2022. szeptember 18. vasárnap

Erdő Péter bíboros: A mostani közös ünneplésben átéltünk valamit az igazi örömből

Az ország minden egyházmegyéjéből és a határon túlról is érkeztek fiatalok – háromezernél is többen – a budapesti BOK-csarnokban megrendezett Forráspontra. A szombati imaest mottója ez volt: „Örömre hívtál”. Ennek jegyében lehettek résztvevői a fiatalok zenés dicsőítésnek, a szentségimádásnak, hallgathatták meg a tanúságtételeket és vehettek részt a szentmisén, amelyet Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be.

15-30 év közötti fiatalok ezrei adták át magukat az imádságnak és az örömnek a BOK-csarnokban megrendezett Forrásponton szombaton. A Forráspont Band & 4Akkord Show Kórus zenés dicsőítése után Ivicsics Borbála, László Attila és Humayer Dávid tettek tanúságot hitükről. A boldoggá avatott fiatalról, Carlo Acutisról szóló kisfilm vetítése után Fábry Kornél atya tanítása következett, majd szentségimádás Palánki Ferenc püspök vezetésével, közben gyónási lehetőséggel: mintegy hetven atya gyóntatta a fiatalokat.

A Forráspont szentmiséjét Erdő Péter bíboros, prímás mutatta be Mohos Gábor segédpüspök, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Fábry Kornél atya és más egyházmegyék papjainak koncelebrálásával.

 

 

Erdő Péter bíboros homíliája az alábbiakban teljes terjedelmében olvasható:

Krisztusban Kedves Testvérek!

A mai evangéliumban érezzük a feszültséget a kegyelem és az emberi cselekvés között, az Isten által ajándékozott ország vagy üdvösség nagy értéke és a mi mindennapi életünk teljesítményei között. Jézusnak ezt a mostani példabeszédét nem egyes részleteinek jelentése vagy utalásai után kutatva, hanem egyetlen központi gondolatát vizsgálva tudjuk megközelíteni.

Mert nem abban kell nyilván példát vennünk a hűtlen intézőről, hogy meghamisítja az okiratokat, vagy gazdája rovására engedményeket tesz a saját érdekében, hanem abban, hogy ez az ember időnyomás alatt van. Ennek az embernek kevés az ideje, mert tudja, hogy hamarosan elvész a pozíciója, és mi lesz a megélhetésével. Ebben a rövid időben még van egy kis lehetősége arra, hogy anyagi javakról rendelkezzék. Emberi kapcsolataiban tegyen valamit, és megpróbálja biztosítani magát a távolabbi jövőre.

 

 

Ilyen a mi helyzetünk is, ilyen minden embernek a helyzete. Mert ez a földi élet rövid, és nyomás alatt zajlik. Nyomás alatt, hiszen maghatároznak bennünket a körülmények, meghatároz az egészségi állapotunk, meghatároz az a korszak, amelyben élünk, szóval nagyon sok minden. És ennek az életnek, néhány évtized alatt mégiscsak vége szokott lenni. De ez az élet nem önmagáért van, mert nekünk kötelességünk, hogy arra gondoljunk, ami utána következik. Tehát gyorsan, sietve, a pillanatnak és a kezünkön átmenő értékeknek, helyzeteknek és anyagi javaknak a nagyon szenvedélyes megragadásával kell élni az életünket, hogy az utána valókat – ha tetszik – ne bebiztosítsuk, de kikönyörögjük a magunk számára Istentől. Mit is kérünk Tőle? Kérjük Tőle az irgalmat, kérjük Tőle azt, amit Jézus a Mennyek Országának nevez. És ebben az összefüggésben felelősek vagyunk azért, hogy hogyan bánunk az időnkkel. Mire fordítjuk a javainkat? Kinek adjuk? Észrevesszük-e, ha körülöttünk valaki emberi szükséget szenved? Anyagi támogatásban, jó szóban, fizikai segítségben akár, hiszen mindenkinek van, amit oda tud adni másoknak. Kinek a pénze, kinek az ideje, kinek a munkaereje, kinek a kedvessége, kinek a szenvedése, a betegsége, az öregségének a fájdalmai, amit fel tud ajánlani a többiekért. És mindannyiunknak, katolikus keresztényeknek lehetőségünk van arra, hogy a legértékesebbet is megszerezzük az életünkben, s a legértékesebbet is felajánljuk másokért. Ez a legértékesebb pedig maga az Eucharisztia, amelyben Jézus Krisztus áldozata újul meg. Ez az az áldozat, amely megszerezte az emberiség számára az örök üdvösség lehetőségét. Ez az az áldozat, amelyet az oltáron újít meg újra és újra a pap átváltoztató szava; és ez az az áldozat, amelynek eredményeképpen Krisztus testéből és véréből részesedhetünk.

 

 

Tudjuk, hogy a saját lelkiéletünknek, de sokszor még a kedélyállapotunknak és a testi életünknek is eledele és orvossága Krisztus teste és vére. De tudjuk azt is, hogy a szentmise kegyelmeit felajánlhatjuk magunkért és másokért. Felajánlhatjuk úgy, hogy magát a miséző papot kérjük meg, hogy indítsa fel külön a szándékot, mutassa be valakiért a szentmisét. De felajánlhatjuk úgy is, hogy mi magunk, a szentmise kegyelmeit, amelyekben részesedtünk, másokért való könyörgésre fordítjuk. Emlékszünk arra, hogy valamikor sokan papírra írták, hány szentmisén való részvételt ajánlottak fel másokért. Ezekből lelki-csokrot készítettek. Magam is nagyon megrendültem, amikor ilyenféle ajándékot kaptam valakitől. Egy szentkép és a hátán, hogy hány szentmisén való részvételt, hány szentáldozást ajánlottak fel az emberért. És igen, ez az a kincs, ez az az érték, a legnagyobb érték, ami a halálon túl is segít. Segít bennünket magunkat, hiszen az örök élet kenyeréről van szó, arról a kenyérről, amelyről Jézus azt mondta: „aki ebből a kenyérből eszik, az örökké él” (Jn 6,51). De segíthetünk vele másokat is, hiszen a szentmise kegyelmeit az elhunytakért is felajánlhatjuk. Tehát közösséget teremt az Eucharisztia áldozata azok között, akik jelen vannak, akik együtt ünneplik azt. Milyen gyönyörűen tanítja a II. Vatikáni Zsinat, hogy mindannyian cselekvő módon, ne csak nézőként, hanem cselekvő lelkesedéssel, szívvel-lélekkel vegyünk részt a szentmise ünneplésében. De közösségbe kapcsol bennünket a szentmise az egész Világegyházzal is, mindazokkal, akik bárhol a világon ünneplik, megújítják Jézus Krisztus áldozatát. És végül közösségbe kapcsol bennünket a szentmise az elhunytakkal is, akik még a szenvedés állapotában vannak, vagy a megdicsőült szentekkel, akiknek tiszteletére, akiknek közbenjárását is kérve a szentmisét az Egyház bemutatja

A mai Forráspontot az öröm jegyében ünnepeljük. Tudjuk és tavaly az Eucharisztikus Kongresszuson tanúságot is tettünk róla, hogy az Eucharisztia, a szentmise és az Oltáriszentség, istentiszteletünk és egész keresztény életünk csúcsa és forrása. És sokszor említettük azt is, hogy az Eucharisztia szó áldást, sőt hálaadást jelent. Azt a szavakban ki nem fejezhető örömet, ami akkor tölt el minket, mikor rádöbbenünk, hogy mivel is ajándékozott meg bennünket az Isten. A kereszténység üzenete, tartalma az Evangélium, vagyis Krisztus feltámadásának az örömhíre és az az ígéret, hogy minket is örök életre és boldogságra hív. Ez pedig már most a földön a legnagyobb öröm számunkra. Már az Ószövetség telve van azzal a felismeréssel, hogy Isten teremtő és üdvözítő műve túláradó örömet vált ki az emberből. Ez az öröm pedig sokkal nagyobb, mint amit a puszta földi javak vagy sikerek adhatnak. „Sokan mondják: »Ki mutat jót nekünk?« Ragyogtasd ránk jelként arcod fényességét, Uram! Több örömet öntöttél szívembe, mint amikor a búza és a bor bőven terem.” (Zsolt 4,7-8)

 

 

Ma különösen is nagy kísértés a pillanatnyi örömöket és sikereket hajszolni. Gyakran mondják azt, hogy valaki sikeres. Mintha bizonyos helyzetek társadalmi megbecsülése vagy presztízse önmagában a legfőbb örömforrás volna. Vagyis gyakran nem a jól végzett munka valóban értékes eredményére törekszünk, hanem csak a sikerre, a dicsőségre, az elismerésre, a tapsra, arra, hogy sokan lájkoljanak minket. Az agykutatók elég pontosan meg tudják határozni, hogy milyen központokat érnek azok az ingerek az agyunkban, amelyektől boldognak érezzük magunkat. Itt akár a drogok hatása is könnyen tetten érhető. Csakhogy az ember ennél sokkal nagyszerűbb lény. Személyes létünknek sokkal magasabb szintjei is vannak. Sőt azok is visszahatnak a mindennapi közérzetünkre. Mert az ember nem csupán szerveknek, kémiai működéseknek a halmaza, hanem csodálatos egész. Ha megtaláltuk az életünk igazi, örök perspektíváját, ha felfedeztük, hogy Isten szeretete alkotta és tartja fenn az egész világot, ha ebben az összefüggésben látjuk értelmesnek és értékesnek a magunk tetteit és szenvedéseit, akkor tényleg nagyobb a boldogságunk, mintha csupán a földi javak bőségében élnénk.

A mostani közös ünneplésben átéltünk valamit az igazi örömből. De ha visszatérünk a köznapi életbe, majdnem minden körülmény arra indít, hogy feledkezzünk meg Krisztusról és a végső célunkról. Ahhoz, hogy életünk rövid idejét a legjobban használjuk fel, újra és újra gondolnunk kell arra, hogy Jézus velünk van, hogy az Ő kedvéért akarunk tenni mindent. Ezért mondjunk gyakran egy egyszerű fohászt: „Jézusom, szeretlek!”, vagy: „Jézus Szentséges Szíve, bízom benned!”, vagy: „Istenem, hiszek benned, mert örökké igazmondó vagy! Istenem, remélek benned, mert végtelenül hű és irgalmas vagy! Istenem, szeretlek téged, mert végtelenül jó és szeretetre méltó vagy!” Ámen.

Képgaléria

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2022/4. szám
Esztergom-Budapest 2022/3. szám

Összes folyóirat

Eseménynaptár

szeptember 6. szerda

további események megtekintése »

 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

Partnereink:



Új Ember bolt