Szent Sír lovagokat avattak a Mátyás-templomban

A templomban Jungbert Béla helytartó üdvözölte a megjelenteket, köztük Erdő Péter bíborost, prímást, a magyar helytartóság nagyperjelét; Michael August Blume apostoli nunciust, Cserháti Ferenc és Varga Lajos segédpüspököket, a többi megjelent papot, a lovagrend tagjait és hozzátartozóikat.

A helytartó, aki korábban sok éven át diplomataként szolgált Izraelben és Jordániában, a következőképpen foglalta össze a lovagok küldetését: „A Szentszék azzal bízta meg a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrendet, hogy erősítse tagjait keresztényi mivoltukban, és támogassa a keresztények szentföldi jelenlétét. A pápák a 19. században visszaállították a rend eredeti küldetését, azzal a jelentős különbséggel, hogy tevékenységük immár nem fegyverekre épül, hanem a szentföldi keresztények anyagi és erkölcsi támogatásán alapul. A lovagrend arra törekszik, hogy a rend három jellegzetes erényét képviselje, melyek a gyengék és védtelenek támogatása, az igazságosság és a béke előmozdítása, valamint a vallások közötti párbeszéd képviselete.”

A lovagavatást végző Erdő Péter bíboros szentbeszédében a lovagrend hivatását így foglalta össze: szolgálják Krisztus ügyét a lélek eszközeivel, tanításban, publikációkban, a tömegtájékoztatás minden eszközén keresztül, amikor csak lehet és ahogyan csak lehet. A hívő embernek lelki fegyverei vannak. Krisztus személye, Krisztus ügye végül is győztesen ragyog fel, mert övé az utolsó szó. A mi helyünk pedig mellette van, bármit hozzon is az életünk vagy a történelem. „Ehhez kérem Isten áldását rendünk új tagjai és mindannyiunk számára” – mondta a bíboros.

(Erdő Péter szentbeszédét teljes terjedelemben közöljük:

Homília a Szent Sír Lovagok és Dámák beiktatásakor

Mátyás templom, 2020. október 17-én (Jn 12,24-26)

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. A mai evangéliumban a búzaszem elhalásáról és a bőséges termésről olvastunk. Ezt a hasonlatot, amelyet Jézus saját megváltó haláláról mondott, már az első keresztény nemzedékek alkalmazták Krisztus követőinek életére és halálára. Az I. és II. század fordulóján Antiochiai Szent Ignác így ír: „Isten gabonája vagyok, a vadállatok foga őröl meg engem, hogy Krisztus tiszta kenyere lehessek” (Ign., Rom 4,1). Ha Krisztus akaratát követjük életünkben és halálunkban, ez számunkra is áldás és termékenység forrása. Római Szent Kelemen, Ignác kortársa is kitér a búzaszem hasonlatára: „Kiment a magvető vetni – írja –, minden magot a földbe vetett. Szárazon és csupaszon hullanak a magvak a földbe. Felbomlásukból aztán Isten nagyszerű gondoskodása támasztja fel őket, és az egyetlenből sokan sarjadnak ki” (Clem 24,5). Krisztus megváltó műve tehát a mi feltámadásunk reménye is. Az ő hasonlóságára kezdünk el átalakulni már itt, a földön, egykor pedig majd hozzá leszünk hasonlók, mert „úgy fogjuk látni őt, amint van” (1Jn 3,2). De megváltozásunkat, átalakulásunkat a kegyelem már itt, a földi életben segíti. A keresztséggel már újjászülettünk, Krisztust öltöttük magunkra. Ezért olvassuk az Efezusiakhoz írt levélben: Isten „Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat is, így kegyelemből” kaptuk „a megváltást” (2,5).

2. De a későbbi századok során különösen is emlékeztette a keresztényeket a búzaszem hasonlata a vértanúságnak és a hit terjedésének a csodálatos összefüggésére is. Már Tertullianus leírta a híres mondást: „Semen est, sanguis Christianorum” (Apol. 50,13), vagyis hogy magvetés a keresztények vére. Újra és újra látjuk az Egyház történetében, hogy szinte érthetetlen, pusztító gyűlölet támad azokra, akik Krisztushoz tartoznak. És olykor úgy tűnik, hogy már minden keresztényt sikerült kiirtani egy országból, vagy akár egy egész kontinensről, és aztán újra, szinte váratlanul, eleven, áldozatkész, tanúságtevő kereszténység jelenik meg a romok felett. Sok huszadik századi vértanút avattak szentté, ázsiaiakat, afrikaiakat, amerikaiakat, és – nagy számban – európaiakat is. Közöttük vannak a spanyol polgárháború alatt hitük miatt meggyilkolt ezrek és ezrek, papok és szerzetesek, a barbastrói szeminárium összes kispapjai tanáraikkal és elöljáróikkal együtt, és Boldog Ceferinó is, a cigányság védőszentje, aki az élete árán is kitartott Krisztus ügye mellett. Ott sorakoznak a nácizmus és a kommunizmus keresztény áldozatai, a hitükért legyilkolt tömegek a szovjet lágerekben, különösen Butovóban, Moszkva perifériáján, ahol a végeláthatatlan tömegsírok a keresztény mártírok sokaságának maradványait őrzik. Sorolhatnánk a kegyetlenségeket, a minden vallást hivatalosan megszüntető albániai diktatúrától a későbbi vérengzésekig. Hazánkat sem kerülte el a pusztító üldözés, Boldog Salkaházi Sára, Boldog Apor Vilmos, Boldog Sándor István mellett egyházmegyénk tudós és szentéletű segédpüspöke, Meszlényi Zoltán vére is hitelesíti a katolikus közösség igaz tanúságtételét.

3. Krisztussal eljött az Isten országa. Itt működik a történelemben, de még együtt van a búza és a konkoly, még csak várakozunk a végső aratásra. De Krisztus szelíd uralmát a századok során, jelenlétét és sugárzó hatását már érezni lehet szerte a világban. Louis François d’Argentan erről a titokzatos jelenségről így elmélkedik: „A keresztények egyetlen csepp vére, amit isteni mesterük dicsőségére ontanak, képes arra, hogy sok új kereszténynek adjon életet. Mit szólsz ehhez, nagy politikus? Úgy találod, hogy egy egyszerű ember képes volt egy egész világra kiterjedő országot alapítani fegyverek nélkül, sőt megtiltva övéinek, hogy fegyvert használjanak; úgy, hogy nem ölte meg ellenségeit, hanem hagyta, hogy övéit milliószámra pusztítsa az ellenség, mint a védtelen bárányokat? Ha Jézus Krisztus nem volt Isten, uralkodhatott-e a világon annyi évszázadon át ilyen eszközökkel?”[1]

Napjainkban is szinte rémülten tapasztaljuk, hogy a Közel-Keleten, Afrikában, de máshol is a világon, hitükért szinte kérkedve, nyilvánosság előtt gyilkolják a keresztényeket, égetik a templomokat és a lakóházakat. Mintha nem történne semmi. Pedig az Egyház sokszor szól, szinte könyörög pártfogásért a világ hatalmasainál. Az igyekezetnek mégsincs sok foganatja.

Amikor ma a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend új tagjainak invesztitúráját tartjuk, gondoljunk mindannyian a rend küldetésére. A rászorulók segítése, hitünk és Egyházunk védelme a szellem és a lélek eszközeivel, tanításban, publikációkban, a tömegtájékoztatás minden eszközén keresztül, amikor csak lehet és ahogyan csak lehet. A hívő embernek lelki fegyverei vannak, ahogyan ezt már Szent Pál megírta. Krisztus személye, Krisztus ügye pedig végül is győztesen ragyog fel, mert övé az utolsó szó. A mi helyünk pedig mellette van bármit hozzon az életünk vagy a történelem. Ehhez kérem Isten áldását és a Boldogságos Szűz Mária közbenjáró segítségét rendünk új tagjai és mindannyiunk számára. Ámen

Az évezredes múltra visszatekintő közösség magyar helytatartóságának hét új tagja lett. A Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend lovagja lett Bácskai József helyettes államtitkár; Fekete József szociológus, művelődéstörténész; Koncz Attila teológus, irodalomtörténész; Michael G. O’Sullivan történész; Szepes Béla közgazdász; Vajda Péter gyógyszerész és Kliszek Németh Noémi közgazdász, zeneművész.

Forrás és fotó: Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend