Újévi szentmise az esztergomi főszékesegyházban

A Főpásztor homíliáját teljes terjedelmében közöljük:

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. A mai napon Egyházunk Szűz Máriát mint Isten Anyját, mint valóságos Istenszülőt ünnepli. A korábbi kalendáriumban az ünnep elnevezése Jézus Neve vagy Jézus körülmetélése volt. A mostani liturgia is megtartotta azonban azt az evangéliumi szakaszt, amely ezt az eseményt beszéli el. Tehát Jézus nevében kezdjük az új évet. Az ő védelmét kérjük életünk és a világtörténelem most kezdődő, új szakaszára.

De az evangélium szavai Krisztus titkára irányítják figyelmünket. Szűz Mária szívébe véste a pásztorok híradását az angyalok üzenetéről és el-elgondolkodott rajtuk. És eszébe jutottak az angyali üdvözlet mondatai is, amelyek kijelentették, hogy a születendő gyermek a Magasságbeli Fia lesz és Jézusnak fogják nevezni (Lk 1,31-32). A névadás akkoriban az apa joga volt. De Mária fia számára nem József választotta a nevet, hanem a Mennyei Atya. Az ő akaratát továbbította az angyali üzenet. Ezekben az eseményekben már felragyog Jézus istensége. De József és Mária hűségesen követik a mózesi törvényt. Születése után nyolc nap elmúltával körülmetéltetik az újszülöttet. Ezzel teljesítik a törvényt. Ahogy Szent Pál mondja, Krisztus „asszonytól született és a törvény alattvalója lett” (Gal 4,4). Tehát vállalta a valóságos emberi mivoltot. Egy családnak, egy népnek a körében lépett a történelembe. Jézus neve pedig azt jelenti: Isten megszabadít. Ő a megígért Megváltó, a Szabadító. Egyszerre Isten és ember. Ezért lehet az ember megváltója.

2. Mitől szabadított meg minket Jézus? Sokan kételkedve mondják: a világ azóta is tele van bűnnel, kegyetlenséggel, pusztító és önpusztító gonoszsággal. A választott nép pedig Krisztus halála és feltámadása után sem szabadult meg a római uralomtól. Felkeléseik kudarcot vallottak. A rómaiak elfoglalták és végül is lerombolták Jeruzsálemet, sőt magát a templomot is. Csak a XX. században láthatta meg a világ a Szentföldön állami újjászületésüket.

Krisztus a bűntől váltott meg minket. Nemcsak megszabadított az áteredő bűntől, hanem a megszentelő kegyelem állapotába emel és szabad utat nyit az üdvösségre. Erről írta Szent Beda Venerabilis (672-735) a VII/VIII. század fordulóján: „A körülmetélés a törvény idején az eredeti bűn sebe ellen volt üdvös segítség, miként most a kinyilvánított kegyelem idejében a keresztség. Azzal a különbséggel, hogy a mennyország kapuján nem mehettek be, hanem haláluk után a boldog nyugalom és remény vigaszával Ábrahám kebelén várták, mikor juthatnak be az örök béke hazájába”[1]. Erre gondoljunk, amikor a hitvallásban kimondjuk, hogy Krisztus „alászállt a poklokra”. Nem a kárhozat útját járta meg, hanem a régi idők igazainak vitte meg az örömhírt, hogy már szabad az útjuk az örök boldogságra.

De Jézus szabadító műve nem csupán az örök üdvösségre vonatkozik, bár ennél többet és nagyobbat ember nem kaphat a teremtő Istentől. Hiszen ez azt jelenti, hogy a saját isteni életében részesít minket. De az üdvösség erői már most is hatnak a történelemben. Sokszor nem gondolunk rá, hogy a keresztény örökség volt az a belső erő, amely a nyugati világban a segítő szeretet, a megbocsátás, a társadalmi igazságosság, a szabadság és az emberi méltóság eszményét képviselte és terjesztette. Az a meggyőződés pedig, hogy a világ értelmes egész, hogy létének és az emberiség történetének célja van, amit a minket szerető, teremtő Isten tűzött elénk, nagyban hozzájárult a mai tudományok kifejlődéséhez is.

3. Isten szabadító műve, amely Jézusban valósult meg, számunkra is feladat. Egész életünknek az örök üdvösség a célja. Ezt kell szem előtt tartanunk, amikor életpályánkat tervezzük. Erre kell gondolnunk, amikor mindennapi nehézségekbe, bosszúságokba ütközünk, vagy ha sérelem ér minket. Mi ez az örökkévalósághoz képest? Már ma kezdjünk el megbocsátani másoknak, már ma kérdezzük meg magunktól, hogy kinek szerezhetünk örömet most, az év elején! Kit kellene felhívnunk vagy meglátogatnunk? Kihez nem volt már jó ideje egy kedves szavunk? Mik azokat a helyzetek, amikor másokat megsérthetünk, kibeszélhetünk, amikor idegességünkben terhet jelenthetünk valaki számára? Mikor kell erőt vennünk magunkon, hogy panaszkodásunkkal ne támasszunk ellenségeskedést vagy ne rontsuk el egy egész közösség hangulatát? Vagy mik azok az igazságok, amelyeket, ha kellemetlen is, végre ki kell mondanunk?

Hálaadással az új lehetőségért és megújuló jó elhatározásokkal kezdjük az idei új évet. Kérjük Jézust, a Béke Fejedelmét, hogy hozza meg lelkünknek, családunknak, nemzetünknek és az egész világnak az áldott békét! Boldogságos Szűz Mária, Isten anyja, könyörögj értünk! Ámen.