Budapest-Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság plébániatemplom


Adatok

Címe: 1032 Budapest, Vörösvári út 110.
Búcsú: Szentháromság vasárnapja
Szentségimádás: január 28. és június 7.

Kapcsolódás

Óbudai Espereskerület

Ellátja: Budapest-Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság Plébánia

Történet

Az Óbudai Főplébánia területéből 1946-ban alakul önálló lelkészségként Jézus és Mária Szíve titulussal, főleg a hegyvidéken és a Bohn-téglagyár körül lakó hívek ellátására. Első misézési hely a Vörösvári úti iskola tornaterme. 1948-ban a Vörösvári út 108-110. sz. alatti adományozott telken Balinszki-Cs. B. Imre működése alatt főleg önkéntes munkával elkészül az ideiglenes templom és ugyanott alakítják ki a lelkészi irodát és lakásokat. Közben hatalmas lakótelep létesül a templom körül. A lebontott lakások helyett a Főváros a lelkészeknek bérlakást utal ki 1975-ben. Az irodai és különféle egyházközségi helyiségek pedig szervesen, a Perczel Dénes terve szerint újjáépülő templom körül kapnak helyet, és ezzel az egész épületobjektum harmonikusan illeszkedik az új lakótelep látképébe. 1984-től plébánia. Területén, a Kiscelli u. 108. szám alatt áll a volt trinitárius kolostor és barokk, műemlék templom, amelyet Johann Entzenhoffer 1744-48 között épített. Búcsú: Szentháromság vasárnapja Anyakönyvek 1946-tól, a korábbiak az óbudai Főplébánián. Csúcshegyi Szeplőtelen Szűz Mária kápolna, Menedékház u. 24. 20771 hrsz. Farkastoroki Szent Donát kápolna, 1037 Farkastoroki út 56. Kiscelli Kálvária (Szent Vér) kápolna, 1034 Doberdó u. Külső Bécsi úti kápolna, II. Szőlővész u. sarok 21.862 hrsz.

 

Fotó: Thaler Tamás

Képgaléria

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2024/3. szám
Esztergom-Budapest 2024/2. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt