Ferreri Szent Vince O.P.
ApCsel 4, 32-37 A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Jn 3,7b-15 Senki sem megy föl a mennybe, csak aki a mennyből alászállott, az Emberfia. Aki újjászületett a keresztségben az a Szentlélek hatása alatt áll, ezért lelki emberré válik. Egy szívvé, egy lélekké válik minden megkeresztelttel a szeretetben. A törvénytudók, akik nem láttak tovább a mózesi törvény betűjénél, nem sokat értenek ebből az újdonságból. Túlságosan beleragadtak a földies magyarázkodásba és nem látnak túl a szabályokon és utasításokon. Ezért nem látják meg az Isten végtelen szabadságát. Ő a mennyből szállott alá, és oda fog visszatérni, tehát ismeri az Atyát. Előbb azonban véghezviszi a megváltás művét a keresztfán, és így lesz a megváltás jele, mint ahogy a rézkígyó a szabadulás jele volt. (Adoremusz 2005)
forrás: Hankovszky Miklós
Spanyol nemesi családból származott. A nyugati egyházszakadás idején lépett fel mint a hit rendíthetetlen hirdetője. Dominikánus szerzetes lett. Tanulmányai befejeztével Valenciában a Szentírás-magyarázat tanára lett. Itt kezdte térítő munkáját a zsidók között. Állítólag csak Spanyolországban 25 ezer zsidót és 8 ezer mórt térített meg. Mint apostoli hithirdető bejárta Skóciát és Írországot. Fáradhatatlanul prédikált, gyóntatott, térített pogányokat, eretnekeket és hitükben lanyhákat. Észak-Franciaországban, Vannes-ban halt meg 1419 április 5-én.
A Szentlélektől ihletett apostoli küldetésére utal a szentmise Kezdőéneke:
Az Úr Lelke rajtam, mert fölkent engem,
elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek,
és meggyógyítsam a megtört szívűeket.FELHÍVÁS A BŰNBÁNATRA
Testvéreim! Csak a bűntől mentes lélek jut el az igaz Isten-ismeretre. Vizsgáljuk meg azért lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy megtisztult lélekkel eljussunk a helyes Isten-ismeretre.KYRIE-LITÁNIA
Jézus Krisztus, Aki eljöttél, hogy kiválts minket a sátán fogságából:
Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, Aki a Téged szeretőket követésedre hívod:
Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, Aki éberségre és felkészültségre ösztönzöl Egyházad tanítása által:
Uram, irgalmazz!A SZENTLECKÉHEZ (2Tim 4, 1-5)
Az emberek éppen az eredeti bűn átka következtében szívesebben hajlanak a mesékre, mintsem a józan tanításra. A küldött feladata, hogy szavával és élete példájával állandóan a jót tanítsa és élje.AZ EVANGÉLIUMHOZ (Lk 12, 35-40)
Jézus a példabeszéddel nyomatékosan szorgalmazza, hogy mindig készen kell állnunk, és nem szabad a felkészülésünket halogatni. Aki szüntelenül készen áll, azt meglepetés nem érheti soha.EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Testvéreim! Isten kinyilatkoztatott Igéje megment minket a tévedéstől, és elvezet a teljes igazságra. Közös könyörgéssel imádkozzunk ihletett szavú, tudós igehirdetőkért:
- Érintsd meg, Urunk, sok ifjú szívét, hogy keressék az igazságot.
- Adj igazi tudást, hogy alázatos szívvel vegyük kezünkbe a Szentírást.
- Élessz új hivatásokat, akik rátermettséggel, tudással és szeretettel hirdetik igéidet.
- Növeld a szeretetet bennünk, hogy a szerzetesek önátadó szeretetével szeressünk Téged.
- Add, hogy hitvalló élettel kiérdemelhessük az örök boldogságot.
Urunk, Jézus Krisztus! Hittel vallunk Téged a Megtestesült Igének, Aki a kinyilatkoztatásban szólt hozzánk. Kérünk, Ferreri Szent Vince közbenjárására adj értelmet, és szívünkbe olthatatlan, lángoló szeretetet, hogy szeressük és megértsük, amit a Szentírásban a Mennyei Atya üzent Általad, Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Keresés
Az oldalon
Főegyházmegyei papok
Plébánia keresése
A főegyházmegye intézményei
Katolikus hitéleti információk





