Budapesti Magyar Szentek plébániatemplom


Adatok

Címe: 1117 Budapest, Magyar Tudósok körútja 1.
A templomhoz urnatemető tartozik
Búcsú: november 13.
Szentségimádás: november 13.

Kapcsolódás

Budai-Középső Espereskerület

Ellátja: Budapesti Magyar Szentek Plébánia

Történet

Az 1996-ra tervezett Világkiállítás lemondása után az Esztergom Budapesti Főegyházmegye úgy döntött, hogy felépíti azt az épületet, amely az Expo idején vatikáni pavilonként működik, és csak a későbbiekben kapott volna templomi funkciót. A telket a Magyar Állam képviseletében a Világkiállítás Programiroda adta ingyenes használatba. Paskai László bíboros, prímás, érsek 1995. május 29-én helyezte el a templom alapkövét és 1996. augusztus 17-én ünnepélyesen felszentelte.
A templom és a plébánia épületegyüttese Török Ferenc Ybl- és Kossuth-díjas, valamint Balázs Mihály Ybl-díjas tervezők tervei alapján készült el. A generálkivitelező cég a pilisvörösvári Maco-Technik Kft volt. Az építkezést Dr. Benedetti Tibor felügyelte. Az anyagi fedezetet a Főegyházmegye biztosította, amelyet a Vatikán jelképes adományán túl külföldi és hazai adakozók is támogatták.
A templom a Felsőlágymányosi hívek plébániatemploma lett, de helyzeténél fogva az egyetemi ifjúság lelki központja is kíván lenni. A kegyelet és az imádság helye ez az épület, mely példaként állítja elénk szentéletű magyarjainkat, akikhez buzgón szállhat fel az imádság és az ének, reményt és hitet adva a jelen és a jövő nemzedékének. 2001. január 1-jével Paskai László bíboros, prímás, érsek a templomot plébániatemplom rangra emelte, és a plébánia nevét Magyar Szentek Plébániára változtatta.
Az altemplomban urnás temetkezésre alkalmas sírhelyek, családi sírboltok, urnafülkék lettek kialakítva. A ravatalozó mellett és a lejárati falon elhelyezett emléktáblákra a külföldön vagy ismeretlen helyen elhunytakról írhatók mementó sorok.

Képgaléria

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2024/3. szám
Esztergom-Budapest 2024/2. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt