Pilisszentlászlói Szent László plébánia

Plébánia

Cím: 2009 Szabadság tér 2.
Telefon: 26/369-984
Területi beosztás: Szentendrei Espereskerület

Lelkipásztorok

Ellátja: Szentendre-Izbégi Szent András plébánia

Plébániatemplom

Címe: 2009 Pilisszentlászló, Petőfi Sándor u. 52.
Búcsú: június 27.
Szentségimádás: február 11. és november 26.

Történet

A pilisszentlászlói templom története közel 700 éves, sorsa a település sorsát tükrözi. A középkorban az Árpád-házi királyok kőből épült vadászlaka állt e helyen, amelyet III. Endre király 1291-ben pálos remete szerzetesek számára rendháznak adott át. A későbbi királyaink is gyakran és szívesen tartózkodtak falai között. Gentilis bíboros, pápai követ 1308. november hó 10-én ebben a monostorban kötött egyezséget Csák Mátéval, aki eddig vonakodott elismerni Róbert Károly királyságát. Hálából a király faragott quader kövekbôl csúcsíves templomot építtetett, mely évtizedekig épült, csak fia, I. Lajos uralkodása idején, 1350 körül szentelték föl. 1358-ban Lajos király is kiváltságokkal ruházta föl a rendházat. 1371-ben Tristianus rendfőnök tisztségének lemondása után ide vonult vissza, és itt is halt meg. A monostor népszerűségét a fennmaradt adománylevelek tanúsítják. Szentendrén szőlőik, a -Kékespatukán malmaik, Budán lakóházuk volt az 1493. és 1515. évi oklevelek szerint. Mátyás király Visegrádról Budára való lovaglásai közben náluk vendégeskedett és pihent meg. 1475-ben malmot adott nekik. A török a XVI. század közepén elpusztította. A török után a pálosok szlovák telepeseket hoztak, és megkezdődőtt az új település építkezése, amelyet a régi -Kékes- név helyett Szentlászlónak neveztek el. A falu kegyurai régi jogfolytonosság szerint a pesti pálosok voltak. Ők építették 1753-ban a falu központjában a plébániaházat. Egy 1764. évi jelentésből megtudjuk, hogy a régi templomot a leomlott törmelékeitől igen nagy munkával tisztították meg. A jelenlegi templomot a régi templom alapfalain barokk stílusban 1770-1772 között építették fel. A templomkapu szemöldökpárkányában a pálosok címere - kitárt szárnyú holló, csőrében cipóval - látható. 1786-ban császári rendelkezés a pálosokat feloszlatta. A műemlékileg védett (Műemléki törzsszám 7207) templom külső felújítása 1995-ben készült el. 1788-ban alakult meg a plébánia. Az egyházköség 1993-ban került a székesfehérvári egyházmegyétől az esztergom-budapesti főegyházmegyéhez.

További templomok és kápolnák a plébánia területén

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

Eseménynaptár

szeptember 6. szerda

további események megtekintése »

Esztergom - Budapest Magazin

Esztergom-Budapest 2019/1. szám
Esztergom-Budapest 2018/4. szám

Összes magazin

Új Ember bolt