2018. március 14. szerda

Ismét keresztet állít a Szentimrevárosi Egyesület

Nagypénteken ismét keresztállítás részesei lehetünk a Szárliget mellett magasodó Zuppa-tetőn.

Nem új keresztről van szó, hanem az elöregedett és tönkrement jelkép helyett, ugyanazon a helyen, újonnan készített fakereszt kerül felállításra. Erre az ünnepre már készülnek a település lakói.

A kereszt, mint szimbólum, nemcsak a keresztény-keresztyén hit jelképe, hanem sok európai ember számára kultúrát is közvetít.

A XVIII. század végén terjedt el az a szokás, hogy az Alpok és a Német-középhegység jelentősebb csúcsain kereszteket állítottak fel. Ekkor már nem tekintették a hegyeket démonok és szellemek mentsvárának és lakhelyének, és a csúcsok egyre nagyobb vonzerőt jelentettek a kirándulók, a turizmus számára.

Európa tájain ezrével láthatunk erre példákat. Hazánkban ez a szokás kevésbé honosodott meg, de találkozhatunk már itthoni példákkal is. A legnagyobb, hegytetőn álló fakereszt Magyarországon a Somló-hegyen lévő Szent István emlékmű mellett látható.
A Szentimrevárosi Egyesület tevékenységének köszönhetően jelenleg hét fakereszt magasodik különböző hegységeinkben, a Vértestől a Bükkig. A keresztek sorrendben 5 magyar szent, Nagyboldogasszony, illetve a "Magyar Vértanúk" nevet viselik, ezzel is jelezve, hogy voltak komoly, elkötelezett őseink, akik Isten hívó szavára igent tudtak mondani és példamutató életet tudtak élni a kor nehézségei ellenére.

Az egyesület 1996-ban állította első keresztjét, majd minden évben követte egy további. A Magyar Vértanúk keresztje a 384 m magas Zuppa-tetőn hirdeti jelképesen a hitünket. A mostani helyreállítás során 4 méter magas, vörösfenyőből készült kereszt kerül a csúcsra. A felállításra déli 12 órakor kerül sor, amelyre a szervezők szeretettel várják az érdeklődőket!

***
Két évvel ezelőtt ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a Szentimrevárosi Egyesület, a XI. kerület, Újbuda legnagyobb civil szervezete. 2016. április 2-án, hálaadó szentmisét követően került sor a Szentimrevárosi Egyesület (SZIE) évfordulós ünnepségére.

Az egyesület létrejötte a rendszerváltozás idejére tehető. Ekkor lehetőség nyílt civil önszerveződési csoportok számára, hogy egyesületi keretek között folytassák tevékenységüket. Így Kállay Emil piarista atya, és számos lelkes kerületi magánszemély kezdeményezésére megalakult a Szentimrevárosi Egyesület, amely azóta is jelentős szerepet játszik a XI. kerület életében.

Az önmeghatározás szerint keresztény értékeket elfogadó polgári egyesület célja, hogy tagsága számára keretet biztosítson a különféle közösségi tevékenységek adta örömteli együttlétnek, az egymásra való odafigyelés pedig erősítse a tagok elköteleződését a közösség önkéntes szolgálatára. Tevékenységük átfogja a korosztályokat, élethelyzeteket. Az egyesület különböző szakosztályaiban lehetőség adódik egy-egy tevékenység közös gyakorlására. Így többek között van Családos szakosztály a kisgyermekeseknek, Zöldkör a környezetvédelemben aktívabbaknak, a Guriga csoport pedig a fogyatékkal élő embereknek nyújt segítséget, szervez programokat. Ezeken túl a kirándulni szeretők, vagy a képzőművészettel foglalkozók is megtalálhatják a számukra örömet adó elfoglaltságukat.

Az egyesület Újbuda kulturális életében is jelentős szerepet játszik. Rendszeresek a zenei programok, kiállítások, helytörténeti vetélkedők. A minden évben megrendezésre kerülő Szellemi-lelki hétvégéken (ezt társegyesültetekkel közösen szervezik), mind a helyi, mind a tágabb társadalmat érintő kérdések, konferencia jellegű előadássorozat keretében kerülnek bemutatásra, nagynevű előadók közreműködésével. Jelentős eseménye a sok fiatalt vonzó, őszi SzIE bál is, mely minden évben tartalmas szórakozást nyújt a kikapcsolódni vágyóknak. Részletes tájékoztatás az egyesületről, és a következő időszak programjairól (melyek általában szabadon látogathatók) a www.szie.org.hu weboldalon.

Újbuda-EB

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt