Elhunyt Gaál Endre

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a saját, a rokonok és a Főszékesegyházi Káptalan nevében is megrendült szívvel, de Isten akaratát készséges lélekkel elfogadva tudatja, hogy Dr. Gaál Endre protonotárius, kanonok, nagyprépost, teológiai tanár, az Esztergomi Érseki Papnevelő Intézet, majd a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola rektora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Karának dékánja életének 73., áldozópapságának 49. évében, 2018. szeptember 20-án az örökkévalóságba költözött.

Az elhunyt paptestvér lelki üdvéért Erdő Péter bíboros vezetésével szentmisét mutatnak be szeptember 27-én, csütörtökön 10 óra 30 perckor az esztergomi főszékesegyházban.

Ezt követően helyezik örök nyugalomra földi maradványait a bazilika altemplomában a feltámadás hitével és reményével.

* * *

A Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium (közkeletű nevén Franka) az alábbiak szerint emlékezik az elhunytra.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Gaál Endre ferences öregdiákunk (1964/H), rászoruló diákjaink és gimnáziumunk egyik patrónusa, támogatója, életének 73. évében, 2018. szeptember 20-án elhunyt. Osztályfőnöke gimnáziumunk egykori híres magyar tanára, Dr. Lukács István volt Hajdu Antal atya igazgatósága alatt.

Lelkipásztorként gondos, barátságos, szerető atyja volt a híveknek, hűséges szolgája egyházának. A jó Isten adjon adjon örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki. Nyugodjék békében!

Franka-lapunk 2016-ban megjelent karácsonyi számában interjút készítettünk az atyával. Ebből az interjúból idézünk egy rövid részletet:

„– Endre atya ferences diák volt, 1964-ben itt érettségizett Esztergomban. Az osztálytársai közül igen sokan választották a papi-szerzetesi hivatást középiskolai tanulmányaik végeztével. Hogyan teltek az akkori közös karácsonyok, és a gimnáziumban töltött évek mennyiben járultak hozzá a hivatása alakulásához?

– Még mielőtt hazamentünk volna a karácsonyi szünetre, közös megemlékezésen és ünneplésen vettünk részt. Gondolom, szerencsés természetem volt, mert azonnal ünnepi hangulatba tudott helyezni a fölépített színpad látványa vagy a számtalan karácsonyi ének. Ezek még itt az iskolában megteremtették számomra a légkört. Természetesen az otthoni ünneplés, amely sokkal szerényebb volt, kiegészítették egymást. Megmondom őszintén, nem emlékszem arra, hogy mi, diákok adtunk volna egymásnak ajándékot, de egyfelől annak is örültünk, hogy hazamehetünk, másrészt a közös karácsonyi énekek átjárták azokban a napokban az ember lelkét. Ami pedig a hivatásomat illeti: már kisgyermekként ministráltam, és mindig vonzott az oltár. A ferencesekhez is azért kerültem, mert kifejeztem abbéli szándékomat, hogy szeretnék pap lenni, és szegény család lévén az egyházmegye támogatta itteni tanulmányaimat. Egy biztos, Aladár atya volt a hittanárunk, és azzal, hogy odafigyelt a papságra készülőkre, és hogy havi rendszerességgel foglalkozott velünk, közvetve hozzájárult a hivatásom alakulásához. Ráadásul ekkoriban még itt működött a noviciátus, aminek köszönhetően kapcsolatot tudtunk tartani a rend növendék tagjaival, bizonyos ünnepekre meghívást kaptunk tőlük, beszélgetni tudnunk velük. Kétség kívül a Szent Ferenc-i lelkiség is nagy hatással volt rám. Mindig is szoktam mondani: a befogadó légkör, az odafigyelés, a ferences vidámság olyan értéket jelentett számomra, amely segített a papi hivatásom alakulásában, megmaradásában.”

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye/MK