Budapest-Újpalotai Boldog Salkaházi Sára plébániatemplom


Adatok

Címe: 1156 Budapest, Pattogós köz 1.
A templomhoz urnatemető tartozik
Búcsú: május 11.
Szentségimádás: május 11. és december 27.

Kapcsolódás

Újpest-Rákospalotai Espereskerület

Ellátja: Budapest-Újpalotai Boldog Salkaházi Sára Plébánia

Történet

  Az Újpalotai lakótelep templom nélkül épült fel az 1960-70-es években. Az itt élő katolikus hívek a Pestújhelyi Keresztelő Szent János Plébániához tartoztak. Közlekedési szempontból azonban a Zuglói Páduai Szent Antal templom esett közelebb. Az 1990-es évek elején Márton Mihály pestújhelyi plébános kezdte meg a vasárnapi szentmisék bemutatását az újpalotai hívek részére a volt pártházban. Az egyházmegyei határok rendezése során 1993-ban a plébániát az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéhez csatolták.
  1994. március 21.-én Dr. Paskai László bíboros úr és Czibik Tamás polgármester úr helyszíni szemlét tartott Újpalota főterén, mert Márton Mihály esperes-plébános úr tervei szerint a templomnak a főtéren kellett megépülnie. A látványtervet, a makettet és műszaki dokumentációt a Főegyházmegye elkészíttette. A Budapest XV. Kerületi Önkormányzat képviselő-testülete 1996. július 2.-án a templom helyét az újpalotai Fő téren jelölte ki. II. János Pál pápa 1996. szeptember 7-én megáldotta a templom alapkövét. Ez az alapkő a jelenlegi altemplom oltára alatt található
  Az akkori kölcsönös szándék ellenére az építkezés pénzügyi okokból nem kezdődhetett meg. 2006-ban az önkormányzat, Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-Budapesti érsek, Udvardy György püspök, vicarius generális és Molnár Béla József a Regnum Marianum guardianja, esperes-plébános a méltányos kompromisszumot keresve megállapodtak, hogy "a lakótelep mértani közepén", a Pattogós utca és Szerencs utca által határolt területen, 99 évre templomépítés céljaira az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye használatba adott 4100 m2-es telken épülhet fel az új templom. A templom alapkövét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által meghirdetett Szent Erzsébet Jubileumi Évben, 2006. december 20-án, de. 10 órakor helyezte el Erdő Péter bíboros, prímás, a Magyar Katolikus Püspöki Konfrencia elnöke.
  A templom felszentelése 2008. december 27.-én a 16 órakor kezdődő szentmisén megtörtént. 2010. május 9-én plébániai rangot kapott.

  Az oltárba Szent Bonifác és Szent Kelemen egy-egy ereklyéje került, a szentélyben található ereklyetartóban pedig Sára testvér vezeklőövét helyezték el. A mozaik oltárkép, Urunk színeváltozását jeleníti meg Mózessel, Illéssel, valamint Péter, Jakab és János apostolokkal. Az alkotás Boldog Batthyány-Strattmann László, Boldog IV. Károly király, Boldog Romzsa Tódor, Boldog Meszlényi Zoltán, illetve Boldog Salkaházi Sára testvér portréját is ábrázolja. A mozaikot Puskás László görög katolikus pap, festőművész készítette, és 2010 május 9-én Erdő Péter bíboros áldotta meg.
  A templomban közel 500 hívő fér el, 300 fő számára van ülőhely. A hittanterem, a közösségi terem és az altemplom mellett urnatemető is készül. A templom tornya 30 méter magas. Az épület 10 hónap alatt épült fel, a környék területrendezési munkálatai még hátravannak. Az új egyházi épület nemcsak szakrális, hanem közösségépítő, szociális, karitatív szerepet is vállal majd.

 

Fotó: Thaler Tamás

Képgaléria

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2024/3. szám
Esztergom-Budapest 2024/2. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt