Óbudai Jó Pásztor templom


Adatok

Címe: 1032 Budapest, Szôlô u. 56.
A templomhoz urnatemető tartozik
Búcsú: Húsvét IV. vasárnapja
Szentségimádás: április 16.

Kapcsolódás

Óbudai Espereskerület

Ellátja: Óbudai Jó Pásztor Templomigazgatóság

Történet

A Jó Pásztor Szeretetéről nevezett Miasszonyunk Leányai női kongregáció 1892-ben a Budapest, Szőlő u. 56–60. és a Bécsi út 163. sz. telkek által határolt területen fiatalkorú leányok javító nevelése céljából szerzetesházat alapít. Hozzákapcsolva özv. San Marco hercegné, sz. Nagyszentmiklósi Nákó Mileva templomot építtet, amelyet 1901. november 21-én Kohl Medárd püspök szentel fel. A második világháború alatt a templom kiég, az intézet épülete megsérül. Az állam által rendbehozatott, majd lebontatott, és a rendház helyén felépített új épületben ma fiatalkorúak előzetes letartóztatási idejüket töltik. – A kívül-belül felújított templomhoz szolgálati lakás épült a templomigazgató részére. Az altemplomban kialakított kolumbáriumban (1989), már több, mint 500 elhunyt nyugszik. – A rendalapító (Szent Mária Eufrázia) születésének 200. évfordulójára (1996) neves művészek bevonásával elkészült a liturgikus tér teljes átépítése.

 

Fotó: Thaler Tamás

Képgaléria

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

Eseménynaptár

szeptember 6. szerda

további események megtekintése »

Esztergom - Budapest Magazin

Esztergom-Budapest 2019/2. szám
Esztergom-Budapest 2019/1. szám

Összes magazin

Új Ember bolt