2019. szeptember 9. hétfő

A kassai vértanúk halálának 400. évfordulójára emlékeztek Erdő Péter bíborossal

Kőrösi Márk, Grodecz Menyhért és Pongrácz István 1619. szeptember 7-én szenvedtek mártírhalált.

A három szent kassai vértanú életáldozatának 400. jubileuma alkalmából, a mártíroknak szentelt emlékévet lezáró szeptemberi első hétvégén Erdő Péter bíboros, prímás a Kassai Főegyházmegyébe látogatott Bernard Bober érsek-metropolita meghívására.

 

A kassai Árpád-házi Szent Erzsébet-székesegyházban szeptember 7-én, szombaton délelőtt Jozef Tomko bíboros, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának nyugalmazott elnöke főcelebrálásával mutattak be szentmisét. Együtt misézett vele Erdő Péter és Bernard Bober, valamint a szlovákiai püspökök és a főegyházmegye nagyszámú papsága mellett Marek Jędraszewski krakkói érsek-metropolita, Roman Pindel bielsko-żywieci megyéspüspök, Majnek Antal munkácsi megyéspüspök és Tamás József gyulafehérvári segédpüspök. Az ünnepi liturgián jelen volt Rastislav Gont eperjesi ortodox érsek is.
Az együttmisézéssel a magyar, szlovák és lengyel főpásztorok hitet tettek arról, hogy közös örökségüknek tartják a három különböző nemzetiségű mártír vértanúságát, akik életük árán is ragaszkodtak katolikus hitükhöz. A szentmisében, amelyet a szlovák köztelevízió élőben közvetített, Erdő Péter bíboros szlovákul is köszöntötte az ünneplő közösséget. Beszédében, többek között megköszönve a becses meghívást, invitálta a szentmise részvevőit, a nézőket és a hallgatókat a jövőre Budapesten megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.
Másnap, szeptember 8-án, vasárnap a magyar prímás Štrbák Ambróz jászóvári apát kérésére magyar-latin nyelvű szentmisét mutatott be Kassán, a premontrei templomban, közel ahhoz a helyhez, ahol hajdan a három szent vértanúhalált halt. A szentmisén a bíborossal együtt misézett Bernard Bober, valamint a jezsuita rend magyar, szlovák, lengyel és horvát provinciájának előjárói.

 


Erdő Péter bíboros magyar nyelvű szentbeszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:

„Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni” (Mt 10,28a) – olvassuk a mai evangéliumban. Keresztény világnézetünk egyik alapvető igazsága, hogy az ember örök életre hivatott, hogy személyes életünk és létünk sem szűnik meg a földi halállal. De ez a meggyőződésünk nem pusztán filozófiai felismerés. A kinyilatkoztató Isten pedagógiája fokozatosan vezette az embereket ennek a hitnek az elmélyítésére. Teljes világosságában pedig Krisztus tanítása, halála és feltámadása ragyogtatta föl ezt az alapvető igazságot magáról az emberről. Itt ugyanis nem pusztán valamilyen természeti tényről van szó, hanem egy jelentéssel és hivatással teli felismerésről. Egy olyan jövő bizonyosságáról, amely bevilágítja és értelmezi földi életünket. Méltán mondja Szent Pál, hogy ha Krisztus föl nem támadt, akkor hiábavaló a mi hitünk. Csakhogy Krisztus valóban föltámadt, és ettől kezdve az iránta való szeretet és a hozzá való hűség földi életünk és hivatásunk legfőbb tartalma és útmutatója.

Ebben a meggyőződésben éltek a szent kassai vértanúk: István és Menyhért, a jezsuiták; Márk, az esztergomi kanonok.

Mindhárman teljes szívükből hitték és vallották a katolikus hitet. Minden erejükből szerették az Istent, mert amit egyszer az akaratának ismertek föl, azt minden lehetőségükkel és képességükkel követték. De a főparancs életre váltása azzal lett teljessé, hogy az Örökkévalót nem csak teljes szívükből és minden erejükből, de teljes lelkükből is szerették, vagyis az életüket adták oda érte. Ez az, amire az isteni gondviselés ad néha felhívást az – akár ismeretlen, akár híres –, kiváló emberek életében. Mert a szorgalmas tanulás, a lelkigyakorlatok végzése, az odaadó lelkipásztori munka – ha valaki mindezekben következetes – megérlelheti az embert a szeretet végső és teljes döntésére. Grodecz Menyhértet és Pongrácz Istvánt, a két jezsuitát 1618-ban küldték Kassára. Különösen Pongrácz Istvánnak volt nagy híre mint hitszónoknak és lelkipásztornak. Alvinczi Péter, aki akkoriban Kálvin híveinek kassai prédikátora volt, róla jelentette ki, hogy „amíg ez az egy jezsuita él, addig felekezetünk nem remélhet nyugtot”. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem támadása idején, 1619 augusztusában a protestáns erdélyi fejedelem hadait Rákóczi György vezette. Az ő hajdúi túlerőben voltak, ezért a császári helyőrség feladta a várost, de szerződésben kikötötték, hogy a katolikus híveknek és a papoknak sem eshet bántódása. Szeptember 5-én a hajdúk bevonultak a városba, magát a császári főkapitányt foglyul ejtették és Erdélybe vitték, a három katolikus papot pedig Rákóczi személyes parancsára szigorú őrizetben tartották. Kétnapi éheztetés után megpróbálták hittagadásra bírni őket. Rákóczi először Kőrösi Márkot akarta megtörni. Küldöttséget menesztett hozzá, mely „arra kérte, pártoljon át Bethlenhez, tagadja meg hitét” és akkor nemcsak a szabadságát nyeri vissza, hanem megkapja a széplaki apátság birtokait is. Kőrösi azonban így felelt az ajánlatra: „Értem, mit akar Rákóczi és mit a főrendek. De a széplaki jószág se nem az enyém, hogy valakinek elajándékozhassam, se nem az uraké, hogy tőlük elfogadhassam.” Ami pedig a vallást illeti, azt üzente Rákóczinak:

„Inkább kívánok ezerszer meghalni, mintsem hogy ezzel az elhajlással híremet és lelkemet pokolra vessem. Tudja meg, vannak a római eklézsiában, akik gyönyörűségesnek tartják Istenért meghalni.”

Hitükhöz való hűségükért Kőrösi Márkot és Grodecz Menyhértet válogatott kínzások után lefejezték, Pongrácz Istvánt pedig halottnak vélve a szennygödörbe vetették. Húsz órai szenvedés után érte a halál.

A három szent vértanú ereklyéje azért maradhatott fenn, mert fél évvel vértanúságuk után Bethlen Gábor és a Királyi Magyarország képviselői ugyanabban a házban folytatták a béketárgyalásokat, ahol a három szentet megkínozták. A díszlakoma után az erdélyi fejedelem táncra kérte fel Forgách Zsigmond nádor feleségét, Pálffy Katalint. „Ő azonban csak azzal a feltétellel volt hajlandó táncolni Bethlennel, ha kiadja neki a három pap holttestét.”

Ma már az ereklyék alapján sikerült rekonstruálni a három vértanú arcvonásait is, így megrendült szívvel tekinthetünk bele tiszta, szép arcuk tükrébe és kérhetjük pártfogásukat, amelyre minden időben nagy szükségünk van.

Ha manapság feltesszük a kérdést, hogy mi a hivatásunk, mi a katolikus ember útja és feladata, óhatatlanul eszünkbe jut a Biblia tanítása: „Ezt mondja az Úr: »Vegyétek szemügyre az ősi utakat, és kérdezősködjetek a régi ösvényekről: Melyik volt a jó út? És azon járjatok! Akkor majd megtaláljátok lelketek nyugalmát«” (Jer 6,16). Gyönyörűen felismerte ezt Pázmány Péter, aki a kassai vértanúk szentté avatását kezdeményezte 1628-ban. De felismerte X. Szent Piusz pápa is, aki 1905-ben engedélyezte ezeknek a vértanúknak a tiszteletét. Szent II. János Pál pápa pedig, aki napjaink szentje és sugárzó prófétája, 1995-ben a ma ünnepelt három vértanút szentté avatta. Azóta is új és új példaképekkel gazdagodott Magyarország és Szlovákia egyháza és a világegyház. Új és új boldogokban és szentekben ismerjük fel Isten akaratának odaadó követését és teljes elfogadását. Salkaházi Sára, Meszlényi Zoltán, Bogdánffy Szilárd, Scheffler János, Gojdis Péter Pál, Vaszil Hopko, a nemrégen boldoggá avatott Koleszár Anna és mellettük még olyan sokan világiak, szerzetesek, papok, püspökök jelzik és bizonyítják, hogy a szeretetnek ez a teljessége ma is aktuális, ma is lehetséges. De időszerű és szükséges az a sok érték is, amivel odaadó munkájuk népeinket és Egyházunkat megajándékozta. Aki minden képességével keresi a Isten akaratát, az teheti a legtöbbet a körülötte élő emberekért is. Az választja a maga számára is a legnagyobb boldogságot.

A kassai vértanúk különösen időszerű ajándéka a kiengesztelődés. Közülük senki nem született sem a mai Magyarország, sem a mai Szlovákia területén. Egy közülük horvát volt, egy magyar, egy pedig lengyel. Mégis közös szentjeink ők, sőt bátran mondhatom: nemzeti szentjeik mind a magyaroknak, mind a szlovákoknak, hiszen vértanúságukkal megszentelték ezt a földet.

Az ő tiszteletük egyben a régen szembenálló felek kiengesztelődését is szolgálta. 1991-ben Szent II. János Pál pápa Debrecenben lerótta tiszteletét a gályarab prédikátorok emléke előtt. Ezt követően a magyar református egyházi vezetők Esztergomban jártak, ahol megadták a tiszteletet a kassai vértanúk oltára előtt a három szent pap emlékének. Ebben is magvetésnek bizonyul a vértanúk vére, mert erősítik a hit és a szeretet növekedését.

Hallgassuk meg az egész Kárpát-medence vértanúinak és szentjeinek üzenetét most, amikor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülünk. A lelki felkészülés talán legfontosabb része, hogy egy missziós kereszt járja az egész Kárpát-medencét. Ebben a keresztben pedig a magyarság és a környező népek szentjeinek ereklyéi találhatók. Ahová ez a kereszt ellátogat, imádsággal vesszük körül, fölelevenítjük szentjeink és boldogjaink emlékét, közel érezzük magunkhoz tanúságtételüket és példájukat. Különös öröm számomra, hogy idén januárban ez a kereszt itt járhatott Kassán, Szepsiben, Bodollón és Rádon is.

Adja Isten, hogy hívő közösségeink minden tagja felismerje az emberi élet, a család és a Jézus Krisztusba vetett személyes hit értékét, Isten akaratát a mai világ sokszor bonyolult körülményei között és olyan odaadó szeretettel kövesse azt, mint a szent kassai vértanúk.

Szent Menyhért, István és Márk vértanúk, könyörögjetek értünk! Ámen.

* * *
Szeptember 8-án délután a bíboros Kassa-Bélára látogatott, ahol megáldotta egykori elődje, a helyi születésű Scitovszky János bíboros, prímás, esztergomi érsek emléktábláját. A plébániatemplom falán elhelyezett táblát az egyházközség és az önkormányzat közösen készíttette hálából, hogy falujuk szülöttje – sikeresen – elsőként kezdeményezte a Szentszéknél a három vértanú boldoggá avatását.

A bensőséges ünnepségen az egyházi és a társadalmi életszámos előjárója mellett részt vett Kassa város és környékének papsága, a bíboros egykori római és budapesti diákjai, valamint a főegyházmegye magyar ajkú papjai is.

A kassa-bélai templomban népviseletbe öltözött asszonykórus köszöntötte a bíborost, aki a három szent kassai vértanú ereklyéjét adományozta a templomnak követendő példaként, hogy Kelet-Európa népei az evangélium ügyéért továbbra is legyenek egyek.

A két főpásztor a három szent kassai vértanúnak a kutatások során nyert, az emléktáblára rögzített ábrázolatának mását kapta emlékül. Erdő Péter bíboros, a Kassai Főegyházmegye egyetlen magyar nyelvű egyházi iskolájától, a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközponttól a három szent kassai vértanú egyedi ikonját kapta hálából mindazért, amit az iskola létrehozásáért és új épületeinek felépítéséért csendben tett és tesz.

A liturgiát követő ünnepi fogadáson a falu polgármestere arra kérte a bíborost és az érseket, hogy közösen áldják meg az önkormányzat épületét és benne a polgármesteri irodát. A főpásztorok a kérésnek örömmel tettek eleget.

Bernard Bober a jubileumi évet meghirdető pásztorlevelében többek között ezt írta: „A három fiatal pap Homonnán, a jezsuita kollégiumban találkozott. 1619 szeptemberében jöttek Kassára, hogy kölcsönösen erősítsék egymást a helytállásban. A legfiatalabb Kőrösi Márk esztergomi kanonok volt, akit alig négy éve szenteltek pappá. A második Pongrácz István jezsuita, aki Homonnán a Jézus társasági kollégium tanára és hitszónoka volt, ő is négy év papi szolgálatot tudhatott maga mögött. Grodecz Menyhért szintén jezsuita volt, őt öt évvel korábban szentelték pappá.

 

Abban az időben az egész régió társadalmi és politikai feszültségtől szenvedett. Nemcsak az uralkodók között húzódott súlyos ellentét, de az ország lakosai is megosztottak voltak. Kassa város akkori protestáns polgári vezetői a bécsi császári udvarral álltak szemben, lázították a népet, és zendüléseket szerveztek, azzal a szándékkal, hogy függetlenséget csikarjanak ki a bécsi udvartól és Rómától, a katolikus vallással szemben. A szembenállás sajnálatos módon sok helyen véres eseményekbe torkollott és vallásüldözéssé fajult. Márk, István és Menyhért tehát egy kemény, katolikusok iránti ellenszenvvel fűtött közegben élt és működött.”

„A három szent kassai vértanú közül egyik sem volt szlovák származású – olvasható a körlevélben. – Mindhárman más-más kulturális közegből jöttek: Kőrösi Márk a mai Horvátország területén született, Grodecz Menyhért Lengyelországban, Pongrác István pedig Erdélyből származott. Kassán haltak mártírhalált, így lettek »kassaiak«. A közös hit testvérré tette őket, ebben is megmutatkozik a Katolikus Egyház nemzetek felettisége. A megkeresztelteket fajra és nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül egy családba gyűjti.”


Forrás: Gábor Bertalan/Szepsi Római Katolikus Esperesség

Képgaléria

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

Eseménynaptár

szeptember 6. szerda

további események megtekintése »

Esztergom - Budapest Magazin

Esztergom-Budapest 2019/2. szám
Esztergom-Budapest 2019/1. szám

Összes magazin

Új Ember bolt