2020. június 18. csütörtök

Te Deum: Merjünk testvérek lenni!

Egy jobb jövőért, Isten országért munkálkodunk


Hálaadó szentmisét mutatott be az akadémiai év végén Kuminetz Géza rektor atya a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban, június 13-án. Homíliájában emlékeztetett arra, hogy „a hálaadó mise alkalmat kínál arra, hogy megálljunk, s visszatekintsünk, mi és miért is történt velünk. Miként kell alakítanunk sorsunkat, s hogyan kell formálnunk egyetemünk jövőjét.”

Az eltelt tanulmányi év során is sokféle érzés, keserűség, kudarc, céltalanság, bénító tétlenség, netán a beteges önérvényesítés démona jelentkezhetett a mindennapi munka során, de mindezen bénító hatások ellenére „örvendezhetünk is, mert megtaláltuk Krisztust, a Messiást, aki életünk vezére lett”.

A rektor atya a továbbiakban a boldogság természetéről beszélt. A földi gazdagság, a hírnév, a sokféle élvezet elérése helyett a Krisztusban megtalált igazság szerinti életben és az ebből fakadó munkálkodásban ismerhetjük fel valódi gazdagságunkat, „ebben van a mi becsületünk és ebben van a mi élvezetünk”.

Ezért munkálkodásunk eredményeit, kudarcait, szép vagy kellemetlen emlékeit tárjuk a mennyei Atya elé, s mindazon, ami helytelen volt, változtassunk, „ami pedig helyes és igaz volt, azt megerősítsük”. Ilyen módon „más értéket, más értelmet kapnak tapasztalataink, vélt vagy valós érdemeink, bűneink.” És ekkor már „csak” emberekként mutatkozunk meg egymás előtt. „Az egyszerűségnek ebben a tudatában már nem vetélytárs, nem ellenség a kolléga, az évfolyamtárs, a munkatárs, már nem idegen a másik, hanem testvér, akivel meg kell osztanunk az életünket, aki szintén küzd, hiszen ő sem tudja mindig, mi a jó döntés, ő sem áll mindig a helyzet magaslatán, ő sem tévedhetetlen, mint ahogyan mi sem vagyunk azok. Küzdő, tévedő és gyarló ember ő is, aki az élet teljességére, üdvösségre szomjazó, miként mi is.”

Kuminetz Géza atya ezek után a bocsánatkérés és a megbocsájtás fontosságára hívta fel a figyelmet. „Így születhet meg bennünk újra a hála, és nyomában az áldozatos szeretet, főleg azokkal szemben, akikkel életünket itt és most megosztjuk.” De vajon képesek vagyunk-e még az életnek erre a fűszerére, a hálára – tette fel a kérdést. Ahol eluralkodik az önzés valamilyen formája, ott „nincs lehetősége az emberi sors igazi elrendezésének, a megbékélésnek, a boldogulásnak. Mert ahol hiányzik a megbocsájtás, ott a békétlenség, a gyűlölködés formálja, illetve deformálja az ember, a családok, az intézmények életét, az egész emberiség történelmét. Ezt a megváltatlanság állapotának nevezzük.”

Ilyen szempontból szükséges az egyetemi polgárok képzését, nevelését is végezni, hogy az egyetem megfeleljen hivatásának, küldetésének. Nyújtson nemzeti, katolikus identitást, a hallgatókat mindjobban készítse fel az életre, az oktatóknak pedig kínáljon szakmai kiteljesedést. „Ahogyan az ember alkotásai, úgy intézményeink sem tökéletesek. Ez az egyetem sem tökéletes, de mint ahogyan minden normális ember igyekszik tanulni hibáiból, igyekszik a jobbra törekedni, remélem, így van ez egyetemünkön is. Hogy tényleg szeretetkapcsolat uralkodjék köztünk, hogy legjobb tudásunk és lelkiismeretünk szerint végezzük a munkánkat, és a nagy cél érdekében egyesítsük az erőket. A hálaadó misében köszönjük meg Egyházunknak, népünknek, államunknak, a Gondviselő Atya jóságának, hogy ez a magyar katolikus egyetem létezik, és valóban erősödik, hogy ennek az egyetemnek a polgárai lehetünk, s egy jobb jövőért, Isten országért munkálkodhatunk.” Ez akkor válhat hatékonnyá a mindennapokban, ha „egyszerűen csak emberek, vagyis testvérek tudunk és merünk lenni önmagunk, egymás és a Mennyei Atya előtt egyaránt”.

A rektor atya külön köszönetét fejezte ki azoknak az egyetemi munkatársaknak – irodai dolgozóknak, műszaki-technikai személyzetnek és mindenkinek –, akiknek a háttérmunkája lehetővé tette, hogy a rendkívüli körülmények között is zökkenőmentesen folytatódhatott és fejeződhet be az egyetemi tanév.

Fotó; Szöveg: PPKE Kommunikáció


Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

Eseménynaptár

szeptember 6. szerda

további események megtekintése »

Esztergom - Budapest Magazin

Esztergom-Budapest 2020/1. szám
Esztergom-Budapest 2019/4. szám

Összes magazin

Új Ember bolt