Budapest-Herminamezői Szentlélek plébániatemplom


Adatok

Címe: 1142 Budapest, Kassai tér
A templomhoz urnatemető és osszárium is tartozik.
Búcsú: Pünkösd
Szentségimádás: június 1. és december 16.

Kapcsolódás

Pesti-Északi Espereskerület

Ellátja: Budapest-Herminamezői Szentlélek Plébánia

Történet

Az erzsébetvárosi plébániáról választották le. 1919-től plébánia, amelynek istentiszteleti helye a Hermina műemlék kápolna volt. 1937-re készült el Petrovácz Gyula építészmérnök tervei szerint a mai templom (1300 m2), amelyet Serédi Jusztinián hercegprímás ugyanezen év november 14-én szentelt fel. A második világháború súlyos kárait az egyházi főhatóság támogatásával a hívek adományaiból a templom felszentelésének 40. évfordulójára, 1977-re teljesen eltüntetik. Ugyanekkor Takács István festőművész befejezi Kontuly Béla 1962-ben megkezdett freskósorát. A templom kereszthajóiból üvegfallal hitoktatási termet és téli kápolnát alakítottak ki. A plébániatemplom 50 éves évfordulójára 1987. november 22-ére, a hívek áldozatkészségének segítségével 3 manuálos 48 regiszteres új orgona épült (A templom építésének időszakában a háborús események miatt orgona nem készülhetett.) 1990-ben új liturgikus tér került felszentelésre, az oltáron Szent László ereklyével. 1994-ben az altemplomban kolumbárium épült.

 

Fotó: Thaler Tamás

Képgaléria

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt