Ovis mise a ferenceseknél

November 10-én ovis misét tartottak az Országúti Ferences Plébániatemplomban, amelyre szeretettel várták a kisgyermekeket és családjaikat, hogy egyszerű liturgia keretében, életkori adottságaiknak megfelelően ünnepeljék a köztünk és velünk élő Jézust.

Sok szülő számára megoldandó kérdés: gyermekével miként tud úgy részt venni a szentmisén, hogy az a kicsinek is befogadható legyen, és a szertartáson részt vevő más hívőknek se tegye zavaróvá az áhítatot a zsongás, mocorgás, esetleg a sírás. A karonülő vagy épp totyogó kisgyermektől még nem várható el, hogy figyelmes és nyitott szívvel, fegyelmezetten és áhítattal kapcsolódjon be a szentmisébe.

A kisgyermekek számára a liturgia és annak gesztusai, elemei, az evangélium tanítása még nem igazán érthető, sokszor a templom is csak egy különleges hely a felfedezésre. A pap számára pedig nehéz az evangéliumról úgy beszélni, hogy az egyszerre szóljon az óvódásoknak, az iskoláskorúaknak és a felnőtteknek is. Ha csak a gyerekekre fókuszál, a felnőttek „lelki táplálék” nélkül maradnak, ha az idősebbekhez szól, a gyerekek figyelme kalandozik másfelé, amit olykor a zajszint emelkedése jelez.

Sokféle megoldással próbálkoznak a szülők és a plébániák: hol a pap kéri távozásra a zajos gyerekeket és szüleiket a templomtérből, hol egyes szülők maradnak inkább otthon a szúrós tekinteteket megelőzendő, máshol a sekrestyébe vagy üvegfallal elválasztott külön helyiségbe vihetik a szülők a kicsinyeket, esetleg a hittanteremben TV-n keresztül kapcsolódhatnak be az imádságba, miközben gyermekeik szabadon játszhatnak. Helyenként pedig külön felügyeletet, „vasárnapi iskolát” szerveznek a kicsik részére a mise idejére, hogy lekössék őket.

Úgy negyven évvel ezelőtt a pasaréti ferences templomban egy nagyszerű óvónő, Golarits Piroska és Zatykó László atya segítségével született meg a liturgikus ünneplésnek az a formája, ami a kisgyerekek miséjeként, avagy ovis miseként ma is élő gyakorlat úgy a pasaréti, mint a Margit körúti ferences templomban. Itt a mise énekei Szedő Dénes egyszerű és letisztult kis versei vagy a gyerekek számára is énekelhető, gitáros vagy furulyával kísért dalok. Az atyák igyekeznek az időtartamra is odafigyelni, hisz a gyermekek figyelme véges. Az evangélium és az ahhoz fűzött, sokszor dramatikus, bábokkal, szemléltetéssel és történetekkel színezett tanítás kifejezetten nekik szól, őket is bevonva a párbeszédbe. Öröm számukra, ha ilyenkor kis párnákon kiülhetnek az oltár elé, hogy a figurákat ők is kézbe foghatják, hogy részesei lehetnek a történeteknek. A liturgiába maguk is bekapcsolódnak az énekkel, az adományok felhozatalával, a nagyobb ovisok a ministrálással, a felajánláskor az oltárra helyezett rajzaikkal, vagy Úrfelmutatáskor kis csengőikkel is köszöntve a közénk érkező Jézust. A gyerekek örömmel fogadják a mise végén a kis kifestőket, amiket a következő alkalommal kiszínezve ajándékba hozhatnak. Mindeközben lassan maguk is tanulják a szentmise, az imádság, a közösség életét, erejét, örömét, és élvezettel szaladgálnak a szertartás után a templom előtt vagy az udvaron, amíg a szülők közt is barátság szövődik. Odahaza pedig elmesélhetik élményeiket a családtagjaiknak.

Az ovis mise hangulata teljesen eltér egy ünnepélyes és komoly nagy liturgia atmoszférájától. Az ilyen alkalmakon inkább a családias, egyszerű, de mozgalmas és a mindenkit bevonó jelleg dominál. A gyerekek számára mégis olyan alapvető tapasztalás, ami később – családjukkal együtt – segítheti őket a szentmisébe és a misztérium ünneplésébe való „belenövésben”. Aki az ovis mise állandó résztvevője, később szívesen bekapcsolódik a ministrálásba, kiskórusba, hiszen a templom és a közös imádság is ismerős tereppé válik számára, és közben sok pajtást is szerezhet a templomból. Érdemes hát eljönni, bekapcsolódni, keresni a módját, hogy gyermekeink már kiskoruktól barátságba kerüljenek az Úrral és egymással.

Holnap 17 órakor újra ovis mise lesz az Országúti Ferences Plébániatemplomban (Budapest, Margit krt. 23, 1024), amelyre szeretettel várják a kisgyermekeket és családjaikat, hogy egyszerű liturgia keretében, életkori adottságaiknak megfelelően ünnepeljék a köztünk és velünk élő Jézust.

Képgaléria

Címkék

ifjúság

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt