Budakalászi Szent Kereszt felmagasztalása plébániatemplom


Adatok

Címe: 2011 Budakalász, Budai út
Búcsú: szeptember 14.

Kapcsolódás

Szentendrei Espereskerület

Ellátja: Budakalászi Szent Kereszt Felmagasztalása Plébánia

Történet

Budakalászon az első templom 1824-26 között épült, Szent Kereszt felmagasztalása titulussal. 1845-ben alakul önálló egyházközséggé és 1846-tól van saját anyakönyvezése. A XIX. század végén dunai áradás következtében a régi templom és plébánia épülete megrongálódott, életveszélyessé vált. Ezért új épületek emelése vált szükségessé.
A század elején a régi templom mellett, azonos titulussal új templom épül. 1907. szeptember 15-én, az akkori székesfehérvári megyéspüspök, Dr. Prohászka Ottokár szentelte fel a templomot. A templom építésére a püspök úr Robl János volt budakeszi káplánt kérte fel. A templomszentelés alkalmával nevezték ki Robl Jánost az egyházközség plébánosává. 1907. szeptember 8-án vasúton megérkezik a templom 4 db harangja és a templom berendezése is ekkor készült el. 1908-ban elkészült a templom orgonája, mely azóta is működik. A régi templomot 1909-ben bontják el, a kôanyagot a templomkert bekerítésére használták fel, amely ma is áll.
1911-ben készült el a lourdes-i barlang a hívek épülésére. A templomot a következô évben festették ki. A külső renoválás 1917-re készül el. Robl Jánost 1917 októberében Babics György plébános váltja fel, majd 1921-ben Laktis Pál lett a plébános. Az első világháború idején hadi célokra elvitték a templom két harangját, melyet 1927-ben pótolnak. Az 1931-es népszámlálás szerint a község lakossága 2833 személy, melyből 2334 római katolikus (kb. 4-5000 fô a mai adat), ez 82,5%. 1936-ban Makk Ferenc kezdi meg működését az egyházközségben.
A II. világháború idején - 1944. május 23-án - a templom legnagyobb harangját elvitték. Az egyházközség szomorú statisztikai adata, hogy 1946. február 22-én a német ajkú magyar lakosság nagy részét kitelepítették Németországba, szám szerint kb. 1200 főt. Az egyházközség megfogyatkozva ünnepelte 1946-ban Krisztus Király ünnepén fennállása 100 éves évfordulóját. A templom újbóli kifestése 1956-ban volt, a templomtornyot és annak keresztjét is ebben az évben készítették el. A régi, fából faragott főoltár helyére 1959-ben vörös márványból oltár készült. 1960-ban a templomhoz kapcsolva elkészült a keresztelőkápolna és egyben gyóntatóhelyiség is.
Az egyházmegyék területi rendezése során, 1993-ban Budakalászt a székesfehérvári egyházmegyétől az esztergom-budapesti főegyházmegyéhez kapcsolták. Ez évben készül el a templom új liturgikus terének kiépítése is. Márványból állították fel a szembemiséző oltárt és a felolvasóállványt is. 1994-ben közadakozásból pótolta az egyházközség az 1944-ben elvitt harangot és a toronyórát is ekkor állították működésbe.

 

Fotó: Ligeti Edina

Képgaléria

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2024/3. szám
Esztergom-Budapest 2024/2. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt