2025. február 3. hétfő
Erdő Péter bíboros, prímás avatja boldoggá Bódi Mária Magdolnát
Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásáról tartottak sajtótájékoztatót február 3-án Veszprémben. Az eseményen részt vett Udvardy György veszprémi érsek, Porga Gyula, a város polgármestere, valamint Kulcsár Dávid, a Szent Mihály-főszékesegyház káplánja.
A sajtótájékoztató kezdetén levetítették a Bódi Mária Magdolna életpéldájáról szóló, most készülő, nyolcepizódos animációs kisfilmsorozat első részét, majd Kulcsár Dávid káplán a boldoggá avatandó életéről, hitbeli elkötelezettségéről beszélt.
Felidézte Bódi Mária Magdolna 1945. március 23-án bekövetkezett vértanúhalálát, és kitért arra, hogy Mindszenty József bíboros már igen rövid időn belül – éppen nyolcvan évvel ezelőtt – elindította a boldoggá avatás egyházmegyei szakaszát. Ebben Temesi József és Oross István is fontos szerepet játszott, ők lelkipásztorként személyesen ismerték Magdit. A kommunista diktatúra idején nem lehetett beszélni róla, az eljárás csak a rendszerváltás után folytatódhatott Márfi Gyula veszprémi érsek irányításával. Ezt a munkát vette át Udvardy György érsek. Ferenc pápa 2024. május 23-án hirdette ki a boldoggá avatás dekrétumát.
Udvardy György érsek kiemelte, Bódi Mária Magdolna élete és vértanúsága különösen fontos üzenetet hordoz ma is. A főpásztor szerint az is érdekes körülmény, hogy Carlo Acutist ugyanazon a hétvégén avatják majd szentté.
A boldoggá avatás hivatalos mottója így hangzik: „Ígérem, hogy a földbe hullott mag bőséges termést hoz.”
Az érsek rámutatott, nagy ajándékként tekint arra, hogy a boldoggá avatásra szinte éppen nyolcvan évvel azután kerül sor, hogy Mindszenty József veszprémi püspökként megérkezett székvárosába, Veszprémbe. Az is örömre ad okot, hogy az eseményt a szentévben tarthatják meg.
A Szentatya, Peña Parra érsek útján, Erdő Péter bíborost bízta meg, hogy idén április 26-án Veszprémben Isten szolgálója Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását hivatalosan kihirdesse az ünnepi liturgia keretében.
Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek Magyarországon pápai megbízottként legutóbb 2006-ban végzett boldoggá avatást, amikor Salkaházi Sára vértanút a boldogok sorába emelte.
A boldoggá avatásra tíz–tizenkétezer zarándokot várnak. Az ünnepre hívják a római dikasztériumi képviselőket, az apostoli nunciust, Cristiana Marinelli posztulátort, a határon inneni és túli püspököket, a társegyházak vezetőit, a szomszédos országok egyházi és világi képviselőit, a társadalmi és a kulturális élet szereplőit, a szerzetesközösségek tagjait, valamint azon települések képviselőit is, amelyek nagy szerepet játszottak a vértanú életében. Természetesen Bódi Mária Magdolna rokonait is hívják az eseményre.
A boldoggá avatásra a Veszprém Aréna Sport- és Rendezvénycsarnok parkolójában kerül sor. Az előző napon, pénteken este és éjszaka imádságos programokon vehetnek részt a fiatalok a komplexumban.
FOrrás: Magyar Kurir
Keresés
Az oldalon
Főegyházmegyei papok
Plébánia keresése
A főegyházmegye intézményei
Katolikus hitéleti információk





