Dorogi Szent Borbála plébániatemplom


Adatok

Címe: 2510 Dorog-Újtelep Bányászkörönd 3.
Búcsú: december 4.
Szentségimádás: május 25. és december 27.

Kapcsolódás

Dorogi Espereskerület

Ellátja: Dorogi Szent Borbála Plébánia

Történet

A bányafejlesztés következtében Dorog lakossága megnövekedett. Külön bányalelkészt neveztek ki 1923-ban. Gáthy Zoltán mérnök terve szerint 1924-ben kezdődik a Bányatemplom építése. Először a torony készül el. A főoltár mögötti falikép alkotója: Kákonyi Asztrik. 1931. augusztus 23-án Serédi Jusztinián szenteli fel a templomot. A dorogi plébánia területéből diszmembrálják 1938-ban az önálló bányalelkészséget.
A második világháború alatt súlyosan megrongálódott templomot (440 m2) 1981-re teljesen felújítják. 1996-ban lesz plébánia.
***
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Hivataltól a templom külső felújításának építészeti tervezésére a Bakos Géza vezette Bakos építésziroda kapott megbízást, és az 50 év után visszarekonstruált homlokzat, valamint a templom előtti térrendezés is az építész tervei alapján valósult meg. Tervezéskor felhasználták az épület 30-as évek beli eredeti terveinek fellelhető részleteit, valamint sikerült rábukkanni néhány korabeli fényképfelvételre, és egy akvarelll képre, amely némi benyomást adhatott az eredeti elképzelésekről. A templom toronysisakja a II.világháborúban találatot kapott, maradványai helyén egy lényegesen alacsonyabb sátortetőt építettek vissza. Először az eredeti toronysisakot kellett újratervezni, amelyben Besey László statikus is részt vett. Az új toronysisak helyére emelése 2000 december 23-án történt meg. A homlokzat szinezéséhez Kákonyi Asztrik belső oltárképének színvilágából két, napsárga tónust választottak, megtörve az osztómotívumokon alkalmazott törtfehérrel, megtartva az eredeti terméskő-, ill. műkő elemeket, a homokfúvással megtisztítandó apostolszobrokat. A homlokzatszínezési munkák 2004 márciusában kezdődtek. A felújított toronytraktus 2004 május 9-én került átadásra. Dorog város 20 éves jubileumi évére tekintettel 2004-ben a teljes külső rekonstrukció befejeződött. A végleges ünnepélyes átadás szeptember első hétvégéjén a Bányásznap ünnepségeinek keretében volt.
Forrás: Bakos Géza építész
www.bakoscad.hu

 

Fotó: Ligeti Edina

Képgaléria

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2024/3. szám
Esztergom-Budapest 2024/2. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt