Új hittanterem a Grosicsban
A sport nagyrabecsüléséről is beszélt Erdő Péter bíboros a Grosics Gyula Katolikus Sport Általános Iskolában, amikor is ünnepélyes keretek között megáldotta az új hittantermet, amely a Magyar-Lengyel-Erdélyi Barátság nevet viseli. Ezt követően Kis Mihály körbevezette a Főpásztort és a vendégeket az intézményben, akik a tanulók sportbemutatóját is megtekinthették.
Mitől lesz egy sportiskola katolikus? – tette fel a kérdést Erdő Péter bíboros a köszöntőjében, és hozzátette: nem attól katolikus egy iskola, hogy minden diák és oktató katolikus, de attól igen, hogy a katolikus szellemiség, az emberről alkotott katolikus kép valamiképpen megjelenik egy közösségben. A főpásztor kiemelte, milyen fontos figyelni egymásra, a földi munkánkra és a teljesítményünkre.
„Valljuk a Biblia alapján az ember egységét, miszerint testből és lélekből állunk, valamint hogy a szellemünknek is szoros kapcsolata van a testünkkel, és örök életre vagyunk hivatottak. Ámde a test az üdvösség fordulópontja. A testben lezajlott életünkön múlik, milyen lesz az örök sorsunk.”
Ennek kapcsán beszélt a bíboros a sport nagyrabecsüléséről. A sport ugyanis visszahat a gondolkodásra, az emberi magatartásra és a közösség építésére is. „Adja Isten, hogy akik ebből az iskolából kikerülnek, nemesebb, erősebb, teherbíróbb, jobb emberek legyenek, akik optimista módon nézik az életet, és amilyen az iskola, olyan legyen körülöttünk az élet is” – fogalmazott Erdő Péter bíboros, majd megköszönte mindazoknak a fáradozását, akik kiveszik a részüket ebből a nagyszerű feladatból.
Keresés
Az oldalon
Főegyházmegyei papok
Plébánia keresése
A főegyházmegye intézményei