2022. október 26. szerda

Erdő Péter bíboros: Nem csupán a tantárgyakban kell eligazodnunk, hanem az életben is

Kettős jubileumot ünnepel az idei évben a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium, hiszen az intézmény 335 éves múltra tekint vissza, valamint a rendszerváltozás utáni újraalapítás óta is eltelt már 25 év.

A jubileum méltó megünneplésének alkalmából hálaadó szentmisét tartottak október 26-án a budapesti Szent Anna-templomban, a főcelebráns Erdő Péter bíboros, prímás volt. A Főpásztor homíliájában Jézust mint tanítót – akit az Evangéliumban sokszor neveznek Mesternek – mutatta be a gimnázium tanulói számára.

Kiemelte, hogy

Jézus mint tanítómester lép elénk. Amikor Isten megtestesül, emberré lesz és szól hozzánk, akkor különösen szívesen vállalja azt a szerepet, hogy ő igenis tanár, igenis tanító lesz. Később is, amikor a főtanács előtt vádolják, maga Krisztus hozza fel, hogy nyilvánosan tanított a templomban, tehát a tanítása és személye, az isteni küldetésének egy fontos része.

A bíboros aláhúzta, hogy Jézus azt igazságot akarja átadni nekünk, és azt az utat mutatja meg, mit kell hinnünk és cselekednünk, hogy boldogok legyünk. „Ma is mindenki, aki felelősséggel tanít, legyen az szülő vagy hivatásos pedagógus, elsősorban azt kell átadnia a diákoknak, hogyan léphetnek a boldogság útjára.”

 

 

A Főpásztor felhívta a figyelmet a tanulásra, beleértve a hittanórák fontosságára is. Úgy fogalmazott: Lehet, hogy nem minden tantárgy a legszórakoztatóbb, és néhányan értetlenkedve teszik fel a kérdést, hogy „miért tanítják ezeket nekünk, miért akarják, hogy a mi generációnk ezeket átvegye, mit kezdünk mindezzel?” Ám kiderül, hogy olyan kérdések merülnek fel, amelyeket nekünk kell valahogyan megoldani. Ez pedig már hozza magával a kreativitást, az ismeretek továbbadását, és megmutatkozik az egység, amely különös hivatása a katolikus iskoláknak. A bíboros szerint nem csupán a tantárgyakban kell eligazodnunk, hanem az életben is.

 

Az a fontos, hogy Isten színe előtt az egész emberi élet hivatásának a keretében lássuk mindazt, amit tanulunk, mindazt, amit megkapunk a képzésünk során. Adja Isten, hogy sokakat megszólítson az iskola szellemisége, akár úgy, hogy valóban hívő szakemberekké, családanyákká, családapákká váljanak, de akár úgy is, hogy meghallják néhányan a papi hivatásnak a szavát.

Hálát adunk azokért, akik ebből az iskolából kerültek ki az utóbbi 25 év során, és elvállalták, hogy a papi hivatásra jelentkeznek. Adja Isten, hogy így együtt teljes közösségként tudjuk hivatásunkat teljesíteni és közelebb kerüljünk a boldogsághoz, hiszen Isten erre teremtett minket” – zárta homíliáját Erdő Péter bíboros.

 

 

A szentmise után Csernák Szilvia, az Egyetemi Katolikus Gimnázium tanulója vehette át a Serédi Jusztiniánról elnevezett díjat. Az elismerést azok kaphatják meg, akik a főegyházmegye legjobb eredményét érik el kompetenciamérésen.

 

 

A Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumot Széchényi György esztergomi érsek alapította 1687-ben. A színvonalas oktatás akkoriban a mai budavári Hilton szálloda helyén álló épületben folyt. A jeles intézmény több híres diákkal büszkélkedhet: például Semmelweis Ignác, gróf Andrássy Gyula és Kállay Miklós, de ebben az iskolában tanult és nevelkedett két aradi vértanú is, Nagysándor József és Török Ignác.

A gimnázium jelenlegi székhelyét egykori diákjának, báró Eötvös Józsefnek köszönheti, aki kultuszminisztersége alatt érte el, hogy az iskola 1876-ban a mai, impozáns épületébe költözhetett. A világháború után, 1949-ben az államosítás vetett véget a katolikus intézmény működésének. A rendszerváltás után azonban újraindulhatott az egyházi oktatás, így 1997-ben Paskai László bíboros újraalapította a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumot.

 

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóiroda – Zsuffa Tünde

Fotó: Lambert Attila/Magyar Kurír

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt