin

Esztergom-Budapest 2021/1. szám
Esztergom-Budapest 2020/4. szám

Összes magazin

Partnereink

Új Ember bolt