Tardosi Szent Mária Magdolna Plébánia

Római kori település. A vörösmárvány bányájából kitermelt laoszkori mészkövét a benne lerakódott vasoxid színezte vörösre. Itt dolgoztak Diocletianus császár 306-ban vértanúságot szenvedett korának híres kôfaragói: Claudius, Castorios, Semproniánus és Nikostratos. Ezért Tardos társvédôszentjének tartják ôket. A bánya és a község nevét Árpád-kori tulajdonosáról, Tardosról nyerte. Elsô írásos adat e községrôl 1204-bôl származik, amikor is a krakkói vár birtokaként szereplô területet Imre király adományleve-lével az esztergomi káptalannak adományozta „pro extrahendis marmoribus”. Fénykorát Mátyás király uralkodása alatt élte. A jól faragható porfírkôbôl készült a visegrádi vár díszkútja, a Bakócz-kápolna, az 1487–88-ban Budára szállított kövekbôl Beatrix palotája. A falu az 1525. évi török hadjárat során elpusztult és elnéptelenedett. 1696-os ösz-szeírás szerint „ôsi, elpusztult falu”. 1750-ben Barkóczi esztergomi érsek Érsekújvár vi-dékérôl szegény szlovákokat telepített ide, hogy a törökfelszabadulás után visszatért Tardosról elszármazott magyarokkal beindítsa a termelést és a bányászatot. Az eltelt kö-zel negyed évszázad alatt a betelepített szlovákság nagy része elmagyarosodott. 1920-ban már csak a lakosság l8%-a vallotta magát szlováknak. Idôvel megnövekedett lakos-ság létszámát és egyben a szlovák anyanyelvűek számát erôsen csökkentette az l947–48-ban megrendezett intézményes áttelepítés. A közel 600 tardosi az Érsekújvár melletti Tardoskeddre (Tvrdosovce) telepedett át. Tardos jelentôs gazdasági forrása – a török hódoltságot kivéve – a vörös márvány kôfejtése, fuvarozása volt. Kitermelt márványtömböket Almásra és Piszkére fuvarozták elsôdleges feldolgozásra. Ezért terjedt el tévesen az „almási, – illetve piszkei vörös márvány” elnevezés. A plébánia középkori eredetű, az 1332–37. évi pápai tizedjegyzékben szereplô Albertus de Tudos-t egyesek e kor tardosi plébánosával azonosítják. II. Pius pápa 1464-es bullája, mint az esztergomi érsek fennha-tósága alá tartozó exempt községet említi éppúgy, mint az 1562. évi nagyszombati zsinat jegyzéke és Pázmány összeírása is. A török idôkben megszűnt plébániát 1733-ban visszaállították, de ekkor még, mint Héreg filiája szerepelt. 1764-ben Tardos lakosainak kérésére és a plébános jövedelmének biztosításával önálló plébániai rangra emelkedett saját anyakönyv vezetéssel. 1775-ben az érsek támogatásával megépült a 155 m2 alapterületű paraszt-barokk stílusú templom. A 200 év alatt többszöri felújítást megélt templomot az 1970-es években külsôleg teljesen fel kellett újítani. Anyagi fedezetet a bel és külföldi adományok biztosítottak. 1972-ben a 200 éves plébánia helyett egy újat kellett építeni. Hívek hozzájárulásával elkezdôdött a templombelsô műszaki és díszítô felújítása, valamint a plébánia bôvítése és belsô átépítése. Említést érdemel, hogy 50 évre átmenetileg a kor szellemének megfelelôen „Tardosbányá”-ra bôvült a község ôsi neve, de 1993. január 1-tôl ismét régi településnevét használhatja.

Fotó: Ligeti Edina és a plébánia