2022. október 9. vasárnap

Időt kell szakítani az imádságra

„Elkészült a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt templomunk külső felújítása és az új plébánia építése” – adta hírül nagy örömmel Szabó Sándor plébános abban a meghívóban, amelyben – az október 9-i – hálaadásra invitálta a híveket. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros volt.

A megújulásnak látványos jelei láthatók a templom és a parókia épületében – jelentette ki Erdő Péter bíboros a Rákospalotai Magyarok Nagyasszonya-templomban, miután az egyházközség nevében köszöntötték a Főpásztort, aki reményét fejezte ki, hogy a hívő közösség is képes lesz a megújulásra.

A bíboros szentbeszédében arról beszélt, hogy milyen fontos Krisztusra tekintünk!

Ám ehhez nem elég sodródni, nem elég a tömegtájékoztatás és a közösségi média, hanem időt kell szakítani az imádságra és arra, hogy az ember elgondolkozzon a sorsán.

A Főpásztor figyelmeztetett: hívő közösségként nem hagyatkozhatunk pusztán egyéni elgondolkodásra vagy imára. Szükség van arra, hogy részt vegyünk a liturgián és a történelmi útkeresés Isten színe előtt zajló imádságos eseményein. „Ilyen volt az Eucharisztikus Kongresszus, vagy ilyen volt például tegnap este a budai várnegyedben tartott imádságos körmenetünk a békéért. Aki azon részt vett, megérezhette Isten gondolatát és tervét a nép és a közösségek számára. De elég meghallanunk a déli harangszót és legalább, amikor tehetjük, elmondani közben az Úr angyalát, mert ez is erősíti bizalmunkat a veszedelemtől és pusztulástól megmentő isteni gondviselésben.”

Erdő Péter bíboros felidézte a nándorfehérvári csatát, amikor szinte reménytelen helyzetben mentette meg Isten népünket, majd hozzátette, hogy arra viszont nincs garancia, hogy a magyar népnek a történelem végéig fenn kell maradnia.

De már többször volt olyan helyzet, amikor emberi számítás szerint teljesen el kellett volna pusztulnunk, például a tatárjárás után vagy a török időkben. A megmaradásban annak idején a kortársak Szűz Mária rendkívüli segítségét fedezték fel. Egyéni életünkben és népünk sorsában azonban, nem is a bajoktól való teljes mentesség a döntő, hanem hogy hűségesen, tisztán, betöltsük azt a hivatást, amit Isten számunkra kijelölt” – jelentette ki a Főpásztor.

A szentmisét követően került sor az új plébánia épületének megáldására, majd agapéra hívták a vendégeket és a közösséget.

Erdő Péter bíboros homíliája teljes terjedelmében az alábbiakban olvasható:

Krisztusban Kedves Testvérek!

Magyarok Nagyasszonya ünnepén az Evangélium az angyali üdvözletről szól. Az angyal így köszönti Máriát: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled!” Ezekben a szavakban már ott rejlik a titok, hogy Szűz Mária az áteredő bűn terhétől szabadon, a megszentelő kegyelem állapotában fogantatott. Rólunk, magunkról pedig örömmel valljuk, hogy a keresztségben megszabadultunk az áteredő bűntől. Ha pedig később keresztelkedtünk, megtisztultunk minden személyes bűnünktől is. A mai napon nem magáról a Szeplőtelen Fogantatás titkáról elmélkedünk, hanem azt kérdezzük, hogy milyen kegyelmi ajándékot kaptunk mi a keresztségben, miben lehet példaképünk és segítőnk a Boldogságos Szűz Mária.

Mert ha ő olyan mélységesen különbözött a megváltott és megkeresztelt emberektől, nem veszítjük-e el a kedvünket, nem mondjuk-e azt, hogy neki könnyű volt, mi viszont kísértések között, homályos értelemmel, rosszra hajló akarattal élünk. Hiszen igaz, hogy a keresztség megszabadít az áteredő bűntől, de annak következményei mégis csak bennünk maradnak, és ezt tapasztaljuk napról napra. Még Szent Pál is, aki Krisztus apostola volt, azt mondja: „…más törvényt érzek tagjaimban, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének foglyává tesz, amely tagjaimban van.” (Róm 7,23) Mivel Szűz Mária esetében nem csupán arról van szó, hogy a megszentelő kegyelem állapotát elnyerte, hanem arról is, hogy eleve mentes volt az áteredő bűntől, ezért őt aligha terhelték annak következményei.

A mi helyzetünk azonban különböző, mert a bűnösség állapotától a keresztség ugyan megszabadított minket, de a bűn következményeit, értelmünk homályát, akaratunk hajlandóságát a rosszra továbbra is hordozzuk nemzedékről nemzedékre.

És ezt látjuk egyéni életünkben és sorsunkban, de látjuk a népek és az emberiség történetében is. Mintha a háborúk, a torzsalkodás, az önzés, az igazságtalanság csapdái újra meg újra kísérnék utunkat ebben a világban. A Szűz Anya kegyelmi teljességéhez tehát semmiben sem hasonlíthatunk?

Ellenkezőleg! János evangéliumának elején azt olvassuk, hogy láttuk őt, telve kegyelemmel és igazsággal… és teljességéből mindnyájan merítettünk. (Jn 1,14.16) Akik megkeresztelkedtünk, nem csak a bűntől szabadultunk meg, hanem megvilágosodtunk, Krisztus fényében jobban felismerhetjük az igazságot és ugyanakkor képessé válunk arra, hogy jó cselekedetek révén gazdag gyümölcsöt teremjünk (vö. Jn 15,16).

Tehát különleges segítséget is kapunk Krisztustól, hiszen a keresztség révén az Ő testének tagjaivá váltunk. Valamiképpen tehát vonzásként, jó ötletek soraként, az igazság tisztább meglátásának formájában, a helyes cselekvés útjának megtalálásában különleges segítséget is kapunk. Lehet, hogy küszködünk az értelem homályával és a sebzett természetből fakadó kísértésekkel, de a Krisztushoz tartozás egyben csodálatos erőforrás is számunkra. (vö. STh. III, q.69, a.5, obj.3)

És ebben az értelemben, ha másként is, ha kevésbé ragyogó ajándék formájában is, mégis csak különlegesen összetartozunk a Boldogságos Szűz Máriával.

De ahogyan Szűz Mária igent mondott Isten akaratára, ahogy Krisztusra tekintett, ahogy a kereszt fájáig követte őt, nekünk is ezt kell tenni. El kell fogadni a kegyelmet és együtt kell működni vele.

De hogyan lehet egy egész közösség méltó a keresztény névhez, vagy azonossághoz, hogyan mondhatjuk hittel azt, hogy Szűz Mária a mi Nagyasszonyunk, védelmezőnk és közbenjárónk? Legalább az egész magyar katolikus közösség, hogyan hallgathat az Isten akarata szerinti jó sugallatokra, hogyan állhat ellen a sebzett természetünkből fakadó kísértéseknek, az önzésre, haragra, bosszúra, gyűlölködésre való hajlandóságnak? Csakis úgy, ha Krisztusra tekintünk!

Ehhez pedig nem elég sodródnunk, nem elég a tömegtájékoztatás és a közösségi média, hanem időt kell szakítani az imádságra és arra, hogy elgondolkozzunk sorsunkon.

De hívő közösségként nem hagyatkozhatunk pusztán egyéni elgondolkodásra vagy imára. Szükség van arra, hogy részt vegyünk a liturgián és a történelmi útkeresés Isten színe előtt zajló imádságos eseményein. Ilyen volt az Eucharisztikus Kongresszus, vagy ilyen volt például tegnap este a budai várnegyedben tartott imádságos körmenetünk a békéért. Aki azon részt vett, megérezhette Isten gondolatát és tervét a nép és a közösségek számára. De elég meghallanunk a déli harangszót és legalább, amikor tehetjük, elmondani közben az Úr angyalát, mert ez is erősíti bizalmunkat a veszedelemtől és pusztulástól megmentő isteni gondviselésben.

Ahogy Nándorfehérvárnál, szinte reménytelen helyzetben mentette meg Isten népünket, úgy kérjük a békét és a megmaradás kegyelmét ma is nemzetünk és a többi népek számára.

Ezek szerint a magyar népnek fenn kell maradnia a történelem végéig? Erre nincs garancia. De már többször volt olyan helyzet, amikor emberi számítás szerint teljesen el kellett volna pusztulnunk, például a tatárjárás után vagy a török időkben. A megmaradásban annak idején a kortársak Szűz Mária rendkívüli segítségét fedezték fel.

Egyéni életünkben és népünk sorsában azonban, nem is a bajoktól való teljes mentesség a döntő, hanem hogy hűségesen, tisztán, betöltsük azt a hivatást, amit Isten számunkra kijelölt.

Mostani korunk derűs eseményei közé tartozik, hogy lehetőséget kaptunk számos templom megújítására. Hálásak vagyunk érte a gondviselésnek, hálásak mindazoknak, akik döntéseikkel, munkájukkal, imáikkal ennek a templomnak a megújulását segítették. Legyen ez a szép plébániatemplom is eleven hívő közösség otthona, jelezze a világ felé Isten gondviselő szeretetét és a Magyarok Nagyasszonyának védő közbenjárását! Ámen.