2023. szeptember 27. szerda
Erdő Péter áldotta meg a budafoki Don Bosco-óvodát
Szeptember 27-én került sor az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Iskola és Óvoda új budafoki épületének ünnepélyes átadására. A megnyitón részt vett Karsay Ferenc polgármester valamint Gyetván Gábor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága (EKIF) főigazgatója, valamint Csanády Gábor tervező. Erdő Péter bíboros, prímás áldotta meg a műemlék épületet, melyben négy csoportos óvoda működik, és 2023 szeptemberétől fogadja a kilencvenkét gyermeket.
A budafoki Szent Lipót templom mögött, két kastély szomszédságában áll a Don Bosco Katolikus Óvoda. Arculatát az intézmény hagyományai alakították: a rendalapító életszemléletét igyekszenek követni a „megelőző módszer” segítségével, amely elsősorban a személyes jelenlétet, a figyelem biztosítását jelenti. Rendkívül fontos a szülők együttműködése, a hasonló értékrend közvetítése, hiszen így jöhet létre valódi együttműködés a gyermeket otthon, illetve az óvodában nevelők között.
A közösségben dolgozó óvodapedagógusokat a hit köti össze, nevelésük alapját keresztény szemléletük, közös élményeik, ünnepeik és személyes példáik adják. A műemlék-épületet öt csoport számára alakították át, a szobák jól felszereltek, tágasak és világosak. Elkészült egy három játszótérrel rendelkező udvar is.
Aradi László, az intézmény igazgatója köszöntő szavai után Erdő Péter megáldotta a Don Bosco Katolikus Óvodát.
A Főpásztor örömét fejezte ki, hogy Magyarországon a szülők magatartása és bizalma mutatja, hogy milyen nagy igény van az egyházi intézményekre. „Adja Isten, hogy itt, Budafokon is megmutassuk, hogy valóban méltó ez az intézmény a bizalomra” – jegyezte meg a bíboros.
Keresés
Az oldalon
Főegyházmegyei papok
Plébánia keresése
A főegyházmegye intézményei
Katolikus hitéleti információk





