„Minden forrásom belőled fakad” - Püspökké szentelték Fábry Kornélt

Az eseményen jelen volt Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Ternyák Csaba egri érsek, Udvardy György veszprémi érsek, Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) további tagjai, Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, Német László belgrádi érsek, valamint Martos Levente Balázs és Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspökök is.

A szertartás elején Erdő Péter köszöntötte az egybegyűlteket. A bíboros hálát adott „a Mindenható Istennek, hogy erre a mai püspökszentelésre sor kerülhet, hogy új segédpüspököt akar adni egyházmegyénknek és új püspököt a világegyháznak. Köszönetet mondok Ferenc pápának is, aki figyelmes szeretettel észrevette egyházmegyénk szükségleteit, és intézkedett, hogy újabb segédpüspökkel gazdagodjon egyházmegyénk. Kérem a mai szentmisére Isten különleges áldását Kornél testvérre, püspökszentelésére, a püspöki konferencia tagjaira, egyházmegyénkre és az egész magyar Egyházra.”

A kinevezésről szóló pápai bullát Michael Wallace Banach, Magyarország apostoli nunciusa olvasta fel, magyarul Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a bazilika plébánosa tolmácsolta a híveknek.

Erdő Péter bíboros, prímás szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük:

Püspökszentelésre gyűltünk egybe. Olyan időben, amikor a látható élet felszínén, de a lelkek, a szellemek világában is drámai változásokkal nézünk szembe. Folyamatosan imádkozunk a békéért, népünk megmaradásáért, családjainkért, Egyházunkért. De könyörögnünk, elmélkednünk és világosan szólnunk is kell azért, hogy hűségesek maradhassunk Krisztus igazságához, mert abban van az élet és az üdvösség. Az a legnagyobb kincsünk. A szeretet pedig arra kötelez bennünket, hogy azt osszuk meg a körülöttünk élő emberekkel is, ami a legdrágább a számunkra.

A most hallott példabeszédben a hűséges szolgának azt mondja a hazatérő úr, hogy „menj be urad örömébe”. Milyen öröm ez? Nyilván egy nagy lakoma. Hiszen aki nem kap rá bebocsátást, azt kivetik a „külső sötétségre”. Hányszor és hányszor találkozunk Jézus példabeszédeiben ezzel a képpel! A lakoma, vagy a menyegző képével. Isten országáról van tehát szó és arról, hogy ki mehet be oda.
Ebben az összefüggésben van értelme a talentumokról szóló példabeszédnek. Nem az öt, a kettő, vagy az egy az érdekes, hanem az, hogy ki hogyan használja, amit az Úr rábízott. De mit is bíz ránk az Úr? Mikor is bízza ránk? Ránk bízza akkor, amikor létrehoz bennünket. Amikor elindít bennünket az utunkon, ebben az életben, és számon kéri akkor, amikor megjön, amikor hozzánk jön külön-külön, amikor visszajön, és végelszámolást tart velünk. Hogy mit kér számon? Nem csupán azt, hogy megőriztük-e az adottságainkat, amit kaptunk: mondjuk az életünket, a testi épségünket, a szellemi képességeinket, vagy akár a kegyelmet, amiben Isten jósága folytán életünk folyamán részünk volt. De hiszen azt nem is lehet megőrizni! Nem lehet megőrizni az életet, az egészséget, nem lehet megőrizni az adottságokat, mert az életünk dinamikus. Csak fejleszteni lehet, csak gyakorolni lehet.
Nem stabil, nem statikus, nem változatlan dolog az ember élete. Nem lehet verembe ásva vagy páncélszekrénybe rejtve megőrizni az adottságokat. Már a római jogban ismerték a lucrum cessans elvét. Eszerint már az is károkozás, ha valaki a lehetséges nyereségtől fosztotta meg a tulajdonost. Így hát ezt is számon kéri rajtunk az Úr. És a lehetséges nyereségben adottságaink és fizikai képességeink még a kisebbik szerepet játsszák. A legfontosabb az a kegyelem, amit kapunk. Mert arra kell válaszolnunk, és az tesz minket képessé a hitre.

Jézus azt mondja, hogy akinek annyi hite van, mint a mustármag és azt mondja a fának: „merülj bele a tengerbe, és ott verj gyökeret”, annak a természet is engedelmeskedik. Valóban, valamilyen formában mindannyian, akik Jézus követői vagyunk, rendkívüli képességeket kapunk. Használjuk is őket sokszor, csak talán nem ébredünk eléggé a tudatára. Tehát amikor a hitünk a másik emberben hitet fakaszt, amikor a tisztesség példájára más is helyesen cselekszik, amikor hétről hétre a nevelésnek, ennek a magasabb rendű értelemben vett nevelésnek a hatása érvényesül, akkor pontosan az a ránk bízott összeg hozza meg a kamatait. Valami csodálatos dolog történik akkor, mert mi magunk is kegyelemmé válhatunk azok számára, akikkel találkozunk, akiket a Gondviselés ránk bízott.

Sokak számára furcsán hangozhat, hogy mi, keresztények a mai körülmények között is arról beszélünk, miben lehetünk mások segítségére. Ám ez a teljes valóság széles horizontja. Akinek kevés a fizetése, észreveszi azt, akinek munkája sincs. Aki rendezett körülmények közt él, észreveszi a hajléktalant. Aki Európában él, ha nem is a leggazdagabb részében, észreveheti például az Afrikában működő egyházmegyéket, ahol az elemi oktatást is gyakran csak egyházi iskolákban végzik. Ahol szegényes körülmények között ugyan, de egy iskola évi működési költsége 10 ezer eurót tesz ki: nem kevés európai ember elkölt egy év alatt ennyit szórakozásra, kedvtelésre is. Ha jövedelmünket, tulajdonunkat nem kényünk-kedvünk szerint használható vagyonnak tekintjük, hanem ráébredünk, hogy Isten letétje az nálunk arra a csekély időre, amely után majd számadás következik, akkor a felelős szeretet olyan közösséget építő és bajokon átsegítő erővé válhat, ami jel lesz a világ számára az evangélium igazsága mellett.

Kedves Szentelendő Testvérem! A püspökké szentelésben csodálatos kegyelmi ajándékot kapunk. A legteljesebb módon bízza ránk Krisztus, hogy folytassuk tanító, megszentelői és pásztori küldetését az idők végezetéig. Igen!
A Krisztustól kapott igazság tanítóinak kell lennünk egy olyan korban, amikor sokakat nem is érdekel, hogy mi az igazság, vagy nem is akarnak fontos dolgokról gondolkodni.

Olyan korban, amikor egyesek azt hiszik, hogy a Szentírást a divatnak, vagy nem hívők elvárásának megfelelően korlátlanul át lehet értelmezni, vagy meg lehet változtatni. A szentelésben megkapjuk a Szentlélek ajándékát. Ez arra szolgál, hogy eszünkbe jusson mindaz, amit Krisztus tanított nekünk. Nem más evangéliumot sugall a Szentlélek, hiszen János apostol levelében is azt olvassuk, hogy minden lélek, amely vallja, hogy Krisztus testben jött el, Istentől való (vö. 1Jn 4,2). Nagyszerű dolog Krisztussal lelki kapcsolatot tartani a szentségekben, az imádságban, a különböző lelkiségi mozgalmak spiritualitásában is. De ugyanilyen nagyszerű és nélkülözhetetlen megbonthatatlanul kapcsolódni Krisztushoz, aki testben jött el, a történelmi személyhez, akinek életét, halálát, feltámadását, tanítását ismerjük az Egyház közös tanúságtételéből, a Szentírásból és a Szent Hagyományból. Ebben a tanúságtételben kell nekünk is felelős módon részt venni. Ennek alapján kell végeznünk az emberek megszentelésének és a pásztori vezetésnek a szolgálatát is.

A pásztori vezetés! Ennek felelőssége alól sem bújhatunk ki. Élő párbeszédben meghallgatjuk a hívő közösséget. Különös tisztelettel figyelünk a papságra, aki a püspök társa a vezetés szolgálatában is. De nem felejtjük, hogy a kezdet kezdetén, amikor az apostolok meghirdették Krisztus örömhírét és közösségeket alapítottak, akkor a közösségek élére kézfeltétellel vezetőket rendeltek. Tehát a vezetés szolgálata lényegi és őseredeti küldetése azoknak, akik az egyházi rend szentségének püspöki és papi fokozatában részesülnek. Nem csak a liturgiában, hanem a tanításban és a pásztori vezetésben is Krisztusnak, mint az Egyház Fejének a személyében cselekszünk. Ehhez a hatalmas felelősséghez kapjuk a kegyelmi erőforrást a szentelésben.
Azt kívánom, hogy mindig ebből forrásból meríts és megtapasztald életedben, amit püspöki jelmondatul választottál: „Minden forrásom belőled fakad”. Ámen.

A homília után a jelölt ígérettételével folytatódott a szertartás. Ezt követően a jelenlévők elimádkozták a Mindenszentek litániáját, majd a kézrátétel és a felszentelő ima következett, melynek elimádkozása alatt az evangéliumos könyvet a szentelendő feje fölé helyezte Riesz Benedek, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye diakónusa és Lehoczki Gábor, a Kaposvári Egyházmegye állandó diakónusa.

Ezután szent krizmával kente meg Erdő Péter bíboros Fábry Kornél fejét, és átadta neki a püspöki jelvényeket: az evangéliumos könyvet, a püspöki gyűrűt, a mitrát és a pásztorbotot. Ezt követően az új püspök békeköszöntést váltott minden püspökkel.

A szentmise az Eucharisztia liturgiájával folytatódott. A záró könyörgés után a Te Deum elimádkozása közben Fábry Kornél püspök a templomon végighaladva és kilépve kapuján a kint várakozóknak is áldást adott.

Fotó: Prófusz Ádám