Esztergom-Kertvárosi Szent István király plébániatemplom


Adatok

Címe: 2509 Esztergom, Damjanich u. 77.
Búcsú: augusztus 20.
Szentségimádás: február 8. és július 7.

Kapcsolódás

Esztergomi Espereskerület

Ellátja: Esztergom-Kertvárosi Szent István Király Plébánia

Történet

A település a mai Kenyérmező-major táján, a műút mentén az első világháború elôtt kezdődött el. Az elsô világháború alatt hadifogolytábort állítanak fel, és amikor ez fel-oszlik, északi részét átengedik az épületekkel együtt a felvidéki Znióváraljáról áttelepült fiúnevelô intézetnek, amelynek vezetését az állami hatóságok a szalézi rendre bízzák. A mai plébánia területének egyes részeit Kenyérmezei-majornak, Zsalazsonnak, Esztergom-tábornak nevezték. 1938-ban a Szent István jubileumi év alkalmával azonban a terület összefoglalóan az Esztergom-Szentistvánváros nevet kapja, majd Esztergom-Kertvárosra változtatják nevét. Az 1940. évi népszámláláskor már 2000-en laknak e területen. A templomtól oly messze lakó hívek számára Dr. Kaiser (Kiscelli) Ferenc plébános kezdeményezésére és buzgólkodására Goszleth Lajos építészmérnök tervei alapján Szent István király tiszteletére templom (260 m2) épül, amelyet Serédi Jusztinián hercegprímás 1943. június 29-én áld meg. Ugyanezen évben az egyházi fôhatóság az Esztergom–Szent Anna plébániából diszmembrálva felállítja az önálló lelkészséget, amelyet 1946-ban plébánia rangra emel. A második világháború kárait a hívek támogatásával hamarosan kijavítják és 1946-ban felépítik a templom tornyát is. A fôegyházmegye és a hívek összefogásával a templomot gázfűtéssel látták el 1996-ban. – Az 1943-ban épült plébániaház egyházi tulajdon. A templom kertjében álló Mária megkoronázása szobor eredeti helye az Esztergom-tábori vasúti megálló és a katonai tábor között volt. Talapzatán többek között ez olvasható: „Kápolna jelölte egykor a helyet, hol a töröktôl megölt Malonyai András, magyar nemesek és német katonák holttestei porladnak. Állíttatott 1718–24 években. Megújíttatott a hívek adományából 1912. évben.” Vele kapcsolatban az 1701. és 1825. évi vis. can.-ban is találunk feljegyzést. Története: Párkány közelében 1663-ban több száz keresztény került török kézre. Ezek nagy részét lemészárolták. Eltemetett maradványaik fölé a török kiűzése után Malonyai Pál plébános, akinek valószínűleg édesapja is az áldozatok között volt, kápolnát emeltetett Keresztények Segítsége titulussal. A tönkrement kápolna helyébe később a Mária megkoronázása szobrot állították. Ezt idôvel felújították. Majd a második világháború után a templom kertjében helyezték el. A szobor műemlékileg védett, törzsszáma 2325.

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt