2020. április 9. csütörtök

Nagyheti és húsvéti szertartások az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében (2020)

ÉLŐ: Az egyházmegye Facebook oldalán https://www.facebook.com/egombp/ és az EWTN/BonumTV televíziós csatornán!

A nagyhét a nagyböjt utolsó hete, virágvasárnappal kezdődik és nagyszombattal ér véget. Az egyhetes időszakban számos különleges liturgikus esemény és hagyomány szolgálja a felkészülést a feltámadás misztériumának megünneplésére.

A koronavírus-járványra való tekintettel hazánkban is veszélyhelyzet lépett érvénybe. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése nyomán a nyilvános liturgiák március 22-étől elmaradnak, így a nagyheti szertartások is hívek nélkül, csak a papság és szűk körű asszisztencia részvételével lesznek megtartva. A hívek a különböző online, televíziós és rádiós közvetítéseken keresztül kapcsolódhatnak be a szertartásokba. A közvetítések rendjéről alább tájékoztatunk, remélve hogy a szertartásokból a hívek megerősítést, vigasztalást és bátorítást nyernek.

A nagyhét kezdetén, virágvasárnap (idén április 5-én) a liturgiában az egyház azt fejezi ki, hogy Jézus dicsőséges jeruzsálemi bevonulása a kezdete annak az eseménysornak, amely szenvedésével és halálával folytatódik, majd az emberiséget megváltó és örök életre vezető feltámadással ér véget. A budapesti Szent István-bazilika Szűz Mária-kápolnájában április 5-én 10.00 órakor kezdődik a szertartás, amelyet Snell György segédpüspök, a főtemplom plébánosa vezet. A szentmise elején a pálma- és barkaágak felidézik Jézus bevonulását Jeruzsálembe, majd az evangélium Jézus szenvedéstörténetét eleveníti fel. A szentmisét a Magyar Katolikus Rádió, a Kossuth Rádió és az EWTN – Bonum TV is élőben közvetíti.

Nagycsütörtök az utolsó vacsora, Jézus elárultatásának és elfogatásának napja, a húsvéti szent háromnap első napja, az olajszentelés és az Oltáriszentség alapításának ünnepe. Hagyományosan ilyenkor szokták megtartani a krizmaszentelési misét, ekkor áldja meg az egyházmegye püspöke a liturgiában használt szent olajokat: a keresztelendők, a betegek olaját és a krizmát. A kialakult járványügyi helyzetre tekintettel április 9-én Erdő Péter bíboros  (közzétételi idő szerda 18 óra) vidóüzenetben fordul papjaihoz és a kedves hívekhez, a főpásztor szavait az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Facebook oldalán és weboldalán, továbbá az EWTN – Bonum TV-n is lehet majd követni. (A krizmaszentelési mise egy későbbi időpontban lesz megtartva.) Ugyanezen a napon, április 9-én este 18.00 órakor kezdődik a Szent István-bazilikában az ünnepi szentmise, amelyen a Glória hangjaira egyszerre szólalnak meg a harangok, a csengők és az orgona, hogy azután szombat estig elnémuljanak. A nagycsütörtöki szertartásba, melyet szintén Erdő Péter bíboros mutat be, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Facebook oldalán, továbbá az EWTN – Bonum TV-n is be lehet majd kapcsolódni.

Nagypéntek az Úr szenvedésének napja. Április 10-én reggel 9.00-tól keresztúti ájtatosságot végez Mohos Gábor segédpüspök a Szent István-bazilikában. Délután 15.00 órakor Snell György segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosának vezetésével a főtemplom Szűz Mária-kápolnájából kezdődik a nagypénteki szertartás. Mindkét alkalmat az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Facebook oldalán, továbbá az EWTN – Bonum TV-n is lehet majd követni.

Nagyszombaton az egyház Krisztus sírja előtt várakozik. A nap estéjén az éjfél előtt végzett vigília keretén belül az egész egyház együtt ünnepli Krisztus feltámadását. Legnagyobb ünnepünkön Erdő Péter bíboros mutat be szentmisét a Szent István-bazilika Szűz Mária-kápolnájában 18 órai kezdettel. A kedves hívek az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Facebook oldalán, továbbá az EWTN – Bonum TV-n is követhetik a szertartást.

Húsvétvasárnap a feltámadás vasárnapja, az egyházi év legnagyobb ünnepe. Az ünnepi mise a föltámadt Krisztust ünnepli, akié a hatalom és dicsőség mindörökké, bennünket pedig arra int, hogy a világosság gyermekeiként új életre kelve az odafönt valókat keressük. A Szent István-bazilikában húsvétvasárnap 11.00 órakor mutat be ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás. A szertartást a Duna Televízió élőben közvetíti.

 

ÉLŐ: Az egyházmegye Facebook oldalán https://www.facebook.com/egombp/ és az EWTN/BonumTV televíziós csatornán!

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt