Budapest-Szentimrevárosi Szent Imre plébániatemplom (Budai Ciszterci)


Adatok

Címe: 1114 Budapest, Villányi út 15.
Búcsú: november 5. és következő vasárnap.
Szentségimádás: március 9. és július 12.

Kapcsolódás

Budai-Középső Espereskerület

Ellátja: Budapest-Szentimrevárosi Szent Imre Plébánia (Budai Ciszterci)

Történet

A Fővárosban letelepedett ciszterci rend 1912-ben kezdi meg a tanítást a Szent Imre Gimnáziumban. Az esztergomi főhatóság megbízza a rendet a tabáni plébánia területéből kihasítandó plébánia megszervezésével. Megalakul 1917-ben exposituraként a Kisegítő Kápolna Egyesület. Kelenföldi Nagyboldogasszony Plébánia néven 1923-ban jön létre a plébánia. 1924-re elkészül a Villányi út 3. sz. alatti telken a plébániaház és az ideiglenes Nagyboldogasszony templom. Dr. Wälder Gyula egyetemi tanárt bízzák meg a végleges templom tervének elkészítésével úgy, hogy a templom bal oldalán a gimnázium, jobb oldalán a rendház is helyet kapjon. A gimnázium 1927–29-ben készül el. 1930-ban, a Szent Imre jubileumi év alkalmával a kerületet Szentimrevárosnak nevezik el, ami a plébánia nevébe is belekerül. Szent Imre tiszteletére szenteli fel a barokk stílusú templomot (921 m2) 1938-ban, Szent Imre napján Serédi Jusztinián hercegprímás. A régi, kis templomot lebontják. A rendház felépítését a háború meghiúsítja. A nagy lélekszámú plébánia lelkipásztori munkájának eredményesebb végzésére 5 kisegítő kápolnaigazgatóság alakult. – 1950-től az esztergomi főegyházmegye papsága látja el a plébániát. A plébániaépület a ciszterci rend tulajdon . A templomot 1972–75 között belsőleg, 1976–79 között külsőleg felújították. A plébániát 1989-től ismét a ciszterciek látják el. A templom 15 704. törzsszám alatt a műemléki nyilvántartásban szerepel. 

 

Fotó: Thaler Tamás

Képgaléria

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt