2022. november 24. csütörtök

Rómában méltatták az Erdő Péter bíboros 70. születésnapja alkalmából megjelent tanulmánykötetet

A római Pápai Urbaniana Egyetem (Pontificia Università Urbaniana) II. János Pál termében mutatták be egyháztudósok, kánonjogászok, professzorok körében csütörtökön az Erdő Péter bíboros, prímás 70. születésnapja alkalmából nemrégiben kiadott „Sacrorum Canonum Scientia – Radici, tradizioni, prospettive” címet viselő, olasz nyelvű tanulmánykötetet.

A kiadvány bemutatóján az egyetem rektora, Leonardo Sileo köszöntötte Erdő Péter bíborost. Ezután Alessandro Recchia, a kánonjogi kar tanára mutatta be és méltatta Erdő Péter kánonjogászi munkásságát, „Isten emberének” nevezve a magyar Főpásztort. Kiemelte a kötet negyvenkét tanulmányának fontosságát is, melyeket – fogalmazott – a történelem és az egyházjog területén elismert szerzők jegyeznek. Sileo professzor a könyvet témákra bontva beszélt a kánonjog történeti jelentőségéről is.

 

 

Janusz Kowal, a Pápai Gergely Egyetem kánonjogi karának tanára Erdő Péter bíboros egyetemi tanári tevékenységének jelentőségét hangoztatta, illetve méltatta a jogtörténet és a jogteológia terén végzett tudományos munkásságát is. A bemutatott könyv történelmi témájú kánonjogi tanulmányai mellett részletesen beszélt a bíborosi kollégiumról, a pápai egyetemekről szóló, illetve a Ferenc pápa által megreformált egyházi büntetőjoggal kapcsolatos munkákról is, utóbbit különlegesnek nevezve. Janusz Kowal méltatásában külön kitért arra a Schanda Balázs professzor által jegyzett tanulmányra, amely a magyar állami egyházjogot tárgyalja.

Erdő Péter bíboros úr kánonjogi munkássága igazi szolgálat az Egyház javára

– fogalmazott a Pápai Gergely Egyetem kánonjogi karának tanára. A beszélgetést Luigi Sabbarese, a Pápai Urbaniana Egyetem kánonjogi karának dékánja moderálta.

 

 

A méltatást követően Erdő Péter bíboros kifejezte köszönetét a tanulmánykötet szerzőinek is, akik közül többen jelen voltak a bemutatón. Beszédében kitért a kötet címében is szereplő jog és erkölcs mindennapi életben való alkalmazhatóságára.

Az erkölcs és törvény nélküli, a társadalmat szabályozni akaró erőkről szólva úgy fogalmazott: azokra gyakran nem vonatkoznak a demokratikus ellenőrzési mechanizmusok.

 

 

Az esemény vendége volt a „Sacrorum Canonum Scientia” tanulmánykötetet összeállító Szabó Péter egyetemi tanár – a Kánonjogi Posztgraduális Intézet elnöke –, valamint jelen volt mások mellett Francesco Coccopalmerio olasz bíboros, a Törvényszövegek Pápai Tanácsának korábbi elnöke és Bruno Esposito professzor, aki több alkalommal tartott már előadást a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Intézetében. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Habsburg-Lotharingiai Eduárd Károly főherceg, Magyarország szentszéki nagykövete is.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye – sajtó

Fotók: Depaula Flavio Silvio

Címlapkép: Magyar Kurír

Képgaléria

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt