2021. április 16. péntek

Kiderült, mit rejt a 166 éves időkapszula, amit az esztergomi Bazilika keresztjében találtak

Az egykori hercegprímás levelét is megtalálták a hengerben.

Kinyitották azt a 166 éves időkapszulát, amit az esztergomi Bazilika száz méter magasban lévő keresztjéből emeltek ki januárban – számolt be a Kemma.hu.

A háborús sérülést is szenvedett henger tartalmát csütörtökön mutatták be a régészek. A második világháborúban a frontvonalba kerülő székesegyház több találatot is kapott, egy repesz hasította fel a kapszulát.

Kontsek Ildikó, a Keresztény Múzeum igazgatója elmondta, az időkapszula tartalmát egy időszaki kiállításon szeretnék bemutatni a közönségnek.

A bazilika csúcskeresztjében 1855. augusztus 19-én helyeztek el időkapszulát, a hengerben a csúcskereszt tíz évvel korábbi felhelyezéséről szóló – az akkori hercegprímás által írt – pergamen emlékirat és a főegyházmegyei névtár díszkiadása volt.

A bazilikában a felújítás során új időkapszulát helyeznek majd el.

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt