Napi homília – 2020. május 11.

Húsvét 5. hetében hétfő az idén május 11-ére esik, ez pedig Boldog Salkaházi Sára emléknapja, hiszen május 11-én született 1899-ben Kassán. Salkaházi Sára életében a mindennapok eseményeiből és helyzeteiből rajzolódik ki a nagyszerű életszentségnek a képe, tehát az apró helyzetekből valami nagyszerű. Magának a vértanúság napjának a történése is megrendítően tükrözi ezt a feszültséget: a banális, hétköznapi helyzetek egyszerűségét és benne Isten akaratának, Isten tervének, és a teljes emberi odaadásnak a nagyságát.

Hogy is volt akkor 1944. december 27-én azon a hideg téli napon? Reggel együtt imádkoztak a szociális testvérek a Bokréta utcai házban, és Sára testvér vezette az elmélkedést. A központi gondolat pedig a vértanúság volt, és aztán azt kérte Istentől, hogy különös kegyelmét adja a mai napra, arra a napra, amely az ő életének, a földi életének az utolsó napja volt. Délelőtt programjai voltak: elment meglátogatni egy lakásban élő dolgozó lányokat, aztán még valakit, akiről nem tudjuk pontosan, hogy ki lehetett, de a feljegyzései alapján biztos hogy programja volt. Kora délután érkezett vissza a Bokréta utcai házba. A ház előtt, a bejáratnál már ott állt a nyilas őr, ő azonban, mint aki hazamegy, bement az őr mellett, aki nem szólt semmit, természetesen beengedte. De már a lépcsőfordulóban a házon belül megállították a nyilasok, elkezdték kérdezni, de azért azt még megengedték neki, hogy bemenjen a kápolnába, megengedték neki még azt is, hogy a konyhában megebédeljen, sőt a többiekkel együtt az óvóhelyen még rózsafüzért is imádkozott. Csak amikor ezután már indulni kellett, akkor rángatták ki őt a kápolnából, hogy ő is velük jöjjön, és mentek a nyilas központba, ahol nem tudjuk pontosan, hogy mi zajlott, hogy kihallgatták-e őket. Az azonban bizonyos, hogy amikor beköszöntött az este, amikor besötétedett, akkor kivitték őket a védenceivel együtt a Duna partra, és agyonlőtték. Tudjuk azt is, hogy hatalmas keresztvetéssel mintegy megáldotta azokat is, akik fegyvert emeltek rá.

Ebben a történetsorban a hétköznapi és egyszerű helyzetek, amelyekre a mindennapi ember azt mondja, hogy miért is kellett neki bemenni a házba, amikor látta, hogy ott áll már előtte az őr, vagy egyáltalán miért indult hazafelé azon a délelőttön? Szóval a helyzetek aprósága és az a nagyszerű önfelajánlás – amit Sára testvér korábban tett, hogy egész életét akár a vértanúság Krisztusnak ajánlja Krisztus iránti szeretetből –, ez a két dolog összetalálkozik, és összetalálkozik az a különleges egység is, amit az Isten és az emberszeretet jelent. Mert a vértanúság és a segítő embertársi szeretet szorosan összetartoznak: azzal tudjuk megmutatni Isten iránti szeretetünket, ha szeretjük embertársainkat. Ezt adta nekünk Jézus útravaló gyanánt, azt mondta: „amit egynek tesztek a legkisebbek közül, nekem teszitek” (vö. Mt 25,40). Itt pedig emberek életének a megmentéséről volt szó. Ha Sára testvér a saját élete kockáztatásával is mentette a mások életét, ezzel már mindent odaadott Jézusnak. Ennek a pecsétje, ennek az ünnepélyes megkoronázása volt az a szürke és szomorú téli délután, amikor tényleges vértanúhalált is halt Krisztus iránti szeretetből és egyben annak bizonyságaként, hogy Krisztust az emberekkel együtt, az emberekben lehet igazán szeretni.

Kérjük közbenjárását, mert erre a tudatos, a teljes odaadásig menő Isten szeretetre és egymás szeretetére ma is nagyon, de nagyon nagy szükségünk van, emellett ma is bátran tanúságot kell tennünk!

Hallgassa meg a homíliát az alábbi linken: