A gondosság és a buzgóság szent Lelkével

Erdő Péter bíboros, prímás június 20-án, szombaton, Szűz Mária Szeplőtelen Szívének emléknapján tíz férfit diakónussá szentelt az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szolgálatára.
A járvány miatt idén rendhagyó módon, két külön időpontban ünnepelték a pap- és a diakónusszentelést az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében. Június 13-án volt a papszentelés.

Erdő Péter bíboros június 20-án diakónussá szentelte Forgács Balázs, Eredics Gergő, Kiss Géza Imre, Riesz Domonkos ötödéves papnövendékeket. Az ünnepi szentmise keretében került sor hat családos férfi állandó diakónussá szentelésére is. Lénár Andor, Matlári Gergely, Nyulasi Zoltán István, Őri Imre Ferenc, Spala Tamás és Zarka Dénes két év készület után részesült az egyházi rend első fokozatában, hogy szolgálatukkal segítsék plébánosuk munkáját. A hívő közösség közvetítésen keresztül kapcsolódhatott be a szentelési szertartásba.

Erdő Péter bíboros homíliáját, melyet Szűz Mária Szeplőtelen Szívének emléknapján mondott el, az alábbiakban közreadjuk.

1. Diakónusszentelésre gyűltünk ma egybe egyházmegyénk főtemplomában. Ma, a Jézus Szíve ünnepe utáni szombaton Szűz Mária Szeplőtelen Szívéről emlékezünk meg. Mária Szíve, Mária szeretete a Jézushoz fűződő kapcsolat kifejezője, de kiterjed a Jézushoz legközelebb álló szeretett tanítványra, Jánosra is, akit maga Jézus bízott édesanyjára a kereszten: „Íme, a te fiad”. Szent János személyében méltán érezzük úgy, hogy minket, minden idők keresztényeit Jézus különösen is édesanyjára bízott. A most felolvasott evangélium a gyermek Jézusról szól, akit elveszítettek, majd megtaláltak a templomban. Tanuljuk meg Szűz Máriától azt a csodálatos belső tiszteletet és figyelmet, ahogyan Jézus felé fordul.

2. Nagy örömmel szenteljük fel az egyházi rend szentségének első fokozatára négy, papságra készülő testvérünket, akik számára ez a fokozat átmenetet jelent. A diakonátus mint átmeneti állapot nem újdonság, nem is későbbi fejlődés eredménye az Egyházban, hanem kezdettől jelenlévő gondolat. A III. században, a Szent apostolok Egyházi Kánonjaiban (22. kánon) azt olvassuk a diakónusokról, hogy legyenek serények a szegények gondozásában. „Akik pedig jól és feddhetetlenül szolgálnak, pásztori helyet érdemelnek ki maguknak.” Már a Timóteusnak írt első levélben megtaláljuk ennek megfelelőjét. A diakónusokról ezt olvassuk: „akik szolgálatukat jól végzik, szép rangot (fokozatot) és a Krisztus Jézusban való hitben nagy bizalmat szereznek maguknak” (1Tim 3,13). Ezt az értelmezést erősíti meg Egyházunk egyik legősibb liturgikus és fegyelmi okmánya, a Traditio Apostolica is. Ebben a diakónusszentelési imádság során a püspök ezt mondja: „add meg a kegyelem, a gondosság és a buzgóság szent Lelkét ennek a szolgádnak, akit arra választottál ki, hogy Egyházadnak szolgáljon és bemutassa szentélyedben, amit az ajánl fel neved dicsőségre, akit a főpapságra rendeltek; add, hogy feladatának feddhetetlen teljesítésével és életének tisztaságával méltó legyen magasabb fokozat elérésére” (Trad. Ap. 8,11). Ezekből a szövegekből kirajzolódik a diakónusi szolgálat két jelentős területe, a szegények gondozása és a liturgikus tevékenység. Ugyanakkor már az Apostolok cselekedeteiben azt olvassuk a hét kiválasztott férfiről, akiket az Egyház első diakónusaiként tisztelünk, hogy kivették a részüket az igehirdetésből is. Fülöp magyarázta a Szentírást az etióp tisztviselőnek, István pedig nyilvánosan hirdette Krisztus örömhírét.

3. Hat testvérünket ugyancsak a diakónusi szolgálatra szenteljük, de ők úgynevezett állandó diakónusok lesznek, vagyis azzal a szándékkal kérik felszentelésüket, hogy további életükben ezt a szolgálatot folytassák. A II. vatikáni zsinat után különös hangsúlyt kapott a diakónusi szolgálat. A megújuló társadalmi környezetben egyre inkább tudatossá vált, hogy a papság és a sajátosan egyházi tevékenységet végző Krisztus-hívők nem élnek a világtól elszigetelten, hanem a sokszor bonyolult, súlyos terhekkel járó, vagy éppen szétszórtságra csábító világi élet mindennapjaival szerves kapcsolatot kell tartaniuk. Ennek a kapcsolatnak és hivatásnak a jellege az egyes egyházi szolgálatok esetében más és más. Lehetnek azonban az egyházi rend szentségének első fokozatával felszentelt személyek, akik egyben családot nevelnek, világi munkahelyen dolgoznak, és közben nem csupán általános keresztényi tanúságtételükkel, hanem szent szolgálatukkal is hirdetik az evangéliumot a világban. Különös öröm számomra, hogy állandó diakónus testvéreink egy-egy meghatározott plébánián kezdik meg működésüket, segítenek a papok munkájában, de hivatásuk az is, hogy a világi híveknek mintegy példaképei legyenek, akik egyszerre megállják helyüket a mindennapi életben és az egyházi szolgálatban.

4. Szűz Mária Szívéről azt olvassuk, hogy tőr járja át. Már Jézus bemutatásakor a templomban elhangzik ez a jövendölés, ami majd a Kálvárián teljesedik be. Igen, Szűz Mária Szívének tisztelete számunkra ezt az üzenetet is hordozza. Nekünk is ott a helyünk azok között, akik Jézust a legnagyobb szeretettel veszik körül, ezért ránk is kiterjed, szükségképpen minket is különösen fájdalmasan érint Jézus minden szenvedése, az is, ami személyét minden bűn, megaláztatás formájában közvetlenül éri, de az is, ami a történelem során titokzatos testét, az Egyházat sújtja. Már Szent Pál azt mondhatta, hogy az Egyházért szenvedve testében egészíti ki azt, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik.

Szűz Mária anyai szeretete az Egyház iránt különleges pártfogás és erőforrás mindannyiunk számára.

5. A diakónus név Jézus személyére emlékeztet minket. Ő ugyanis azt mondta: „Aki első akar lenni közületek, az legyen mindenkinek a szolgája” (Mk 9,35). Az utolsó vacsorán pedig ő maga szolgált tanítványainak. Köszönöm a most szentelendő diakónusoknak, hogy vállalták ezt a szolgálatot, és kérem közös Urunkat és Mesterünket, hogy kísérje életüket és hivatásukat kegyelmével és erejével.

Szűz Mária Szeplőtelen Szíve, légy a mi menedékünk! Szűz Mária, az Egyház anyja, könyörögj értünk! Ámen.

*

A szentelési szertartás az evangélium után kezdődött, amikor név szerint szólították azokat, akik a diakonátus szentségében szeretnének részesülni.



Ezt követően a szentelendők ígérete következett, majd a Mindenszentek litániájával folytatódott a szertartás. Ezalatt a jelöltek leborultak a földre, amely a teljes önátadást fejezi ki, azt, hogy életüket Isten akaratának rendelik alá. Ezután a szentséget kiszolgáltató főpásztor mint az apostolok utóda imádság és kézrátétel által átadta a Krisztustól kapott hatalmat és küldetést.

A beöltözés után a felszenteltek megkapták szolgálatuk liturgikus eszközét, az evangéliumos könyvet.

*



Állandó diakónátus az Egyházban

A legfrissebb egyházi évkönyv adatai alapján (2019) az Egyházban összesen 46 894 diakónus szolgál, ebből Európában 14 819 fő (142-vel több, mint 2018-ban), Ázsiában 346 (28-cal több, mint 2018-ban), Óceániában 451 (11-gyel több, mint 2018-ban), Afrikában 465 (7-tel kevesebb, mint 2018-ban), Amerikában 30 813 (408-cal több, mint 2018-ban). Magyarországon 161 fő szolgál állandó diakónusként, melyből 5 fő görögkatolikus. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében – a frissen szenteltekkel együtt, összesen 39 fő szolgál.

Füzes Ádám, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye állandó diakónusokért felelős referense kérdésünkre elmondta: a diakónus „hídember”, a szolgáló szeretet és a figyelmesség hídja. Őt küldi az Egyház a peremre, a közösségek, a társadalom, a hit peremére. Megtaláljuk őket a kórházakban, a börtönszolgálatban, az idősek mellett, a karitászban, az ifjúság mellett. Az egyházi szolgálat színességét jelenítik meg. Ők az Egyház figyelme és emlékezete, akik a közösségeikben megjelenítik e szolgálat fontosságát. Munkahelyeiken felszenteltségük révén érzékelhetővé teszik Isten jelenlétét, figyelmes szeretetét. A diakónus az egység és Isten el nem felejtő szeretetének hídja, mert házastársként, családapaként, nagyapaként, miközben Istennek szolgál, nem felejti el a felebarát szeretetét, különleges módon felesége, gyerekeik, unokáik szeretetét, amelyek nem ellentétesek egymással, hanem egységet képeznek.

Fotó: Erdős Dénes/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír