2018. január 17. szerda

Szent Margit, a béke közvetítője - A szentté avatás 75. évfordulójára

Árpád-házi Szent Margit égi születésnapját január 18-án ünnepeljük. Az ünnepélyes szentmisét idén Erdő Péter bíboros január 21-én, vasárnap délelőtt 11 órakor celebrálja.

 

 

 

Hagyománnyá vált, hogy a Margit-szigeti kolostor romjainál, ahol IV. Béla lánya szerzetesként élt, és ahol sírja ma is látható, az esztergomi érsekek hazánkért szentmise áldozatot mutatnak be.  A fontos egyházi és társadalmi eseményre mindenkit szeretettel hívunk és várunk.

Vannak olyan évfordulók, amelyek arra indítanak minket, hogy régebbi eseményeket újragondoljunk, és azok gazdaságából még mélyebben merítsünk. Felfedezzük, hogy az esemény üzenete nem kopott meg, sőt új, gazdagabb tartalmat kapott. Ilyen esemény például Szent Margit szentté avatásnak 75. évfordulója is. Az egyházi dokumentumok szerint 1943. november 19-én, nagynénjének, Szent Erzsébet ünnepén avatta őt szentté XII. Pius pápa.
Bizonyára sokan gondolkodtak már azon, hogy 700 évvel Margit halála után, XII. Pius pápa, miért ezt az évet találta legalkalmasabbnak a szentté avatásra, hiszen az eljárás lefolytatásához szüksége anyag összegyűjtése már néhány évvel halála után megkezdődött. Erről tanúskodnak azok a jegyzőkönyvek, amelyekben a királylány egykori társai vallanak imádságos életéről, szigorú önmegtagadó életéről és áldozatos szeretetéről, amellyel idős, beteg társait segítette, gondozta. Mi volt az a sajátosság, többlet, amit a XX. század közepén felismertek a tevékenységéből?
A szentté avatási bullát olvasva megkaphatjuk kérésünkre választ: A tomboló II. világháború közben olyan szentre volt szüksége az Egyháznak, aki a béke közvetítője volt. Ez a felfedezés tükrözik a dokumentum befejező részéből: "Bízunk benne, hogy kiengesztelő áldozati hivatását, ő az első apostoli király sarja tovább is folytatja, nem csak szeretett hazájáért, hanem minden nemzetért, akik olyan hevesen küzdenek egymással. Kieszközli a Krisztus szeretetén alapuló nyugalmat és békét az emberiségnek az irgalmasság Atyjától....". A pápa itt arra a történelmi eseményre gondolhatott, amikor Margit édesapja IV. Béla és fia István, a királylány közbenjárásra és jelenlétében kötöttek békét.
Érdemes talán visszaidézni a kort. Elkeseredetten dúlt, a már négy éve kitört II. világháború, és az emberek pedig békére vágytak. Nem hittek már azoknak a magasztosnak tűnő, de egyéni vagy csoport érdekeket képviselő eszméknek, amelyek egy jobb világ lehetőségét csillantották meg előttük, és olyan pusztításba vitték őket, amelyben megalázták őket emberi méltóságukban. Érdemes csak arra gondolni, hogy mit érezhettek azok a magyar katonák, akik a Don kanyartól hazafelé tartottak vagy fogolytáborokban szenvedtek. Békére vágytak, és bíztak abban, hogy lesznek olyan szentek, akik képesek közvetíteni az ellenfelek között. Ebben a korban állította XII. Pius pápa Szent Margitot a világ elé példaképül.
A szent tevékenysége ma is időszerű. Ha körülnézünk a világban megállapíthatjuk, hogy a ma is háborúk dúlnak, és azok mögött érdekek húzódnak. Ma is szükség van a béke hordozóira és közvetítőire. Kérjük Szent Margit közbenjárását, hogy az értünk megszületett, kereszthalált, majd feltámadt Üdvözítőnk kegyelméből merítve, mi is a béke embereivé tudjuk válni.


Beran Ferenc

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt