2020. május 13. szerda

Napi homília – 2020. május 13.

Erdő Péter bíboros, prímás elmélkedése

Húsvét V. hetének szerdája az idén május 13-ra esik, ez pedig a Fatimai Szűzanya ünnepe, az első fatimai jelenés évfordulója, amelyre 1917. május 13-án került sor. A három látnok gyermek, akiket annak idején sokan nem vettek komolyan, eleinte még őrizetbe is vették őket – később pedig komoly eljárásokat indítottak, és tilalmakat vezettek be a zarándokok ellen, akik összejöttek imádkozni –, szóval a három gyerek most már értünk könyörög és közbenjárónk lehet. Közülük kettő, Ferenc és Jácinta igen hamar meghalt, és ez szorosan köti a személyüket a mai helyzethez, hiszen ők is egy járványnak, ha tetszik egy pandémiának estek áldozatul, ez pedig a spanyolnátha járvány volt. 1919-20-ban haltak meg nagyon fiatal korban, de a Szűzanya Lúciát, a harmadik gyereket különleges kegyelemben részesítette, ő viszont nagyon hosszú életű volt.

A fatimai üzenet, a több jelenésből kirajzolódó üzenet tiszta és egyszerű: bűnbánatot kell tartani, imádkozni kell a rózsafüzért. Miért? Mert a kor emberisége nagyon sok bűnnel és hibával terhelt, terheli a világot, és Isten irgalmát kell kérnünk, hogy a saját bűneink ne szakadjanak a fejünkre. Ebben az összefüggésben áll az engesztelés gondolata, ezért indult meg az engesztelő imádságoknak a közösségi szokása is sok helyen a világon. Magyarországon is az elsőszombati engesztelés során gondolunk mindig a Fatimai Szűzanya jelenéseinek a csodájára.

Már az 1930-as években a portugál püspöki kar felajánlotta az országot a Szűzanya Szent Szívének. Az idén a járvány idején ezt a felajánlást a Jézus Szívének tett igencsak korai felajánlással együtt most Spanyolország és Portugália püspökei nevében megújították. Ehhez kapcsolódtak a magyar és a lengyel püspökök is megújítva ország-felajánlásunkat Jézus Szívének és a Boldogságos Szűz Mária Szívének.

Mária Szívének kultusza az Ő anyai szeretetére utal, arra, hogy a gyöngéd anyai szeretet legjobban kifejezi azt az érzést, amivel Isten is fordul az emberiség felé: egy olyan szeretettel, amely képes a megbocsátásra, de azt akarja, hogy javuljunk, hogy fejlődjünk, hogy túléljük a megpróbáltatásokat, és Neki kedves módon alakítsuk tovább a közös jövőnket.

Fatima üzenete ma is aktuális. Különösen is kérjük a Fatimai Szűzanya közbenjárását hazánkért, népünkért, Egyházunkért, hiszen nagy szükségünk van erre, és szükségünk van a bűnbánatra, szükségünk van arra, hogy viszonylag egyszerű, de szívünk teljes odaadását kívánó cselekedetekkel is kifejezzük ezt. Ennek a legbiztosabb útja a rózsafüzér imádkozása, hiszen a rózsafüzérrel, ahogy II. János Pál pápa is tanít minket, az üdvösség történetének nagy titkait elmélkedjük végig (vö. Rosarium Virginis Mariæ apostoli levél, 13.). Az Üdvözlégy Mária szavaival, a Szűzanyát köszöntve az egész üdvösség történetére gondolunk, felelevenítjük Istennek azt a művét, amelyet az emberiség iránti szeretetből végbevitt és végbevisz ma is, napjainkban.

A járványra visszatérve, járványban halt meg a két látnok gyerek, és mégis ma a szentek között tiszteljük őket. A Gondviselés nekik kevés évet szánt, de az a kevés esztendő mégis egy teljesség volt, és egy ajándék az egész Egyház számára. Nem tudjuk, hogy nekünk mennyi időt és mennyi lehetőséget szán a Gondviselés, de amennyi időt kaptunk, amennyi lehetőséget kaptunk, azt használjuk ki arra, hogy tanúságot tegyünk a hitünkről, és másokat is hívjunk arra az útra, ami Krisztus felé és az örök boldogság felé vezet.

Hallgassa meg a homíliát az alábbi linken:


Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

Eseménynaptár

szeptember 6. szerda

további események megtekintése »

Esztergom - Budapest Magazin

Esztergom-Budapest 2020/1. szám
Esztergom-Budapest 2019/4. szám

Összes magazin

Új Ember bolt