2020. május 11. hétfő

Salkaházi Sára naplója

Krisztus szeretete sürgette őt az emberek szeretetére, szolgálatára

A Magyar Kurír Új Ember Kiadványok sorozatában megjelent kötet válogatás Boldog Salkaházi Sára naplójából, mely először 2008-ban jelent meg, ugyancsak az Új Ember gondozásában. A mostani kiadvány az akkor megjelent kötet javított és bővített változata. Könyvajánlónkat Salkaházi Sára liturgikus emléknapján adjuk közre.

A kötethez Erdő Péter bíboros, prímás írt ajánlást, melyet az alábbiakban közreadunk.

„Ebben az esztendőben Boldog Salkaházi Sára születésének 120. és vértanúhalálának 75. évfordulójára emlékezünk. Az évfordulók alkalmat adnak arra, hogy felelevenítsük kapcsolatunkat Sára testvérrel, aki teljes szívvel, teljes lélekkel, minden erejével szerette Istent, és szociális testvérként »az égő szeretet tüzével« a szívében másokért élt. Sokoldalú ember volt, aki sokféle módon szolgálta a szegény családok, a gyerekek, a fiatal dolgozó nők és az üldözöttek életét Kassától Komáromig, Budapesttől Kárpátaljáig. Kész volt az életét odaadni egészen elégő áldozatként Istennek. 1944-ben halt vértanúhalált az üldözöttek mentéséért Budapesten.

A most megjelenő válogatás naplójegyzeteiből segít mélyebben megismerni
Boldog Salkaházi Sárát szociális testvéri életének kezdeteitől egészen a vértanúsága idejéig.

Sára testvér kitartóan, bátran, hűséges szeretettel járta a hit zarándokútját az élet kihívásai és küzdelmei közepette ‒ erőforrása Krisztus szeretete volt. Krisztus szeretete sürgette őt az emberek szeretetére, szolgálatára fogadalmas mottója szerint: Itt vagyok, Uram, engem küldj! Alleluja!

Naplójából megismerjük lelki küzdelmeit, de a lelki eszközöket is, amelyek segítik továbblépni Krisztus követésében és az emberek szeretetében. Ezek az eszközök a mai ember számára is útmutatást adhatnak a felebarát szeretetéhez, a megbocsátáshoz, a hűségben való kitartáshoz, az Úrral való mély, bensőséges kapcsolat megéléséhez az imában és a szolgálatban egyaránt.

Örömmel ajánlom ezt a könyvet a katolikus olvasóközönségnek, remélve, hogy Sára testvér példájából sokan meríthetnek erőt, inspirációt, lendületet, bátorságot keresztény életük mindennapi megéléséhez.
Kérjük bizalommal Boldog Salkaházi Sára szűz és vértanú közbenjárását azért, hogy mi is nagylelkűen és bátran kövessük Krisztust az élet teljessége felé, a szentté válás útján.”

A szeretet tüzével – Válogatás Salkaházi Sára naplójából

Magyar Kurír-Új Ember Kiadó, 2019

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó anyagok

  • Boldog Salkaházi Sára szűz és vértanú (2020-05-11)
  • Esztergom-Budapest folyóirat

    Esztergom-Budapest 2023/5. szám
    Esztergom-Budapest 2023/4. szám

    Összes folyóirat

    Keresés

    Az oldalon

     

    Főegyházmegyei papok

    Plébánia keresése

    A főegyházmegye intézményei

     


     







    Adó 1%-a, Katolikus Egyház
    Partnereink:




    Új Ember bolt